A gyertyafény árnyékában ||k-pop novellák||

Fény a sötétségben ||YoonSeok||

Mert minden rosszban van valami jó, és minden jót körbe lengi valami rossz is.

Mindig is úgy gondoltam, hogy ez a mondás írja le a legtökéletesebben a legjobb barátommal a kapcsolatomat. Ő, a mindig vidám napsugár, mindenki reménye és szivárványa, az örök fényű Hoseok. Mindig is ő volt a jó, aki próbált terelgetni engem és a helyes úton tartani. Ha bajba kerültem, kimentett, ha beteg voltam, ápolt, tehát mindig ott volt és mindig számíthattam rá. Ő volt maga a megtestesült angyal, de mivel a Földre született, s nem a Mennybe, neki is számolnia kellett a rosszal, vagyis velem, Min Yoongival. Míg én csak beárnyékoltam gyönyörű lényét, ő fényt vitt az enyémbe.

Talán lehet ezt egyfajta kiegészülésnek is gondolni. Ez valahol igaz is. Tényleg kiegészítettük a másikat. Minden megvolt bennem, ami benne nem, és ez fordítva is igaz volt. Csak, hogy én a mi teljes egészünket, nem sok jó tulajdonsággal ruháztam fel. Talán a legjobb dolog, amit életemben tettem, az az volt, hogy egy teljes napig nem nyúltam pengéhez, de ez is csak Hoseok miatt volt. Amikor este hazaért közös albérletünkbe, én pedig megmutattam neki csuklóimat, elérzékenyülve ugrott a nyakamba, és egész este sírt a boldogságtól. Akkor végre tényleg úgy éreztem, hogy valami nagyon jót is tettem. De többször eme „nemes" cselekedetet képtelen voltam véghezvinni. Nem bírtam megállni, hogy ne bántsam magam, még úgysem, hogy tudtam, ezzel a legjobban Hoseokot bántom. De még így is képtelen voltam leállni, emiatt azonban még jobban meggyűlöltem magam. Egyszerűn csak taszított a látvány, ami minden reggel a tükörben fogadott, gyűlöltem magamat, mert a fejemben levő gondolatok miatt az Hoseokot is bántottam, viszont képtelen voltam alantas életemnek végett vetni, mert akárhányszor megfordult az az aprócska, éles tárgy a kezemben, magam előtt láttam arcát, melyeket könnyek tarkítanak, s mely miattam torzul fájdalmas grimaszba, így ha bántottam is magamat, megölni sosem voltam képes elcseszett lényemet.

Hoseok egyik nap késő este érkezett csak haza. Mondhatni, beesett az ajtón. Döbbenten rohantam oda hozzá, majd ölemben vittem fel a szobájába, ahol befektettem az ágyba. Arcát és egész testét kék-lila foltok tarkították. Leápoltam sebeit, majd egész éjjel az ágya mellett óvtam őt. Természetesen, reggel számon kértem.

- Elárulnád nekem, hogy mik ezek a foltok?! Kivel verekedték te barom, és egyáltalán miért? - kiabáltam rá ingerülten, miután lecsoszogott a konyhába.

- Nem mondhatom el. - rántotta meg vállát, majd lezártnak tekintette az ügyet. Utána persze még próbáltam őt faggatni, de túl makacsnak bizonyult, én pedig úgy voltam vele, ha ő nem mondja el, akkor engem is hidegen hagy. Annyira, de annyira bolond voltam. Eltelt jó pár nap, s Hoseok minden nap egyre több lila folttal és monoklival érkezett haza. Bármennyire is próbáltam nem törődni vele, fúrta a kíváncsiság az oldalam, így elhatároztam, hogy másnap elé megyek a munkahelyéhez, és meglesem, hogy kivel vereti össze magát ennyire.
Következő nap – előző napi elhatározásom ellenére is – borzasztó későn ébredtem, a Nap is lement már, azonban, Hoseok még mindig nem volt otthon. Egy ideig türelmesen vártam rá, de az idegesség kezdett úrrá lenni fölöttem, és egy hirtelen ötlettől vezérelve szobája felé vettem az irányt, noha, ezelőtt még csak hasonló sem fordult meg a fejemben sosem. Szép rend, rendezett polcok, bevetett ágy, és itt meg is akadt valami nem odaillőn a szemem. Az ágyon egy boríték hevert. Engem pedig megmagyarázhatatlan, furcsa érzés kerített hatalmába, és reszkető kezekkel nyúltam a borítékhoz.

Min Yoonginak.

Remegő ujjakkal bontottam fel, majd elővettem belőle egy levelet. Nagy levegőt vettem, majd el kezdtem olvasni.

