The Vocalist

Tizenkettedik fejezet

Jimin szüleinek éttermi része bezárt, és mivel már nem volt ott senki, lemehettünk együtt vacsorázni.

Az asztal már terítve volt, mire leértünk, amit a fiúk kitörő örömmel fogadtak, és rögtön le is ültek enni.
Én csak mosolyogva foglaltam el a helyem Namjoon mellett.
- Daebak, itt minden nagyon finom, Jimin anyukája. - bókolt J-Hope a nőnek, aki csak zavarában legyintett egyet.
- Szörnyűek vagytok. - rázta a fejét Jimin hitetlenül.
- Mégis miért gondolod ezt? - pislogott ártatlanul Taehyung.
- Tenyérbemászók. - dünnyögte a fiú az orra alatt, de én meghallottam, ezért kuncogni kezdtem.

Az összes fiú rám nézett, én pedig zavartan próbáltam elsüllyedni és eltűnni a Föld színéről.
- Mi olyan vicces, Ara? - vont kérdőre Namjoon, de láttam az apró mosolyt, amit megejtett.
- Semmi. - legyintettem és az előttem ülő Jiminre néztem, aki szintén visszanézett rám.
Láttam a szeme villanásán, hogy pontosan tudja min nevettem, de ő csak ártatlanul evett tovább.
- Oppa? - böktem meg a másik oldalamon ülő Jin-t, aki kérdőn nézett rám. - Kaphatnék egy szalvétát? - mosolyogtam ártatlanul. A fiú szó nélkül teljesítette a kérésemet, és amint a kezembe kaparintottam a tárgyat összegyűrtem és Jiminhez vágtam.

A fiúk még jobban nevetni kezdtek rajtunk, de én csak Jiminre néztem.
- Ezt azért, mert hagytad, hogy kinevessenek! - igen, tudom, hogy úgy viselkedtem, mint egy gyerek, de abban a pillanatban nem igazán érdekelt.

Az éjszaka megkoronázásaképp, Hobinak az a zseniális elképzelése támadt, hogy le kéne mennünk a partra.
Bár én a számat húztam, a többiek rögtön beleegyeztek. Sosem voltam az a lázadó típus, de most a BTS-ről volt szó, tehát mennem kellett.

***

Egyáltalán nem volt hideg a parton, ám túl meleg sem. Örültem, hogy hoztam magammal egy pulcsit.

A tenger még éjszaka is gyönyörű volt. A parton még égett egy-két lámpa, ezzel megvilágítva a tenger hullámait, ahogy lágyan verdesték a part homokját.
- Szép igaz? - szólalt meg mellőlem hirtelen valaki, mire nagyot ugrottam.
- Jungkook! Megijesztettél. - tettem a mellkasomra a kezemet.
- Bocsi. - mondta kedvesen, de szerintem igazából nem sajnálta.
Elmerülhetett a gondolataiban, ugyanis már egy ideje a tengert nézte szótlanul.
- Hiányzott? - kérdeztem hirtelen.
- Hmm?
- A szülővárosod. Az otthonod. A szüleid. - én sem néztem rá. Csak egyenesen előre.
- Azt hiszem igen. - válaszolta egy kis gondolkodás után. - Szeretek a Hyungokkal lenni, és örülök, hogy mellettük lehetek, de nagyon szeretem ezt a környezetet. A tengert. Főleg éjszaka. - mosolyodott el.
- Szóval ezért vetetted fel ezt az ötletet! - jöttem rá.
- Igen. Megakartam mutatni a többieknek, akik nem sokszor láttak még ilyet.
- Engem elbűvölt. - mondtam halkan.
- Örülök. - egy apró mosolyt villantott rám.

A köztünk beállt csendet, Hobi kiáltása szakította félbe.
- Gyertek ide! Csak nem be akartok menni a vízbe? - heherészett saját magán.
Láttam, ahogy Jungkook mellettem csak megforgatta a szemét, amin muszáj volt mosolyognom.

Mikor leültünk melléjük, beszélgetni kezdtünk. Mindenféle dolog szóba jött. Milyen a suli, hogy érzem magam velük, milyen lehet a színpadon állva énekelni. Úgy éreztem igazi barátokra leltem bennünk.
Már jócskán éjszaka volt, és már csak az utcai lámpák égtek, mikor megborzongtam.
- Fázol? - tette a hátamra a kezét Jimin, aki időközben valahogy mellém került.
- Igen. De jól vagyok. - zavartan a hajamba túrtam és inkább a többiek arcát néztem.
Pár pillanattal később, éreztem, ahogy a hátamra teríti a pulcsiját.
Teljesen megmerevedtem ültömben, és kérdőn a fiúra néztem, de ő kerülte a szemkontaktus. Azonban mikor beledugtam az anyagba a kezem, a szemem sarkából láttam, ahogy mosolyog rajtam.

