The Vocalist

Nyolcadik fejezet

Azt gondoltam, minden rendben lesz, feléneklek egy dalt a Bangtan-nal együtt, aztán külön válunk és én újra csak egy rajongó leszek.
De ez nem volt olyan egyszerű, mint elképzeltem.

Az egyik osztálytársam kihallgatott, mikor erről beszélgettünk YoungByul-lal, így már szárnyra is kapott a pletyka.
Két féle csoportra szakadt az iskola. Az egyik volt az, akik kedveskedve próbáltak rávenni, hogy meséljek róluk a tagoknak, vagy meghívhatnám őket az egyik próbára. De hamar feladták és a második csoporthoz kapcsolódtak.

Ők voltak a rosszabbak. Akiket elvakított a féltékenység vagy a hírnév és durvábbnál durvább dolgokat műveltek velem.
Először csak bántó szavakat ragasztottak a szekrényemre. Majd gúnyoltak. Végül lökdösni kezdtek.

A legrosszabb az volt, mikor tesi órán az egyik évfolyamtársam, futás közben elbuktatott. Nem lett komoly bajom, de nem csak kívülről, hanem belülről is megsérültem.

Utáltam ha azoknak az embereknek a közelébe kellett mennem.

Mégis eljutottak hozzám.
Éppen kimentem az iskola kapuján, amikor az egyik fiú (még a nevét sem tudtam), kiverte a kezemből a könyveimet, köztük Rapmonster új dalának a kottájával, hiszen épp hozzájuk igyekeztem.
- Upsz. Bocs. - vetette oda nekem, majd rátaposott a papírra. - Ez sem volt szándékos... - mosolygott gúnyosan és még utoljára meggyűrögette a lábával a kottát, aztán szerencsére tovább állt.

A könnyeimet nyelve hajoltam le a cuccaimért. Végig erős voltam, de a végét jártam.

És a cérna a legrosszabbkor szakadt el.

Pár perc késéssel rohantam be a stúdióba, ahol a fiúk mosolyogva köszöntöttek.
Mindenki vidám volt, de én feltűnően kerültem a szemkontaktust.
- Oké, kezdjünk! - mondta HoBin producer és mindenki a mikrofonokhoz állt a helyére.

Ekkor vettem elő a kottámat, ami tiszta kosz és szakadás volt.
Erősen az ajkamba kellett harapnom és reméltem a többiek nem vették észre.
- Mi történt azzal a papírral? - szólalt meg mellettem Jimin.

Ahogy ránéztem és láttam az összezavarodott tekintetét, nem bírtam tovább és a gát átszakadt.

Az első könnycseppet csak azért vettem észre, mert Jimin szemöldökei összeráncolódtak és hirtelen aggodalmat láttam az arcán.
- Mi a baj? - vette le a fejhallgatóját, hogy teljesen rám tudjon figyelni.

De nem tudtam és nem is akartam beszélni róla. Neki úgy is mindegy, csak egy gonddal megnehezíteném az életét.
Így hát csendesen megráztam a fejem, majd próbáltam megállítani a könnyeimet.
Szörnyen gyengének érzetem abban a pillanatban.

Ekkor azonban Jimin megérintette az arcomat és letörölte a könnyeimet.
- Mondd el! - kérlelt.
- Semmiség. - próbáltam magamra varázsolni egy műmosolyt.
- Köze van a gyűrött kottához? - kérdezte.
Lassan bólintottam és a szemébe néztem.
Tudtam, hogy kezd sejteni valamit, de nem akartam segíteni neki, ezért megpróbáltam elhúzódni.

Egy pillanat múlva, azonban az ölelésében találtam magam. Átkarolta a vállamat és a mellkasához húzott.

Ezt már a többiek is észrevették és mindenki elnémult. A csöndet, csak az én szipogásom törte meg.
- Mi történt? - kérdezte Taehyung halkan, gondolom Jimint, de ő nem válaszolt, csak éreztem, hogy megrázta a fejét.
- Srácok, most meg mi van? - szólalt meg HoBin.
- Producer-nim, azt hiszem Ara rosszul van. Kezdhetnénk egy kicsit később a próbát. - szólalt meg Jimin.
- Rosszul? Persze, van még időnk. - egyezett bele a férfi.

