The Vocalist

Huszonnegyedik fejezet

Vártam. Vártam, hogy felkeljen és gyorsan visszaálljon a táncolók közé, mintha mi sem történt volna. Mintha csak egy botlás lett volna.

De abban a pillanatban, amikor a képernyő megmutatta, hogy az első ember, aki észrevette mi történt, odarohan hozzá rázogatni kezdi, életemben először, olyan tiszta pánik járt át, hogy azt hittem, az én lábam alól is kiszalad a talaj.
De nem ez történt. Mert ezt az érzést elnyomta a zsibbadság. Csak bámultam mozdulatlanul a borzalmas képsorokat, amik elém tárultak.

Mindenki Jiminhez rohant. A fanok sikítozni kezdtek, de most nem izgatottságukban. Pár másodperccel később három fekete ruhába öltözött férfi rohant fel a színpadra.

Hirtelen visszatért belém az élet. Vele együtt pedig a rémület, és a tudatlanság. Mert fogalmam sem volt, mi történik.
Már épp azon voltam, hogy felrohanok a színpadra, mikor kivágódott az öltöző ajtaja és belépett rajta a Bangtan és a három staffos, kezükben Jiminnel.

Most már rettegtem. Odarohantam hozzájuk, miközben lefektették a kanapéra, a még mindig eszméletlen barátomat.
- Engedj oda! - ordítottam rá valakire, aki megpróbált távol tartani. Rögtön elengedett.

Levetettem magam az ülőgarnitúra mellé, és az sem érdekelt, hogy mekkorát koppan a térdem a padlón emiatt.
Megfogtam a kezét, aztán az arcát és csak néztem, hátha felébred.
De nem történt semmi. Az arca nyugodt volt, szinte békés. Túl békés.
- Mi történik? - néztem a tagokra.
Ahogy végignéztem az arcokon, tudtam, hogy ez már nem valami vicc, vagy csak egy sima ájulás.
Namjoon arckifejezése olyan tiszta pánikot tükrözött, hogy hirtelen elkezdett fojtogatni a sírás.

Ekkor rontott be négy mentős ruhába öltözött ember. Ők is letérdeltek Jimin mellé, majd vizsgálatokat kezdtek végezni rajta. Belevilágítottak a szemébe, megnézték a pulzusát, majd fogtak egy hordágyat és rátették.

Teljes csend volt. Csak a mentősök mozogtak, mindenki más dermedten állt vagy ült. És ez idegesített.
- Mit csináltok?! - kiáltottam a tagokra, majd felpattantam. - Mi van, ha valami szörnyű történt vele? - amikor a mentősök után becsukódott az ajtó, úgy éreztem, mennem kell. Nem hagyhatom magára. - Akkor én megyek! - közöltem, majd éppen elindultam volna, mikor valaki elkapta a karomat.
Dühösen néztem hátra, és néztem rá Taehyungra, akinek a szemében bánat csillogott. És bűntudat.
- Eressz el! - kezdtem el küzdeni. - Utána kell mennem! Egyedül van és... - mondtam volna tovább, de ekkor Tae határozottan magához rántott és szorosan átölelt.
- Ssh! - simogatta meg a hátam, de én csak kiáltoztam és küzdöttem tovább. Tae addig tűrte ezt, amíg egyszerűen el nem fáradtam és végül zokogni nem kezdtem. - Sajnálom. - mondogatta. - Sajnálom. Minden rendben lesz.

Reméltem, hogy igazat mond akkor.

***

A mentővel egyedül a menedzser ment, míg mi hatan beültünk az autójukba és rögtön a kórházhoz hajtottunk vele.
A koncertet félbeszakították, és technikai okok miatt, mindenkit hazaküldtek. De gondolom sokan sejtették az eseményt nem pont emiatt, hanem Jimin miatt halasztották el.

A kórházba lépve mindannyian a nővéri pulthoz rohantunk. Szegény mögötte álló nő, kicsit megijedt tőlünk, aztán furcsán nézett ránk, mivel a hat fiú, még mindig a fellépős ruháikban volt.
Végül a nővér a várószobába utasított minket, mondván, még a "barátunkat" vizsgálják.

Feszülten ültem az egyik széken, miközben reméltem, hogy csak egy szimpla ájulás volt, és más baja nincsen.

