The Vocalist

Tizenkilencedik fejezet

Ez nem véletlen egybeesés
Csak...csak...az érzéseim.
Az egész világ teljesen más, mint tegnap,
Csak...csak...a boldogságtól.
A világoddá válok,
Mint aki mindig is erre várt.
Vakítóan virágzunk,
Ez már majdnem olyan, mint az univerzum végzete.
Ez már csak így van.
Tudod, tudom
Te én vagy, én pedig te.

Annyira félek, amennyire ver a szívem,
A sors továbbra is irigyel minket.
Épp annyira félek, mint te,
Amikor meglátsz, amikor megérintesz.
Az univerzum elköltözött értünk.
Egy kis hiány sem volt.
Várható volt a boldogságunk,
Mert szeretsz, és én szeretlek.

Te vagy az én penicilliumom, aki megmentett,
Az angyalom, a világom.
Én vagyok a te kalikó macskád,
Az, aki eljött, hogy találkozzon veled.
Most szeress. Most érints meg.

Engedd, hogy szeresselek.
Engedd, hogy szeresselek.
Az univerzum keletkezésekor,
Minden el lett döntve.
Csak hadd szeresselek.
Hadd, hadd szeresselek.
Hadd, hadd szeresselek.

Észre sem vettem, hogy sírok, csak akkor, mikor a szám befejeződött és Tae megpaskolta a vállamat.
- Te mondtad el neki? - szipogtam.
A fiú csak bűnbánóan elmosolyodott, majd Jiminre nézett. Ő éppen minket tanulmányozott.
- Suga Hyung azt mondta, ne avatkozzunk bele, de én nem bírtam nézni már, ahogy kínozzátok egymást. - vállat vont.
- Akkor ez azt jelenti, amire gondolok? - törölgettem a szemeimet.
- Úgy tűnik. - bólintott Tae, majd egy biztató mosolyt küldött felém. - Szerintem nem itt kéne megbeszélnetek. - intett a többiek és HoBin-nim felé, én pedig rögtön felfogtam a helyzetet.

Jimin már levette a fejhallgatóját is, miközben folyamatosan engem és a reakciómat figyelte. Az ajtóra mutattam, jelezve, hogy menjünk máshova.
Rögtön bólintott, majd gyorsan HoBin-nimre nézett, aki csak felmutatta a hüvelyk ujját.
Amint kiléptem a folyosóra, hallottam, ahogy Jimin is megjött, rögtön utánam. A pulzusom a kétszeresére ugrott, miközben sétáltam, folyamatosan érzékelve a mögöttem lépkedő személyt.
- Táncterem? - kérdezte Jimin, miközben az említett ajtóra mutatott. Mivel megszólalni nem tudtam, csak bólintottam.
Besétáltam a terem közepére, ügyelve arra, hogy egyszer se nézzek hátra. Erősen kellett koncentrálnom a légzésemre, különösen akkor, mikor hallottam, hogy kattan a zár.

Minden erőmet és bátorságomat összeszedve, felé fordultam.
- Én... - szólaltam meg, de csak ennyit tudtam mondani, mert a következő pillanatban megcsókolt.

Park Jimin megcsókolt.

Igaz, nem volt több csak egy szájra puszi, nekem még is tányér méretűre kerekedtek a szemeim.
A fiú rendkívül gyengéd pillantással nézett rám, miközben a két keze közé fogta az arcomat.
- Annyira buta vagy! - rázta a fejét lassan. - Nagyon buta!
Újra megpuszilt és a szemembe nézett. Én még mindig lefagyva álltam.
- Hogy gondolhattad ezt? Hogy gondolhattad, hogy nem tetszel nekem? - vonta fel a szemöldökét.

Ha tudtam volna gondolkodni, biztos arra gondoltam volna, hogy mennyire aranyos, mikor érdeklődve bámul rám, de az agyam totálisan felmondta a szolgálatot.
Sóhajtott, majd a nyakam köré fonta a karjait és a mellkasához húzott.
Eddig egyszerűen rövid zárlatom volt. De amikor újra beszívtam Jimin csodás illatát, hirtelen az összes visszatartott érzésem rám zúdult.
És újra sírni kezdtem.
Ő pedig csak tartott és lágyan simogatta a hajam.

Nem a szomorúság miatt sírtam. A boldogság volt az oka. Egyszerűen a szívem csordultig telt örömmel.
Reméltem, hogy ez nem csak egy álom. Megragadtam Jimin pulcsiját.
- Kérlek, ne menj el! Kérlek, ne menj!
Ő csak még jobban magához szorított.
- Ne megyek sehová. Jelen pillanatban senki nem tudna elrángatni innen. - puszilta meg a fejem, majd elkuncogta magát.

