A gyertyafény árnyékában ||k-pop novellák||

A csokitorta ||Jinkook||

           

Jin lopva a falon lévő órára pillantott, miközben az előtte álló vevőt szolgálta ki.

- Köszönjük, hogy itt vásárolt! - hajolt meg illedelmesen a férfi előtt, ki csak egy morcos pillantással illette őt, majd felkapta a vásárolt dolgokat és köszönés nélkül kitrappolt a boltból.

Jin már tavaly nyár óta dolgozott a kis élelmiszerüzletben, de szívét s lelkét még mindig nagyon meg tudták bántani az ilyen modortalan tuskók. Ő mindig igyekezett mindenkivel kedves és illedelmes lenni - lényegtelen, hogy milyen hangulatban volt épp -, s mindig szorgosan dolgozott, hogy a főnöke és a vevők is elégedettek legyenek vele. Túl jó volt Ő egy ilyen környékhez, ahol az emberek nem ismerik azt a szót, hogy 'köszönöm'.

Munkaideje végeztével izgatottan zárta be a bolt bejáratát s futólépésben kezdett el a - nem túl messze levő – cukrászda felé, mielőtt az még bezárna.

- Jó Estét! - esett be lihegve az édességbolt ajtaján.

- Viszont! A szokásosát? - kérdezte mosolyogva a pult mögött álldogáló idősödő hölgy, mire Jintől csak egy bólintást kapott válaszként, ugyanis a fiú még mindig nehézkesen vett levegőt a nagy sietség miatt.

A cukrász néni szépen becsomagolva nyomta az ifjú kezébe a csokitortát, amit amaz hálás pillantások kíséretében ki is fizetett.

Az ifjú immáron boldogan lépett ki a sütemények kincstárából és vidáman indult tovább, a kórház felé. Igen, a kórház felé. Mindennap, munka után elment oda, hogy meglátogathasson egy nála körülbelül három évvel fiatalabb fiúcskát. Nem voltak rokonok, semmilyen vérszerinti kötelék nem volt közöttük, Jin mégis kötelességének érezte, hogy meglátogassa az ifjabbat, aki alapjáraton egy árvaházban nevelkedett - mivel szülei még csecsemőkorában elhagyták - de most mégis kórházba kényszerült vonulni. Idősebb társai úgy gondolták, hogy vicces lenne megfürdetni szegény párát a jeges, hideg tóban, aminek az lett az eredménye, hogy a gyermek súlyos tüdőgyulladást kapott. Jin akárhányszor elképzelte a fürdős jelenetet, ökölbe szorultak kezei, de a fiatalabbik előtt mindig tűrtőztette magát. Fontos volt neki az ártatlan mosolyú, hatalmas szemű gyermek, ki már nem is volt annyira aprócska, hiszen tizenötödik életévét töltötte az idén, de az idősebb folyton amiatt rettegett, talán a tizenhatodik köszöntését már meg sem éli.

Barátok voltak, legjobbak, vagy talán még annál is többek egymásnak. Jin édesanyja az árvaházban dolgozott egykoron, s gyakran vitte magával az akkor még kisiskolás fiát is, aki hamar észre is vette magának a gyámoltalan, aprócska fiút, ki sosem játszott a többiekkel, mindig a sarokba kuporodva tologatta maga előtt kis, piros játékautóját. Jin szíve, talán már ekkor erőteljesebben dobbant meg a fiatalabb láttán.

*****

- Szia Jungkookie! - mosolyodott el lágyan, miután megpillantotta a szűk, fehér kórteremben fiatal barátját.

- Jin hyung, szia. - viszonozta bágyadtan a mosolyt a fiatalabbik.

- Hogy vagy? Milyen napod volt? – kezdett kérdezgetésbe megszokottan, miközben egy széket húzott barátja ágya mellé.

- Voltam már...köhömm... - itt pedig Jungkook köhögésben tört ki, így nem tudta befejezni mondatát. Jin ijedten nézett rá, majd mellé ülve ágyára, felültette a fiatalabbat, s hagyta, hogy amaz a vállára hajtsa fejét. Néhány percig csak ültek így egymás mellett, néma csöndben, de valahogy ez az egész mégsem volt kínos számukra. Szerették egymás társaságát, szerettek minden, közösen eltöltött időt, és különben is, szavak nélkül is megértették már egymást. Így hát inkább hagyták, hogy talán utolsó együtt töltött perceiket, meghitten, egymással töltsék el.

- Hoztam neked valamit, Kookie. - törte meg még is Jin a csöndet, s az éjjeliszekrényhez hajolt, hogy elvegye onnan a szépen becsomagolt édességet.

Átadta fiatal barátjának, aki az ajándéktól rögtön felélénkült kicsit, s izgatottan kezdte el bontogatni a csomagot.