Mindenki máshogy reagált. Namjoon oda-vissza járkált, Taehyung a falat támasztotta, miközben lehunyta a szemét, Jin egy széken ülve tanakodott, Hobi hol felpattant, hol visszaült a helyére, míg Yoongi és a maknae egyszerűen csak szótlanul maguk elé meredtek.

Ez folytatódott úgy tíz percig, amíg egyszer csak Tae megmozdult és megragadta Namjoon karját.
- Hyung, nyugodj meg! Nincs baja. - próbálta megnyugtatni, de a leader csak kirántotta a kezét a fiúéból és idegesen nézett rá.
- Honnan tudod? Mi van, ha kiderül valami, ami miatt mindez megtörtént? - kérdezte széttárva a karját.
Az ajkam megremegett, de visszafojtottam a sírást.
- Tudom. - Tae vett egy nagy levegőt. - Mert igazad van, Hyung. Tényleg nem véletlen történt. - mondta lassan.

A szobában a feszültség a tetőfokára hágott. Mindenkit megdöbbentett a hír.
- Miről beszélsz? - kérdezte Namjoon összezavarodva.
- Jiminie...nem volt jól az utóbbi napokban. - köszörülte meg a torkát a fiú. - Fogyózni kezdett.

A fülsiketítő csendet ez a kijelentés törte meg.
- Tessék?! - pattant fel, legnagyobb meglepetésünkre Hoseok. - Mi az, hogy fogyózott?
- Mindannyian tudjuk, hogy nála mennyire veszélyes ez a szó. - nézett körbe Taehyung megtörten. - Nem...nem evett. Nagyjából semmit. Napok óta.

Mindenki sokkolva nézett a fiúra.
- Sajnálom. - szólalt meg hirtelen Jungkook. A hangja halk volt. - Én is tudtam róla. - a hajába túrt, majd felállt és elém sétált.
Üveges szemekkel néztem rá.
- Én voltam az első, aki tudott erről. Kérdőre vontam Jimin Hyungot emiatt. Azt mondta ne aggódjak és... - nyelt egyet. - Hogy ne mondjam el senkinek. Legfőképpen neked ne. - nézett a szemembe. - De én mégis elmentem V Hyung-hoz. Azt hittük, észhez tér. És így is történt. - erőltetett magára egy félmosolyt. - Csak túl késő volt. Mire észbe kapott, már koncert volt. Tudta, hogy baj van. Ezért nem akart téged meghívni. - vont vállat, mintha bocsánatot kérne tőlem. - De én szóltam neked, mert úgy éreztem, hogy a jelenléted segíthet neki.

A tagok a maknaera bámultak és próbálták feldolgozni a hallottakat.
Azt hittem megszakad a szívem. Nem tudtam elhinni, hogy Jimin, egy árva szót sem szólt erről, és ilyen helyzetbe sodorta magát.
Most már nem kétségbeesett voltam. Hanem dühös.
- Elnézést? - lépett be egy magas, fehér köpenyes férfi. - Maguk Park Jimin hozzátartózói? - nézett végig rajtunk.
Amikor egyszerre rávágtuk, hogy igen, az orvos pislogott kettőt, de végül nem mondott semmit ezzel kapcsolatban.
- A barátjuknak semmi olyan baja nincsen, ami ne lenne gyógyítható. - kezdte az orvos. - Azonban van egy-két aggasztó dolog.
Eddig is hittem abban, amit Tae és Jungkook mondott Jiminről, de bennem volt még egy kis remény, hogy mindez nem is igaz. Viszont a férfi kijelentésével ez szertefoszlott.
- Jiminnél az alultápláltság jelei mutatkoztak. Valószínűleg ez volt az egyik oka annak, hogy elájult.

Összezavarodva bámultam az orvosra, mivel azt mondta "egyik". Úgy tűnt a tagok sem értik mi történik.
- A másik pedig az, hogy kimerült. Úgy tűnik napok óta nem alhatott, ezért a táplálékhiány és a kimerültség együtt okozta az ájulást. - közölte a lehető legnyugodtabban.

Én azonban kicsit sem voltam az. A vállaim megereszkedtek, és egyszerűen a földre rogytam. A többiek sem tudtak mit tenni a helyzettel.
Sokkolt, amit hallottam. De az még jobban, hogy nem vettem észre, mekkora baj is van igazából.

Park Jimin, mégis miért művelted ezt magaddal?