The Vocalist

Tizedik fejezet

Jimin egy pár pillanatig meg sem szólalt, és csak utána kezdett el beszélni. Meglepődött, de mégis örült a hívásomnak.
Végül a próbatermüket jelöltük ki a "társalgó helyünkként".

- Oppa, YoungByul, bocsi, de el kell szaladnom valahova. - hajoltam meg gyorsan. Úgy tűnt csak akkor vettek észre, amikor a mondandóm végére értem.
- Öhm, nem gond, de nekem is mennem kéne már... - nézett Namjoon a falióránkra.
- Nem kell! - kiáltottunk rá egyszerre YoungByul-lal.

Úgy tűnt kicsit megilletődött tőlünk a leader, ezért gyorsan kompenzáltam a helyzetet.
- Mármint...nyugodtan maradhatsz itt. YoungByul úgy is egyedül van. - mutattam a barátnőmre, aki heves bólogatásba kezdett.
- Hm...oké. - egyezett bele végül Namjoon.

Elrohantam felöltözni, majd vissza mentem a nappaliba. Felkaptam egy kabátot, és egy gyors "Annyeong" kíséretében, kirohantam a házból.

Mikor már a próbaterem ajtajában álltam, nagy levegőt vettem, és bekopogtam.

Elgondolkodtam, hogy egy próbaterem ajtaján minek kéne kopogni, de inkább a "fő az udvariasság" elv mellett döntöttem.

Azonban senki nem szólt ki. Óvatosan benyitottam az ajtón, és körülnéztem. A teremben épp senki nem tartózkodott, amitől egy kicsit jobban éreztem magam.
Letettem a táskámat a padló közepére, majd mellé ültem, és vártam.
Idegességemben, babrálni kezdtem a táskám pántját.

Mi van, ha nem jön el? Ha annyira megbántottam, hogy átver?

Hogy eltemessem a fejemben ezeket a gondolatokat, inkább dúdolni kezdtem a Blood, Sweat & Tears-t.
Talán két percet ülhettem ott, mikor kinyitódott a terem ajtaja, és egy feszült Jimin lépett be rajta.
- Ara! Eljöttél! - sóhajtott fel megkönnyebbülten.
- Hát persze. - mosolyodtam el halványan. Úgy döntöttem én adom meg a kezdő lépést. - Leülsz? - mutattam magam mellé a földre.
Jimin azonnal elfoglalta a helyet.
Egy ideig egyikőnk sem szólalt meg, mindketten magunk elé néztünk. A pech az volt, hogy előttünk a tükör volt, így szinte azonnal találkozott a pillantásunk benne.
- Miért hívtál ide? - kérdezte Jimin hirtelen, és még mindig a tükörben nézett engem.
Egy hatalmasat sóhajtottam, és csak utána kezdtem bele a mondandómba.
- Nem akarok veled veszekedni Oppa. Számomra nagyon fontos, hogy jóban legyünk...hogy az egész bandával jóban legyek, mert ti nagyon sokat jelentetek számomra. Nekem nem csak egy banda vagytok a sok közül. Remek humorotok van, tehetségesek vagytok, és nagyon szeretitek egymást. Én...olyan akarok lenni mint ti. - vallottam be, de a végére már egy kicsit megremegett a hangom.
Jimin most már igazából is rám nézett.
- Miért hiszed azt, hogy benned nincs meg ez? Mi az, ami miatt ezt gondolod magadról? - kérdezte csendesen. Nem is tudott róla, de szinte azonnal rátapintott a lényegre.
- Majd egyszer elmondom. - vontam vállat, és a szemébe néztem. Még nem álltam készen, hogy ezt megosszam bárkivel is.
- Rendben. - bólintott. - Egyébként, most először beszéltél velem bizalmasan. Mármint a telefonban. Semmi "Oppa" vagy ilyesmi. Gondoltam, hogy komoly dologról van szó.

Halványan elmosolyodtam, majd tanulmányozni az arcát. Éppen barna volt a haja, elegánsan rövidre vágva, de egy-két tincs a homlokába lógott, ami csak kiemelte, hogy milyen helyes is igazából.
- Nem akarok veled rosszban lenni. Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért. Csak nagyon zaklatott voltam, és rajtad töltöttem ki a dühöm... - kezdtem magyarázkodni.
Ekkor egy olyan dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam.
Jimin nevetni kezdett.
- Ya, Oppa! Min nevetsz? - kicsit rosszul esett, hogy épp kiöntöm neki a szívemet, erre ő kinevet.
- Bo-bocsi! - hagyta abba nagy nehezen. - De én még sosem láttam tőled ezt az elszánt tekintetet. Amikor először találkoztunk, azt hittem pár pillanat és kirohansz az ajtón.
Játékosan meglöktem a vállát, mire ő váratlanul átölelt.