- Úristen! Jin hyung! Ezt nem kellett volna! Jaj, ez a kedvencem! Csoki torta! - mondta vigyorogva Jungkook, de közben könnyek gyülekeztek szemeibe. - Nem kellett volna rám költened, tudom, hogy neked sincs sok pénzed. Hyung - hüppögött a picur - köszönöm. - suttogta, majd erőtlen ölelésbe vonta társát, aki ezt a cselekedetét készségesen viszonozta.

- Te csak ne foglalkozz az anyagiakkal! Ha meggyógyulsz, minden héten eljárunk majd ilyet enni, rendben? - szólalt meg Jin, és próbálta magát vidámnak mutatni, és visszanyelni a kialakuló gombócot a torkában. Ha majd meggyógyul. Tudta. Jin tudta, hogy Jungkookie már nem fog meggyógyulni. Beszélt az orvosokkal, és a fiatal gyermeknek talán már pár napja sem voltak hátra. Érezte, hogy ezzel Jungkook is tisztában van.

- Hoztam neked villát is, edd csak meg nyugodtan. Legalább ad egy kis erőt neked. - simított végig lágyan a fiatalabbik arcán, s közben kezébe nyomta a villát.

- Te is egyél, Hyung! Te dolgoztál meg érte! - mondta fáradtan a gyermek, s ismételten rájött a köhögési roham. Jin összeszorult szívvel nézte a fiatalabbat, aki fulladozott mellette. De ő nem tudott rajta segíteni – tehetetlenségében ökölbe szorította kezeit. Jelenlétével próbálta támogatni a kisebbet, de ez már nem volt elég. Meg akarta menteni a másikat, a csillagokat is lehozta volna a kedvéért, de itt már minden kevésnek bizonyult, túl kevésnek.

- Figyelj csak, feküdj le! Erőtlen vagy még az üléshez. Én, majd megetetlek. - Jungkook ügyesen szót fogadva hyungjának, visszafeküdt az ágyba, s nyakig betakarózva hagyta, hogy barátja megetesse. Arca lassacskán felvette a vöröses árnyalatot, amiről az idősebb nem tudta, hogy a láztól van-e, vagy csak a kialakult helyzettől jött ennyire zavarba társa.

- Köszönöm szépen. Nagyon finom volt! - mondta vigyorogva Kook, miután bekapta az utolsó falatot is.

- Nagyon örülök, hogy ízlett. - cirógatta meg lágyan Jin a fiatalabb arcát.

- Hy-Hyung. É-Én tudom, hogy meg fogok halni. Attól tartok, hogy hamarosan a láztól nem leszek majd magamnál és van egy dolog, amire nagyon vágyom, és még mielőtt, szóval tudod, szeretném előtte megtenni. - mondta vörös fejjel Jungkook, s reménykedve nézett Jin íriszeibe. Az idősebb a könnyeivel küszködött, de erőt vett magán.

- És mi lenne az a vágy?

- Én, szóval, izé. Szeretném, ha megcsókolnál, hyung. Már nagyon régóta erre vágyom. - mondta zavartan a fiatalabb, s zavarában elkapta az idősebbről szemeit.

- De hát, J-Jung...

- Kérlek! - suttogta erőtlenül a fiú, s felkönyökölt, így arca pont egy vonalba került Jinével. Ezután az idősebbik nem sokat tétovázott, hiszen régóta szerette volna már megízlelni a fiatalabb ajkait, s talán az volt az utolsó alkalom, hogy erre lehetősége is nyílt. Lassan közelített Jungkook mézédes ajkai felé, majd rátapasztotta sajátjait, s mintha párnácskáik egymásnak lettek volna teremtve, tökéletesen összeillettek s egybe forrtak.

A csók rövid volt, de annál szeretettel telibb. Ebben az aprócska kis csókban minden ki nem mondott szó és érzelem benne volt. Szerelem, szeretet, fájdalom, bánat, öröm és hatalmas félelem. Minden, amit akkor, abban a pillanatban éreztek.

Miután elváltak egymástól, Jungkook erőtlenül borult Jin mellkasára, ki szorosan húzta magához, s felfeküdt mellé az ágyba, miközben betakargatta magukat.

Így aludtak el, együtt, szerelmesen, boldogan, mindeközben mégis szomorúan, aggódva s félve, előszőr s talán utoljára is, de együtt.

*****

KingaKiss91 kérésére született meg ez a kis Jinkook OS!❤️ Remélem, elnyerte tetszéseteket!😊❤️ A Jinkook nem egy túlságosan felkapott páros (legalábbis meglátásom szerint) de nagyon sok ötletem van az ő párosukkal kapcsolatban, szóval ha szeretnétek még velük, vagy más párosokkal is OS-okat, akkor azt nyugodtan írjátok meg a kommentek között!!😊❤️
*Szóismétlés királynője pls😂*