A Szívtolvaj

Csapda volt

-Tusdar beszélt nekem valami varázslatról. -kezdtem. -Amivel te rendelkezel. És amiről nem beszéltél. Tudni szeretném mi ez az egész. Miért olyan fontos? És mi köze van hozzám?

Xander csak nézett rám, tekintetében rémület villant.Majd sóhajtott.

-Én.. egy.. Szívtolvaj vagyok. Így neveznek engem, mert képes vagyok elérni, hogy bárki belém szeressen. Egyetlen csókkal.

-Szóval azért hoztál ide, hogy beléd szeresek? -kérdeztem és úgy éreztem mintha valami eltört volna bennem.

-Nem! Nem is én hoztalak ide.

-Akkor ki? És miért!?

-Serin. Talán mert látta, hogy megmentettelek, vagy érezte, hogy idetartozol.

Ezért láttam világoskék szempárt.

Ekkor eszembe jutott amikor homlokon csókolt. Szóval az érzéseim csak emiatt lettek volna? Egy csók miatt? Borzasztóan fájt a gondolat. Becsapottnak éreztem magam.

-Sky. -lépett közelebb felém. Én hátráltam.

-Ne érj hozzám. Szóval csak játszottál velem.. Csak azt akartad elérni, hogy a tiéd legyek.

-Sky, nem érted... -mondta rémülten, miközben tovább közeledett felém. -Ez nem úgy van ahogy gondolod... kérlek..

-Nem! Átvertél. El akartad érni, hogy beléd szeressek! Pedig gyűlölöm ezt az érzést! Csak magadra gondoltál!

-Sky, figyelj rám, hadd magyarázzam meg... megértem, hogy dühös vagy, de...

-Ne gyere közelebb! Gyűlöllek... -suttogtam, majd mögöttem egy hatalmas robaj hallatszott.

Zerin futott felénk szemei sárgán ragyogtak. Megfagyott bennem a vér és mozdulni se tudtam. A katonák már üldözőbe is vették az állatot, de az már előttem állt és két lábra emelkedve egyik mancsával felém csapott. Akkor minden olyan gyorsan történt. Ahogy Xander közénk állt. Ahogy előre tántorodott és a korlátnak estünk. A katonáknak sikerült elkapniuk Zerint varázshálókkal, melyek olyanok voltak mintha pókfonalakból készültek volna és visszatükrözték a hold fényét.

Felnéztem Xander kék szemeibe.

-Jól vagy? -kérdezte. Kezével mellettem támaszkodott, míg a korlát a derekamnak nyomódott.

-Igen.. -mondtam elhaló hangon. -De te... -nem tudtam befejezni a mondatot, mert Xander a földre esett. -Xander! -kiáltottam. Könnyek gyűltek a szemembe. -Ne... Kérlek ne halj meg...

Katonák jöttek és felemelték. Innentől minden lelassult. Zokogás tört fel belőlem. Követtem a katonákat, akik orvost is hívattak azonnal.

-Kisasszony talán jobb lenne, ha... -kezdte az orvos, de nem fejezte be. Nem is kellett.

-Ez az egész az én hibám.. -fojtogattak a könnyeim.

Ekkor Annie a vállamra tette a kezét és kivezetett a szobából. Vissza az enyémbe. Bár fogalmam sem volt hogy jutottunk el az ajtóig. Ott egyetlen pillanatra megtorpantam. Zerin szinte darabokra törte az ajtót. Annyira ostoba voltam!

-Sky, le kellene pihenned. -mondta gyengéden Annie és betessékelt a szobába, ahol én az ágyra dőlve zokogtam tovább miközben magamat vádoltam mindenért.

Hogy nem jöttem rá, hogy ez az egész egy csapda? Hogy lehettem ennyire vak? Mindenki figyelmeztetni próbált! Miért kellett ide kerülnöm? Xander miattam sérült meg. Miért pont én?