The Vocalist

Tizenegyedik fejezet

- Szia! - köszöntem csodálkozva az ajtónkban álló Jiminnek.
- Szia! - mosolygott rám az illető. Félre álltam, hogy be tudjon jönni.

Amint belépett az ajtón, rögtön körbenézett . Eszembe jutott, hogy még sosem járt nálunk.
- Mi szél hozott? - ültem le a kanapénkra.
- A BTS szabadságot kapott. -jelentette ki. Kicsit lelombozódtam, mert ez azt jelenti, hogy egy ideig nem lesz közös próbálás.
- Ó... - inkább az ölemben fekvő kezeimre néztem.
- A fiúkkal úgy határoztunk, - ült le mellém. - hogy kivételesen most elmegyünk valahová "kiruccanni". - rajzolt idéző jeleket a levegőbe.
- Tényleg? Hova mentek? - érdeklődtem.
- Mivel a szüleimnek van egy vendéglője Busanban és még part is van ott, úgy döntöttünk, odamegyünk. Közben még Jungkook is el tud menni a szüleihez.
- Ez nagyszerű! - mosolyodtam el.
- Reméltem, hogy ezt mondod majd. - fújta ki a levegőt. - Ugyanis velünk jössz.

Elállt a lélegzetem. Aztán felfogtam mit mondott.

- Micsoda? - pislogtam. - Biztos azt mondtad, amit gondolok?
- Attól függ mit gondolsz. - mosolygott Jimin a reakciómon.
- Hogy elhívtál magatokkal a szüleidhez. - még én is képtelenségnek tartottam azt, ami az imént kijött a számon.
- Jól hallottad. - bólintott Jimin.
Nagyokat pislogtam döbbenetemben. - De hát miért?
- Ara. - fordult felém teljesen. - Azzal, hogy segítesz nekünk megcsinálni ezt a dalt, hivatalosan is a csapatunk tagja vagy.

Megpróbáltam feldolgozni amit mondott. Tényleg a "csapatuk tagjának"  nevezett?

- D-de... - dadogni kezdtem, mint egy óvódás, annyira zavarba jöttem. - B-biztos?
- Mi biztos? - mosolygott Jimin a reakciómon. - Hogy elakarunk-e hívni? Igen biztos. Kedvelünk téged.

Hogy én elmenjek a BTS-el nyaralni? Naná! Hogy ez mennyire veszélyes a Jiminre irányuló érzéseimet nézve? Eléggé. Hogy ez mennyire érdekel pillanatnyilag? Semennyire!

- Megyek. - bólogattam hevesen.
- Tényleg? - úgy tűnt tényleg meglepődött a reakciómon.
- Igen. Mikor indulunk? - majdhogy nem kivirultam, annyira boldog voltam. - És mikor érkezünk?
- Egy hétvége lenne. 2 óra múlva indulunk, és vasárnap késő este érnénk vissza. - magyarázta, mire elkerekedtek a szemeim.
- 2 óra?! Már ma indulunk? - csodálkoztam. Ma péntek volt, még csak nem is hétvége.
- Igen. Szóval siess. 2 óra múlva találkozzunk a házunk előtt. - állt fel, mert indulni készült.
- Várj! Mivel megyünk? - szóltam még utána, mire ő az ajtóból visszafordult.
- Kisbusszal. - közölte, majd kilépett a lakásból.

Abban a pillanatban, ahogy kitette a lábát a házból fejvesztve rohantam a szobámba. Az első dolgom az volt, hogy ellenőriztem a hétvégi időjárást. Napos és meleg lesz. Tökéletes.

Mire bepakoltam mindent, már csak 15 percem maradt megérkezni a Gangnam negyedbe. Szerencsére még előtte hívtam taxit. 

Azt hittem nem érek oda, mégis sikerült akkor kipattannom a kocsiból, mikor ők éppen a kisbuszba pakoltak be.

- Ara is itt van! - jelentette ki Hobi mosolyogva, mire az összes tekintet rám irányult.
- Annyeonghaseyo! - hajoltam meg.
- Azt hittem nem is jössz. - lépett hozzám Jimin, és megfogta a csomagjaimat.
- Nem tehetek róla, hogy 2 órát adtál összesen. Hamarabb is szólhattál volna! - puffogtam.
- Jó, igazad van. De mi sem sokkal előtte döntöttünk. - magyarázta, majd bepakolt a kocsiba.

Este 6 óra volt, mikor elindultunk. Yoongi rögtön elzárkózott tőlünk, az autó hátuljába ment, felkapta a nyakpárnáját és elaludt. Én Taehyung mellé kerültem.