Kedves Yoongi!
Mikor ezt olvasod, valószínűleg én már alulról szagolom az ibolyát. Erről most eszembe jutott egy vicc, de azt inkább most nem írom le. Hah, most felkuncogtam, de remélem nem ébredtél fel rá. Mindig olyan morcos vagy, mikor felkeltenek. De persze, aranyos is. Ezt is annyira szeretem Benned. Te vagy az egyetlen, aki még morcosan is aranyos. Nyilván érdekel, hogy miért olvasod-e levelet most. Azt ne tőlem kérdezd, hiszen te tudhatod, te olvasod! Na, jó, befejeztem. Ez most a komoly szavak helye. Csak tudod, szeretném, ha úgy emlékeznél rám, mint aki örök vidám. Most inkább azonban a lényegre térek. Emlékszel, amikor pár hónapja belekötöttél egy nagyobb társaságra, mire ők meg akartak verni, de szerencsére időben érkeztem? Nos, ők nem túlzottan jó emberek. Pár hete megkerestek, és megvertek egy sikátorban. Azóta ezt mindennap eljátsszák. Szerintük én, egy - ő szavaikkal élve - „mocskos buzi" vagyok, aki csak verést érdemel. Azt mondták, hogyha nem árulom el, hogy hol találnak Téged, megölnek. Persze, én nem mondtam el, hogy hol vagy. Néhány hete mindig kerülőutakon jövök haza, hogy nehogy rád találjanak. Nem értem, miért jó ez nekik. Na de ez most nem az elmélkedések ideje! Szóval pár napja megelégelték, hogy nem köpök, ezért azt mondták, hogy döntsek, melyik napot választom halálom napjának. Én pedig ezt a napot, pontosabban éjjelt választottam. Február 18. A születésnapom. Lehet, kicsit morbidnak gondolod most ezt, ezért elmagyarázom. Azért ezt a napot választottam, mert ez a halál számomra egy ajándék lesz most, talán az eddigi legnagyobb, persze csak azután, hogy megismertelek. (Az volt életem legszebb napja.) A születésnapomon halok meg, azért, hogy megvédjelek. Ennél szebbet nem is kívánhatnék! Végre meg tudlak menteni Téged! Eddig minden próbálkozásom kudarcba fulladt, de ma végre sikerülni fog. Végre megmenthetlek. Mint egy hős szerelmes a megtört szárnyú angyalát! Ez furcsa egy hasonlat, de én így látom magunkat. Bár te sosem tekintettél rám így, én, már az óta Szeretlek, mióta általánosban megláttalak. Már akkor szerelmes voltam beléd! Jesszus! Azóta már eltelt tizenöt év! Yoongi, megöregedtünk! Sok minden változott, de egy valami biztos nem. Én az óta is szeretlek, töretlenül s menthetetlenül. Hogy elszaladt az idő, lassan indulnom kell! Pedig még annyi mindent akartam mondani, de egy óra múlva már a megbeszélt helyen kell lennem. Azt mondták, ha nem megyek el, felkeresnek téged. Nem kockáztathatok. Tudom, most azt kérdezgeted magadtól, miért nem szóltam a rendőrségnek, de félek, hogy miközben én a rendőrségen ülnék feljelentést téve, téged éppen azok a szélhámosok vernének agyon az otthonunkban. Borzalmas emberek, és én rettentően félek. De a saját döntésem, és nem bánom, mert tudom, te épségben maradsz. Most azt kívánom, bár elmondtam volna Neked, hogy szeretlek. Mostantól ez is kimondatlan szóként fog lebegni a levegőben, mint még oly' sok másik is? Sajnálom. Szeretlek.
Kérlek Yoongi, vigyázz magadra! Ne kerülj bajba, és ne csinálj semmi hülyeséget, és nagyon kérlek, ne bántsd magad! Kérlek!
U. i : Ne haragudj rám, amiért elmegyek, de ez így helyes!

Szerelmes barátod:
Hoseok

Ennek már kereken három éve. Három éve, hogy elment, s kialudt tündöklő fénye. Azóta, mindennap kijárok a sírjához, és elmesélem neki a napomat. Ő mindig szívesen hallgatta, ha mesélek neki, ám én mindig elhajtottam. Most azonban mesélek neki. Hogy mit ettem, ittam, mit láttam, kikkel beszéltem, csak a szokásos. Mindennap megmutatom neki a csuklóimat. Amióta elment, nem bántottam magam. Nehéz volt, de miatta nem tettem meg. Sokszor éreztem kísértést hozzá, de nem. Képtelen voltam megtenni.

*****

Friss rózsákkal a kezemben sétáltam a kietlen temetőben, egy hideg, februári napon. Miután odaértem úticélomhoz, leültem a padra, s ismételten belekezdtem mesémbe.

-Szervusz Szerelmem! Képzeld...