Az egész pulcsiból egyszerűen áradt a "Jimin illat". Nem tudom megmagyarázni, mit éreztem, egyszerűen Jimines volt. Próbáltam nem feltűnően, még jobban összehúzni magamon, és rögtön kevésbé fáztam.

Hallgattam, ahogy a fiúk tovább mesélik a történeteket, azonban egyre álmosabb lettem. A végén még egy ásítás is kiszaladt belőlem.
- Úgy tűnik, Ara már fáradt. - mosolygott Taehyung, mire én bólogatva egyet értettem.

Felkaptuk a cuccainkat és visszaindultunk.
Az étterembe érve Jimin mindenkit csendre intett, mondván a szülei már biztos alszanak.
Én is indultam volna lefeküdni, de hirtelen megragadta a karomat.
- A pulcsimat rárakod az ágyamra? Még gyorsan elmosogatok, hogy a szüleimnek kevesebb dolga legyen reggel. - magyarázta suttogva.

Annyira közel volt hozzám, hogy először fel sem fogtam mit mond nekem, csak akkor, mikor újra végigpörgettem az agyamat az információ után.
Hevesen dobogó szívvel bólintottam, majd elindultam Jiminék szobája felé. Fogalmam sem volt ki a szobatársa, így bekopogtam az ajtón.
A túloldalról mintha egy halk "tessék"-et hallottam volna, benyitottam az ajtón.
A kisvillany fel volt kapcsolva, és az egyik ágyból, egy álmos Yoongi pislogott rám.
- Csak Jimin pulcsiját hoztam vissza. - intettem a másik ágy felé, ami ezek szerint Jiminé volt.

Yoongi bólintva vette tudomásul, majd lekapcsolta a lámpáját és fél perc múlva már szuszogott is.
A gond csak az volt, hogy ezzel teljesen sötét lett a szobában. Villanyt nem akartam kapcsolni, nehogy felébresszem a fiút, ezért csoszogva, a sötétben tapogatózva indultam meg a másik ágy felé.
Közben én is totálisan fáradt voltam már, és nem vágytam másra, csak egy jó hosszú alvásra.

Azonban, véletlen belerúgtam valamibe a vaksötétben, ezért fel is buktam. Szerencsére Jimin ágyára sikerült érkeztem.
Amíg a lábamat fájlalva elterültem a puha matracon, a plafont kezdtem tanulmányozni.

Semmi érdekes nem volt ott, csak úgy néztem. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és éreztem, hogy a testem megkönnyebbül. Mi lenne ha egy pillanatra lehunynám a szemem? Nem sokra, csak egy pillanatra...

***

Arra ébredtem, hogy a pilláimat lágyan simogatják a felkelő nap sugarai.
Magamban morgolódva nyitottam ki a szemem, és megpillantottam a fehér plafont.
Aztán meghallottam a közvetlen mellőlem jövő halk szuszogást.

Életemben ilyen gyorsan nem reagáltam még semmire. A hang forrására néztem, aki a mellettem alvó...Jimin volt?

Reflexszerűen sikítani akartam, de az utolsó pillanatban visszafogtam magam és egy halk nyöszörgés lett belőle.
Azonban ennyi is elég volt ahhoz, hogy a mellettem fekvő fiú felébredjen.
Megrebbentek a szempillái, és lassan pislogni kezdett.
Az ésszerű reakció az lett volna, ha amilyen gyorsan csak tudok, fogom magam és eliszkolok.
De lekötött, hogy az éppen ébredező Jimin-t bámuljam.
- Ara? - realizálta a helyzetet, mikor teljesen kinyitotta a szemét.

Mikor rájöttem mit csinálok (azaz elbűvölten bámulom a mellettem lévő fiú arcát), ijedten felpattantam és az ajtó felé rohantam.
Azonban Jimin is gyorsan kapcsolt, ő is felkelt és utánam futott.

Épphogy csak kiléptem az ajtón, Jimin is megjelent mellettem.
Azonban folyosón álló Jin, aki pont akkor jött ki a szobájából, meglátott minket, ahogy mindketten egy szobából jövünk ki, és a szájában lévő fogkefe egyszerűen megállt a kezében.

- Hát ti meg...?