Az út első felén, mindketten zenét hallgatunk, azonban az egyik alkalommal, mikor zenét váltott, megláttam mit hallgat.

- Szereted? - mutattam a telefonjára, mire ő először értetlenül meredt rám, aztán leesett neki mit akarok mondani.
- Igen. De nagyon sok ilyesfajta van a telefonomon. - magyarázta.
- Nekem is! - mutattam neki a listát.

Ezután egy elég hosszú beszélgetésbe kezdtünk, az ízlésünkről, ami úgy tűnt, majdnem teljesen egyezik.

Este 10 órakor érkeztünk meg Jimin szüleinek vendéglője elé elé.
- Jimin? - szaladt ki egy idős asszony az épületből, és amint meglátta, rögtön odarohant hozzá és szorosan megölelte.
- Szia anya! - fonta a nő köré a karjait Jimin.
- Mekkorát nőttél! - állapította meg az asszony, ahogy végigtapogatta a fiát.
- Anya, már egy jó ideje nem nőttem semmit. Tudod jól. - mosolygott.
Én is elkuncogtam magam. Jiminnek igaza volt.
- Nem baj! Akkor az izmaidból lett több. - mosolygott az anyukája, aztán ránk nézett. - Na lássuk csak, a Bangtan fiúk is mind itt vannak. - nézett végig rajtuk, mire a fiúk egyszerre meghajoltak és megköszönték a vendéglátást.

Én addig csak csendben álltam mellettük, amíg Jimin anyukájának szeme egyszer csak megakadt rajtam.
- Omo, téged észre sem vettelek. - lépett hozzám.
- Anya. - állt meg mellettem Jimin. - Ő itt Yong Ara, az új ideiglenes vokalistánk. Ő segít az új dalunkban.
- Szóval te is muzikális vagy, mint a fiam? - vonta fel a szemöldökét, majd félreérthetetlen arckifejezéssel fordult a fiához.
A Bangtan fiúkból kitört a nevetés, míg Jimin arca egyre vörösebb lett.
- Anya. Ő nem a barátnőm. Csak a barátunk. - magyarázta.
- De hát elvörösödtél! - mutatott rá az arcára csodálkozva, mire Jimin szenvedő arckifejezéssel rám nézett.
- Ahjumma. - próbáltam menteni a helyzetet, pedig én is zavarban voltam. - Kérem, én és a fia tényleg nem járunk...
- De szeretnéd. - vágta rá, mire elkerekedtek a szemeim. - És Jimin is. - tette hozzá.

Annyira zavarban voltam, hogy egyszerűen nem bírtam Jimin szemébe nézni. Idegesen a hajamba túrtam.
De Jimin anyukája nem firtatta többet a témát, egyszerűen csak megfordult a többiekre nézett.
- Hozzátok be nyugodtan a cuccaitokat. Két ágyas szobák vannak, az elrendezését rátok bízom.

Döbbenten pislogtam egyet.
Ha két ágyasak a szobák, és a fiúk 7-en vannak...
Jimin ekkor rám nézett, és gondolom észre vette rajtam a totális pánikot, mert aggódva lépett hozzám közelebb.
- Ara! Ara, nagyon elsápadtál! Jól vagy? - fogta meg a vállamat, mire nagyot nyelve megpróbáltam megszólalni.
- K-k-kivel kell e-együtt aludnom? - suttogtam.

Jimin egy pár pillanatig szemöldök ráncolva nézett rám, aztán amikor rájött mitől félek, halkan elnevette magát.
- Hihetetlen vagy! - rázta a fejét, aztán hirtelen komolyra váltott. - Nem kell semelyik fiúval együtt aludnod. Majd megkérem anyát, hogy adjon még egy szobát. - vont vállat.

A vállaim megereszkedtek a megkönnyebbüléstől, és annyira hálás voltam, hogy még mielőtt gondolkozhattam volna, átkaroltam Jimin derekát és hozzábújtam.
- Nagyon-nagyon köszönöm Oppa! Kicsit megijedtem a fiúval való alvás gondolatától.

Jimin olyan sok ideig nem reagált semmit, hogy már azt hittem túlzásba vittem a hálálkodást, amikor ő is visszaölelt.
- Nyugi! Ne aggódj ilyenek miatt. Senki nem várná el tőled, hogy bármelyik fiúval is egy szobába légy.

Ahogy éreztem az illatát, és ahogy a keze simogatja a hátamat, kicsit jobban megkedveltem Park Jimint.

És még csak most érkeztünk meg.