Egy pillanatra lélegezni is elfelejtettem, mikor a karját a nyakam köré fonta.
- Kérlek ne legyél rám dühös többet,és soha többet ne hidd azt, hogy én csak a munkatársat látom benned. - mondta halkan.
Szaporán pislogni kezdtem, és a szívem gyorsabban kezdett dobogni.
- Rendben. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Oh, megkönnyebbülés! - kuncogott Jimin, majd végre elengedett, és szórakozottan felvonta a szemöldökét. - Na, mit akarsz csinálni?
- Mármint...velem? - cincogtam hitetlenkedve.
- Nem, a portán ülő mogorva recepciós nővel. - forgatta a szemét. - Hát persze, hogy veled. Ki mással? - mosolygott.
- Omo... - lehajtottam a fejem, mivel nagyon zavarba hoztak a szavai.
- Na? Mondjuk... - gondolkozott. - Menjünk el fagyizni? - csillantak fel a szemei.
Boldogsággal öntött el a lelkesedése, így hevesen bólogatni kezdtem.
- Menjünk!
Gyorsan felpattantunk, és felkaptuk a cuccainkat is a földről.
- Amúgy... - gondolkoztam, amint kiléptünk a próbaterem ajtaján. - Az a recepciós nő tényleg fura tud lenni.
Jimin hangosan felnevetett, amihez én is csatlakoztam.
Valami mégis rendbe jött a zűrös életemben.

***

- YoungByul! Itthon vagyok! - csuktam be magam után a bejárati ajtót.
Aztán meghallottam, Namjoon mély hangját. Te jó ég, még mindig itt van!

- És akkor Ara előugrott a bokorból, az arcán totál rémült kifejezéssel, és közölte, hogy van egy hajléktalan a bokorban. - magyarázott YoungByul lelkesen, mire mindketten nevetni kezdtek.
- Hahó! Csak nem rólam mesélsz? - mentem be a nappaliba, mire mindketten ártatlanul pislogtak rám.
- Dehogy!
- Soha! - vágták rá, mire csak a szememet forgattam a nyilvánvaló hazugság hallatán.
- Örülök, hogy elvoltatok. - mosolyogtam őszintén,
- Tényleg! Mesélj nekünk! Hol jártál? - nézett rám kíváncsian a barátnőm.
Már épp válaszolni akartam, mikor hirtelen csörögni kezdett Namjoon telefonja.
- Mi újság? - vette fel. Aztán kicsit összeráncolta a szemöldökét és rám pillantott. - Igen, itt van. - újabb csönd, majd tetőtől talpig végignézett rajtam. - Szerintem jól van. Miért? - pár pillanattal később letette a készüléket.
- Minden rendben? - kérdezte YoungByul.
- Igen, Jimin volt az. - töprengett Namjoon. - Azt kérdezte rendben hazaértél-e. - nézett rám csodálkozva a leader. - Csak nem vele voltál?
Zavaromban beletúrtam a hajamba.
- Várj! Te egész eddig Park Jiminnel lógtál? - akadt ki a barátnőm. - És nem is szóltál?
- Bocsi, de muszáj volt vele kettesben beszélnem. - vontam vállat.
- És most már minden rendben? Nincs több vitatkozás? - vonta fel a szemöldökét Namjoon.
- Azt hiszem nincs. - mosolyogtam.

- Huh. - sóhajtott fel YoungByul.
Összehúzott szemöldökkel néztem rá.
- Ya! Neked nincs is semmi közöd ehhez! - háborodtam fel.
- Nincs, de elviselhetetlen voltál. - mosolygott a barátnőm.
- Elviselhetetlen? Mégis mivel? - kerekedtek el a szemeim.
- A szótlanságoddal. - nyújtotta ki rám a nyelvét.

Nagyot fújtattam, és inkább otthagytam őket.

- Aztán nehogy megbántson! - kiáltotta utánam még a lány, mire csak megforgattam a szemem.

Hiszen nekem már az is elég, hogy mellette lehetek...nem?