A gyertyafény árnyékában ||k-pop novellák||

Négy év múlva, ígérem ||VMin||

Taehyung őrült tempóban loholt, miközben az utcákat szelte, s azon imádkozott magában, hogy barátja megbocsássa majd neki azt, hogy a héten már harmadjára késik a megbeszélt találkozóról.

Sajnos amióta elkezdődött az egyetem számára, napjai elég sűrűnek bizonyultak, így elég kevés időt tudott legjobb barátjára szánni. Bár így is minden nap látták egymást, ezek a találkák mostanság inkább pár perces összefutásnak hatottak, mint hogy egy igazi összejövetelnek. Emiatt Taehyung szégyellte is magát rendesen, de ellene nem sok mindent tudott tenni.

Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkait, amint befordult a parkba, és megpillantotta a rózsaszín hajkoronát egy nagy, tölgyfa árnyékában.

- Jimin! - futott oda barátjához Taehyung, bűnbánó arckifejezéssel - Kérlek, ne haragudj! A professzor még kicsöngő után is ott tartott bennünket. - morogta kissé dühösen, majd rögtön kapcsolt is, és hozzá tette - De nagyon izgalmas volt! Ki gondolta volna hogy a tánc művészet történelme ennyire izgalmas is tud lenni? - kacagott fel, de a rózsaszín hajú fiú ezt nem viszonozta, csak lehangoltan nézett maga elé.

- Taehyung... - szólalt meg egyszer csak, s tekintetét felvezette az előtte magasodó Angyal arcú fiúra - Már mondtam Neked, hogy igazán nem muszáj minden nap találkoznunk. - motyogta alig hallhatóan.

Taehyung eme kijelentést úgy élte meg, mintha egy mérgezett kést döftek volna a szívébe, és egy pillanat erejéig át is suhant az arcán a fájdalom, ám hamar rendezte vonásait, és halvány mosollyal az arcán guggolt le a barátja elé.

- Jiminie,ezt most úgy mondod, mintha ez nyűg volna számomra! - mosolyodott el pajkosan, miközben megpöckölte barátja orrát.

- Mert az is! - kiabálta a Rózsaszín, pár másodpercnyi csönd után, és ellökte magától barátja kezét. - Téged sosem érdekelt a táncművészet történelme, ahogy a tánc sem! Te festeni szeretsz Taehyung! Neked nem a tánc szakon kéne lenned, hanem a rajz szakon! Ott kéne lenned! - üvöltötte Jimin, miközben könnyei egyre csak potyogtak. - Nekem kéne a tánc karon lennem, érted? A saját álmaimat kéne élnem, ahogy neked is ezt kéne tenned! De én nem élhetem az álmaimat, fel tudod ezt fogni? Lebénultam! Nyomorék vagyok Taehyung! Értsd meg! Attól még, hogy minden nap eljössz, és elmeséled, hogy mi volt az egyetemen, semmi sem fog változni! Én már sosem leszek táncos! - kiabálta még mindig sírva, és homályos látása miatt nem láthatta, hogy barátja íriszei is ontják a gyémánt könnyeket.

- Ji-Jimin... - suttogta elhalóan Taehyung, miután barátja hangja elhalkult, és már csak erős szipogását lehetett hallani.

- Azt akarom, hogy festő legyél, Taheyung! Azt akarom, hogy Éld a saját álmaidat! - suttogta kétségbe esetten a rózsaszín hajú, miközben feltekintett az előtte álló Angyal kinézetű ifjúra.

Taehyung elmosolyodott, majd visszakúszott barátjához és letörölgette annak könnyáztatta arcát. - Jiminie, nekem mindössze csak annyi az álmom, hogy végre újra mosolyogni láthassalak! Ezért pedig bármit megteszek. - mondta eltökélten, miközben tekintetét, mélyen az előtte ülő, csillogó íriszeibe fúrta. - Kérj bármit, amivel boldoggá tehetlek, és én megteszem!

-Két dolgot kérnék akkor tőled.. - suttogta a rózsaszín hajú, miközben rá simított barátja arcára. - Az első az, - hajolt közelebb az Angyal arcúhoz - hogy csókolj meg! - Taehyung egy pillanat erejéig nagyon megdöbbent, majd boldogan hajolt rá barátja ajkaira, hogy egy érzelmekkel teli csókba invitálja őt. Bár Csókjuk nem tartott túl sokáig, de mindent - amit szavakkal eddig sosem tudtak kifejezni - most elmondhattak egymásnak.

Miután elváltak egymás ajkaitól pár centire, könnyes szemekkel fürkészték a másikat, és érezték, tudták, hogy egy ideig ez az utolsó olyan pillanat, amikor ilyen közelségből élvezhetik egymás társaságát.

- Ígérd meg, hogy 4 év múlva ott leszel! - suttogta elcsukló hangon Taehyung, miközben végig simított barátja arcán, pont úgy, mintha csak a legértékesebb és legtörékenyebb porcelánbabát simítaná éppen. Talán azért, mert ez valahol így is volt. Hiszen Taehyung számára, a Rózsaszín hajú barátja, a legértékesebb teremtés volt eme Földön, ám ezzel együtt, a legtörékenyebb is.

- Ígérem, hogy A saját lábamon fogok elmenni a diploma osztódra, Taehyung. De te is ígérd meg! - mosolyodott el - talán 3 év óta először - a rózsaszín hajú ifjú, miközben összekulcsolta ujjait az Angyal arcú fiúéval.

- Ígérem, hogy átjelentkezem a rajz szakra, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a lehető legjobb festő válhasson belőlem! - mosolyodott el végül Taehyung is, miközben lepillantott összefonódott ujjaikra. Akárcsak a lelkünk..Összefonódott.. - gondolta magában. - Rendben van, akkor... akkor 4 év múlva. - mondta ki végül nehezen, miközben felállt, s lepillantott a rózsaszín hajú fiúra, ki tolószékéből pillantott vissza reá.

- 4 év múlva, ígérem Neked...

Sziasztook^^
Egy rövid TaeMin OS-tal jöttem most nektek, aminek a folytatását rátol bízom!!😊❤️ Én nem akartam tovább taglalni a történetet, szándékosan itt fejeztem be, szóval a ti képzeletetekre van bízva az, hogy mi történt a két fiúval, 4 évvel később!😊 Ahogy azt is szeretném rátok bízni, hogy eldöntsétek, milyen kapcsolat és érzelmi kötelék is van tulajdonképpen a két ifjú között!!😁
Remélem, elnyerte a tetszéseteket ez a röpke novella!!❤️
Szavazataitokat és véleményeiteket nagyon szívesen venném!!💞💞
További Szép Estét Nektek^^