The Vocalist

Kilencedik fejezet

OMONA!😃
A történetemen, meg lett az 1K megtekintés, amit nagyon-nagyon köszönök mindenkinek, aki olvassa ezt a kis "könyvecskét".
Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meglesz ez a szám!😲

Éppen ezért nem csak ezzel a résszel, de a nyári szünet kezdetével, még többel fogom ezt nektek megköszönni!😍

Addig is...
_______________________________

Lassan baktattam hazafelé, és hatalmas öröm töltött el, mikor megpillantottam a házunkat. Azonban ez az érzés azon nyomban eltűnt, amint megláttam a kapunk aljában síró lányt.
- YoungByul? - csodálkoztam, gyorsan odarohantam hozzá és melléguggoltam. - Ya! Cha YoungByul! - finoman megráztam a vállát, mire tétován felemelte a fejét.
A szemeit elhomályosították a könnyek és elkínzott arcot vágott.
- Mit csinálsz itt, ilyen későn? - kezdtem komolyan aggódni érte.
- É-én... - szipogott. - Nem tudtam volna kihez mehetnék.
- Jól van. Nyugodj meg! - öleltem magamhoz a fejét, majd megráztam a fejem.

Vajon mi történt?

Bekísértem a házba, leültettem a kanapéra és készítettem magunknak egy-egy forró csokit.
YoungByul végre abbahagyta a sírást és akadozva mesélni kezdett.
- Anya és apa már egy ideje folyamatosan veszekednek. Eddig azt hittem ez nem komoly, de ma anya összecuccolt és...elment. - a szavak halkan hagyták el a száját.
- Hogy érted, hogy elment? - kérdeztem, de már kezdtem érteni.
- Nem tudom már min veszekedtek, de anya közölte, hogy ezt nem hajlandó tovább elviselni, és lelép - vont vállat, mintha nem érdekelné, de éreztem, hogy nagyon is megviseli.
- Ez mikor volt?
- Pár órája. - suttogta.
- Apukád hogy van? - kérdeztem csendesen.
- Szörnyen viseli. Dühös, mégis magát hibáztatja. Bezárkózott a szobájába, azóta nem is szólt hozzám. Nem tudtam tovább ott maradni érted? - újra könnyek gyűltek a szemébe.
- Hát persze! Nyugodtan maradj itt. Aludhatsz a vendégszobában. - szorítottam meg a vállát.
- Köszönöm. - suttogta.

Megmutattam YoungByul-nak a szobáját és otthagytam, hogy berendezkedhessen.
Fáradtan lehunytam a szememet és a hajamba túrtam.

Hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Egy sóhajjal elővettem, majd megnéztem ki a hívó.

BTS Jimin

A szemeim gyanakvóan szűkültek össze. Nem volt kedvem vele beszélni a történtek után, de letenni bunkóság lett volna, ezért vettem egy nagy levegőt és megnyomtam a "hívás fogadása" gombot.
- Yeoboseyo?
- Ara! Nem gondoltam volna, hogy felveszed. - hallottam meg Taehyung vidám hangját a vonal másik végéről.
- Taehyung Oppa? Hogy kerül hozzád Jimin Oppa telefonja? - ráncoltam a homlokom, de egy kicsit mégis megkönnyebbültem, hogy nem Jimin volt az.
- Épp egy étteremben ülünk, és az asztalon hagyta a telefonját. Én voltam a legbátrabb aki fel mert hívni. - hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Értem. Oppa, én most leteszem... - próbáltam búcsúzni, de megállított.
- Ne! Ne tedd le! Azt akartam kérdezni - köszörülte meg a torkát. - Szóval, mi történt köztetek? Amióta vége lett a próbának, Jimin nem akar kommunikálni velünk. - kérdezte.
- Semmi különös? Ó, helló Chim! - köszönt vidáman, gondolom Jiminnek.
- Add vissza a telefonom! - hallottam meg Jimin hangját.
- Ne már, épp Arával dumálunk. - hadakozott Tae.
- Hogy kivel? - döbbent meg a fiú. - Felvette?
- Persze.
- Add ide! - szólalt meg Jimin. Most már közelebbről hallottam a hangját.

De én nem akarok vele beszélni!

- Oppa, én most leteszem! - közöltem hirtelen Taehyunggal, majd válaszra sem várva, kinyomtam a telefont.

Remegve szívtam be a levegőt. Nem akartam már haragudni Jiminre, de kicsit észhez kellett térítenem magam. Csak magamat bántanám, ha reménykedni kezdenék.
- Ara? - dugta ki YoungByul a fejét az ajtó mögül. Barna hajú barátnőm, most jobban nézett ki, mint amikor megérkezett. - Minden rendben? Idegesnek tűntél.
- Igen, persze. Kész vagy? - ő épp sokkal nagyobb problémákkal küzdött, mint én, ezért nem akartam az orrára kötni a dolgaimat. Majd később.