Kicsit jobban éreztem magam, miközben belélegeztem Jimin nyugtató, férfi-parfüm illatát. Mégis elengedett.

Azt sem tudtam mi történik, egy kis idő múlva mégis azt vettem észre hogy már a folyosón vagyunk.
- Gyerünk Ara! Mondd el mi történt, ami miatt ennyire szomorú vagy! - fonta össze a karjait Jimin.

Senki nem volt a folyosón, ami egy kissé meglepett.

- Semmi különös, csak egy pillanatra kiborultam. - szabadkoztam.
Most már nem sírtam, csak szipogtam egy kicsit.
- Ne hazudj, az emberek nem sírnak a semmi miatt. - vonta fel a szemöldökét.
- Oppa... - próbálkoztam, de a szavamba vágott.
- Az igazságot!

Nagyot sóhajtottam. Végül is, csak elmondom neki, aztán mindenki megy a dolgára nem?

- Az iskola társaim kihallgatták a beszélgetésemet a barátnőmmel és megtudták, hogy veletek dolgozom. - böktem ki.
Pontosan tudtam, mikor állt neki össze a kép, ugyanis a tartása teljesen megváltozott.
- Bántottak? - kérdezte lassan.
- Nem vészes. Nincs semmi komoly bajom. - erőltettem egy kényszeredett mosolyt az arcomra.
- Semmi komoly? - mintha düh villant volna át a tekintetében. - Az alapján a papír alapján nem úgy tűnt. - rázta a fejét.

Mintha...csalódott volna.

- Azért nem akarom elmondani, mert tudom, hogy nem érdekelne, pár iskolás gyerekes viselkedése. - vontam vállat.
- Dehogynem érdekel! - vágta rá, egy kicsit túl hevesen. - Mármint... - helyesbített, mikor meglátta a kérdő tekintetemet. - Munkatársak vagyunk. Nem szeretném ha valami baj történne, különben hogy lenne nélküled dal? - köszörülte meg a torkát.

A szavai olyanok voltak, mint valami tőrdöfés.
Persze, ő csak a munkatársat látja bennem. Nem is gondoltam többre...

Vagy mégsem?

- Nem kell aggódnod a dal miatt. Menni fog.
Mikor Jiminnek leesett mit mondott, rögtön magyarázkodni kezdett.
- Nem úgy értettem...
- Semmi gond! - vágtam rá, talán egy kissé túl vidáman. - Világos, hogy én csak egy munkatárs vagyok. Nem is gondoltam arra, hogy esetleg barátok lennénk. Szóval - köszörültem meg a torkomat. - Én most bemegyek.

Nem is vártam meg a reakcióját, sarkom fordultam és visszamentem a stúdióhoz.

Csak én lehetek olyan hülye, hogy reménykedtem, ha már nem viszonozza az érzéseim, mégis barátok lehetünk. De úgy tűnik tévedtem.

- Ara! - támadott le Namjoon rögtön, amint beléptem az ajtón. - Mi történt? Miért sírtál?
- Nem érdekes, már megoldódott... - Dehogy oldódott! - Ne aggódjatok értem. Kezdhetjük a próbát? - csaptam össze a tenyereimet.

Tudtam, hogy nem hisznek nekem, de nem akartam erről többet beszélni.

A többiek habozva ugyan, de békén hagytak.
Egy kicsit később Jimin is visszaérkezett, így kezdhettük a próbát.
Óvatosan rápillantottam, de az arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni és ezt az is nehezítette, hogy egyetlen egyszer sem nézett rám, azalatt a pár óra alatt.

Láttam, hogy utána, mikor indulni készültem, mondani akar valamit, de gyorsan meghajoltam és elköszöntem, csak hogy minél kevesebb ideig kelljen egy légtérbe tartózkodnom a fiúval.

Ekkor még azt hittem, végre vége van a napnak és mehetek haza, hogy vegyek egy fürdőt és aludjak egy nagyot.

Eléggé benéztem...