A Szívtolvaj

Csak okosan

-Szóval hol vagyok pontosan? -hangsúlyoztam ki a "pontosan" szót.

-Az Éjféli Birodalomban. Egy a tiéddel párhuzamos világban. Rengeteg állat és ember él a Birodalmamban. Ki tudja egyszer talán megmutatom. -mondta a szemembe nézve mire megborzongtam. -Jöhet a következő kérdés.

-Hmm.. -egy pillanatra elgondolkodtam, mire akarom tudni jobban a választ. Mert rengeteg kérdésem maradt az biztos. Viszont tisztában voltam vele, hogy okosan kell megválasztanom mindet. Pedig amúgy is az egyik kedvenc elfoglaltságom volt kíváncsiskodni. Arra már biztos nem kapok választ, hogy mikor enged el.

-Miért hoztál ide?

Ez a kérdés mintha meglepte volna.

-Mert láttam benned valamit, amit más lányokban nem. És mert voltál olyan örült, hogy azt se tudd hol vagy, mikor rád találtam.

Összeszorítottam az ajkam. Több kérdés jött egyszerre a számra, de elfojtottam őket. Mégis mit akart ez jelenteni? De nem fejtette ki csak tovább nézett. Kissé zavarba jöttem, ettől a bámulástól.

-Akkor most te jössz. Kérdezz. -dobtam át a stafétát. Ravasz tervem volt.

-Szögezzük le, hogy nem kérheted, hogy hazavigyelek.

-Nem terveztem. -mondtam mire felvonta az egyik szemöldökét. -Na jó legalábbis egyenlőre nem. -folytattam mire nyugodt arckifejezése visszatért.

-Szóval, mesélj azokról, akik várnának otthon!

-Az anyám neve Amy, apám magunkra hagyott mikor kicsi voltam. Van egy bátyám is, de ő külföldön él és ritkán jön haza. Ezért is szeretnék annyira hazamenni. És van két barátnőm is Emma és Lisa, akiknek mostanra biztosan hiányzok. A kérésem pedig...

-Várj a kérdésem még fel se tettem!

Értetlenül néztem rá.

-Na de..

-Én kértem, hogy mond el milyenek, nem kérdeztem. -nevetett.

-Hogy te mekkora egy szemét alak vagy! -háborodtam fel és hozzávágtam az első tárgyat, ami a kezembe akadt, sajnos csak a párnám volt az, így nem okozott túl nagy kárt.

Xander a hasát fogva nevetett, de számomra nem volt olyan vicces a helyzet. Viszont a nevetése melengette a szívemet. Érzések árasztottak el annak ellenére, hogy dühös akartam lenni, boldog voltam. Mi van velem? Talán tényleg elment az eszem.

-Akkor én most megkérlek, hogy hagyd el a szobámat.

-Pedig olyan jól szórakozom.

-Keress más szórakozást. -próbáltam tényleg dühösen nézni rá.

-Sajnos jelenleg nincs másom csak te.

A hangjában tényleg bujkált egy picike szomorúság, de lehet, hogy csak beképzeltem.

-Akkor se velem szórakozz! -csattantam fel.

-Akkor kiv...? -elhallgatott én meg elmosolyodtam. Ő továbbra is.

-Mondjuk az őrökkel. A kérésem pedig, hogy fejezzük be ezt a játékot. Ezt a kérdéses kérésest. Válaszolok arra, amit tudni akarsz cserébe én is arra, amit te akarsz tudni. Egy kérdés egy válasz.

-Milyen makacs itt valaki. De legyen. Viszont bármit kérdezek válaszolnod kell.

-És neked is.

-Rendben.

Most egy kisebb feszült csönd állt be. Tudtam, az egyik olyan kérdése, amire nem akarok válaszolni már feltette. De vajon felteszi-e újra?

-Mit szeretsz a legjobban csinálni a szabadidődben?

Kissé megdöbbentem. Nem kérdezett rá. A szemébe néztem, melyben érdeklődés csillogott.

-Szeretek olvasni és sétálni, de talán a leginkább festeni szeretek.

-Wow. A telefonozás nem volt köztük.

-Honnan tudsz ennyi mindent a mi világunkról?

-Egy ideig ott éltem, amíg apám meg nem halt. Akkor vissza kellett térnem, hogy a testvérem ne kaparintsa meg mindkét Birodalmat. Vele sose jöttem ki túl jól.

-Sajnálom.

-Furcsa világ a tiéd. Váltják egymást a nappalok és az éjszakák. De én mindig csak az éjszakákat szerettem. A sötétség rengeteg csodát rejt. És itt még többet, szebbeket.

-Szerintem semmiben sem különbözik. Mármint azt leszámítva, hogy itt ha jól értem csak éjszaka van.

-Van odafent nappal is. Az a bátyám birodalma. De még most is azon mesterkedik, hogy az enyémet megszerezze.

Szomorú fordulatot vett ez a beszélgetés.

-Azt hiszem most mennem kell. Ha akarod megmondom a katonáknak, hogy engedjenek ki.

Valahogy nem akartam, hogy elmenjen, de megálljt parancsoltam az érzéseimnek. Csak bólintottam. És néztem ahogy halkan távozik.

Xander

Mély levegőt vettem. Eleinte nem tettem semmit, mert jól szórakoztam. Érdekelt, mi történt aznap a lánnyal. Eddig senki sem keltette fel a kíváncsiságom. Senkinek nem akartam elrabolni a szívét. És most egy nap se telt el ez a lány mégis felborította a világomat.

Jól éltem, még akkor is, ha magányos voltam. Szerettem a világomat, de... De valami hiányzott. Már régen nem beszélgettem igazán senkivel. Az őrök nem tudtak úgy nézni rám mint csak egy emberre, hiába parancsoltam nekik. De ez a lány. Ő más volt. Eleinte úgy gondoltam el kell rabolnom a szívét ahhoz, hogy megnyíljon. De ő inkább úgy döntött megnyílik előttem bármit is akarjak.

Sokat jártam a nép között is. De ők egyre jobban bezárkóztak. Én is lassan el kezdtem magamba fordulni. Az utóbbi időben senkivel nem beszéltem. Csak, akivel nagyon muszáj volt.

És most... talán megváltozik minden. Reménykedtem, hogy egy nap szívesen hagy hátra mindent. Meg kell mutassam neki ennek a világnak a csodáit. Én is ezeket szeretem a legjobban. De ennek még nem volt itt az ideje. Időre volt szükségem, és neki is. Nem akartam elrabolni a szívét. Legalábbis semmiképpen sem úgy, ahogyan eddig tettem volna bárkivel is. Azt akartam, hogy ő adja oda önként.

Talán egy napon szeretni is fog önmagamért és nem a varázslat miatt...

Talán úgy tűnhet, de nem nem sietem el a dolgokat addig még hosszú az út ;)