***

Másnap reggel, arra ébredtem, hogy valaki ráfeküdt a csengőnkre. Morogva húztam a párnát a fejemre, hogy kizártam az idegesítő hangot. Gondoltam majd anya kinyitja.
De a hang csak nem maradt abba. Idegesen felültem az ágyamban, és átkot szórtam a ház összes lakójára, amiért nekem ezt megcsinálnom.

Amint kinyitottam az ajtót, az első reakcióm az volt, hogy vissza is csaptam az illetőre.
- Ara? Ennyire nem akarsz látni? - hallottam meg az túloldalról a fiú hangját, mire szorosan lehunytam a szememet, és reménykedtem, hogy ez csak egy álom, és nem Donát kacsás alvós pólóban, kócos hajjal és kialvatlan fejjel nyitottam ajtót a BTS leaderének.

Azonban minden kétségem szertefoszlott, mikor Rapmon türelmetlenül kopogtatni kezdett.
- Ara!
Mély levegőt véve, megpróbáltam megigazítani a hajamat (kevés sikerrel), és egy mosolyt kényszerítve magamra kinyitottam az ajtót.
- Oppa! Hát te? H-hogy kerülsz ide? - kérdeztem a lehető legkedvesebben.
- Nos... - köszörülte meg a torkát. - Láttam tegnap, hogy zaklatott voltál mikor elmentél. Úgy gondoltam kicsit hagylak, ezért csak most állítottam be hozzád.

Törődni akart velem?

Hirtelen elöntöttek az érzelmek, és hatalmas hálát éreztem, az ajtónkban álló, barna hajú fiú iránt.
- Köszönöm! - motyogtam alig hallhatóan, és rögtön zavarba jöttem. - Esetleg bejössz? - tártam ki az ajtót, hogy ha akar, beférjen mellettem.
Szó nélkül lépett be a házba, majd rögtön az étkező asztalhoz ült.
- Mi történt? - kérdezte rögtön Namjoon, mire először értetlenséget tetettem.
- M-mire gondolsz Oppa?
- Jimin és közted. Mindketten furák vagytok.
- Semmi nem történt köztünk. - sütöttem le a szemeimet. - Egyszerűen nem állunk annyira közel egymáshoz. - vontam vállat nemtörődöm stílusban.

Namjoon gyanakodva méregetett még egy ideig, de végül nem kérdezett többet.

- Ara! Hol a fésűd? Nem hoztam magammal és... - jött ki a szobájából YoungByul, és azonnal megakadt a szeme az asztalunknál ülő leadernél. - Ő...? - hápogott, majd mutogatni kezdett a fiúra.
- Igen. Ő itt Rapmonster. Oppa, ő pedig a barátnőm, YoungByul. - mutattam be őket egymásnak.
Namjoon gyorsan felállt és meghajolt, mire a lány azonnal követte.
- Annyeonghaseyo! - dadogta el YoungByul, majd zavarában elvörösödött, és nevetgélni kezdett.

Kikerekedett szemekkel néztem a barátnőm reakcióját, mivel még sosem láttam ilyennek.

- Valóságban még jobban nézel ki! - ábrándozott YoungByul, majd hirtelen a szája elé kapta a kezét, mintha csak valami illetlent mondott volna.
A leader zavartan megvakarta a tarkóját.
- Köszönöm. Ha nem tévedek te is rajongó vagy. - mosolygott Namjoon.
- Most és mindörökké. - vágta rá a másik.

A kijelentését egy kisebb csend követte, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

- Bocsánatot kérek, még sosem találkoztam igazi hírességgel. - hajolt meg gyorsan a lány, mire Rapmon csak legyintett.
- Nem gond! Nem zavar.

Úgy döntöttem hagyom őket kicsit ismerkedni, ezért észrevétlenül kiosontam a konyhába.

Örültem, hogy YoungByul jobban van a tegnap történtek óta, és hogy jól kijön Namjoonnal. És persze attól is jobb kedvre derültem, hogy Namjoon meglátogatott.
Nem akartam rosszban lenni a tagokkal. Még Jiminnel sem.
Hirtelen erővel vágott fejbe, milyen hülyén is viselkedtem a fiúval szemben.
Rájöttem, hogy nem az ő hibája, ha nem tudja viszonozni az érzéseimet. Számomra ők mind értékes emberek voltak.

Éppen ezért, mielőtt meggondolhattam volna magamat, gyorsan előkaptam a telefonomat és Jimint tárcsáztam.
- Szia, tudnánk most találkozni?