Talán percek, talán órák múlva sikerült abbahagynom a sírást, és hatalmas megkönnyebbülésemre, mikor megtöröltem a szemem, ő még mindig ott állt, és engem figyelt.
Mikor egy kicsit eltolt magától, a tekintetéből csodálatot és aggodalmat tudtam kiolvasni.
- Jól vagy?
A kérdése annyira abszurd volt, hogy felnevettem. Igazán, örömtelien, úgy ahogyan már rég nem tettem.
- Hogy jól vagyok-e? - tártam szét hitetlenül a kezem. - Azt hiszem belülről vattacukor vagyok. - gondolkoztam.
Erre már Jimin is elnevette magát, majd mikor abbahagytuk, felém nyújtotta a kisujját. Láthatta a kérdő tekintetemet, mert rögtön beszélni kezdett.
- Ígérd meg! Ígérd meg, hogy soha többet nem titkolsz el előlem ilyen fontos dolgokat! - nézett rám komolyan.
Nagyot nyeltem és megfogtam a kisujját a sajátommal.
- Megígérem! - mondtam halkan.
Láttam rajta, hogy éppen mondott volna még valamit, azonban a pillanatunkba valaki kopogása rondított bele.
- Jimin, Ara, itt vagytok? - hallottuk meg a legidősebb hangját az ajtó túloldaláról.
Jimin gyorsan megköszörülte a torkát, majd folyamatosan a derekamat fogva az ajtó felé fordult.
- Itt vagyunk, Hyung! - kiáltott vissza. Az ajtó túloldalán pár másodpercig csend honolt, majd mikor Jin újra megszólalt, a hangja sokkal játékosabbnak hangzott.
- Jó gyorsan válaszoltál. Remélem minden oké. - a kijelentésére mindketten egymásra néztünk, de ő folytatta tovább. - Egyébként csak azért jöttem, mert HoBin-nim nagyon megdicsért a munkádért, Jimin. Azt mondta, ennél jobb teljesítményt, nemigen hallott tőled. - mivel a kijelentésére nem válaszoltunk, sóhajtott. - Csak semmi hülyeség gyerekek! És siessetek haza.
- Meglesz! - szólaltam meg Jimin helyett, aki továbbra is folyamatosan bámult, ahelyett, hogy mondott volna valamit.

Mikor a meghallottam a távolodó lépteket, a kezembe temettem az arcom.
- Aish! Ez annyira kínos! - sóhajtottam.
Jimin halkan kuncogott rajtam, aztán megfogta a kezem és elhúzta a szemem elől.
- Nem kell emiatt szégyenkezned. - nézett komolyan a szemembe. - Sőt! Én nagyon is örülök a ténynek, hogy összejöttünk. - gondolkodott.

Életemben először hallottam ezt a szót, úgy, hogy engem is beleértettek.
- Azt hiszem én most elmegyek. - motyogtam, és megpróbáltam kiszabadulni a kezei közül, de ő továbbra is szorított.
- A-a! - rázta meg az ujját, és a szájára mutatott.
Rögtön leesett mi akar tőlem, és muszáj volt sóhajtanom.
- Ez most...
- Kötelező. - bólogatott.

Én azonban máshogy gondoltam. Úgy tettem, mintha elgondolkoznék, de az utolsó pillanatban elszöktem.
- Szia! - mosolyogtam rá, majd kirohantam a teremből, otthagyva a döbbent fiút.

Amint visszatértem a fiúk közé a terembe, mindenki rám nézett.
- Mi az? - torpantam meg.
Hirtelen előlépett Hobi, a többiek közül és átölelte a vállam.
- Naaa? Hogy vagytok tubicáim? - vigyorgott rám.
Ha tudtam volna, sem tudtam válaszolni, mivel ebben a pillanatban lépett be Jimin is a stúdióba, kissé morcosan.
- Ez nem volt vicces! - sétált felém.
- Ezt most nem értem. - kotyogta közbe Jungkook. - Együtt vannak, vagy nem?

Ennek hallatán Jimin is megtorpant és kérdőn nézett rám.
- Csak pár másodperccel előbb értem ide! - védekeztem.
Megvonta a vállát, majd mellém állt, de nem ért hozzám.
Azt hiszem direkt csinálhatta, had legyenek továbbra is bizonytalanok a többiek.
- HoBin-nim! - szólította meg a producert, aki felkapta a fejét. - Jól csináltam?
A férfi bőszen bólogatni kezdett. - Minden egyes hang tökéletes és tiszta volt. Nem is kell többször felvennünk.  - válaszolta büszkén.

Muszáj volt beharapnom az ajkam, hogy visszatartsam a mosolyom. Gyorsan odahajoltam Jimin füléhez és belesuttogtam.
- Majd megkaphatom a dalt?

__________________________
Bocsánat a várakozásért, és nem a legjobb minőségű részért, de elég sok minden akadályozott engem. 😔
Bár alaposan megfáztam, a részt meghoztam, remélem tetszik!

P.S.: Tetszettek a teaser-ek?😉