BAD LOVE - Jungkook ff. [~Befejezett]

5. Rész - Három hét

Hetek teltek el így. Ő szívatott én tűrtem. A pletykának nem nagyon nevezhető, inkább félreértés egy hét alatt leülepedett. Már végig mehettem úgy az udvaron, hogy ne nézne rajtam végig mindenki, valami plusz hibát keresve, természetesen egy személyt kivéve. Mint aki figyeltet, volt a nyomomban mindig.

Hol kigáncsolt, hol rám öntött valamit "véletlen", miközben a csajok csak gyűltek köreibe. Persze jegyei azok épphogy a kettest verdesték, de azzal mit sem törődve lógott el a legtöbb óráról.

Egy csapásra lett az új fiú népszerű, amit nagy szerencsétlenségére nem csak Yury és én nem díjaztunk. Pár fiú, akik előtte nagymenőnek számítottak, berágtak rá, így velük is gyakran került szópárbajba. Csak halkan megjegyzem, hogy egytől-egyik sportolók voltak, hatalmas izomkötegekkel a végtagjaikon és vagy két fejjel nagyobban Jeon Jungkooknál. Nem mutatott félelmet ugyan, de éreztem, hogy azért tart tőlük. A szája se volt valami nagy velük szemben, csak néhány frappánsabb visszaszólást ejtett meg max, ha már túl megalázottnak érezte magát. Soha nem kezdeményezett.... velük.

Mint mondtam én más tészta voltam. Még az is megesett egyszer, hogy csak egy percre hagytam felügyelet nélkül a táskámat (hívott a természet), de mire visszaértem már minden tancuccom szét volt hajigálva és nem éppen ínyemre való újságokkal volt teletömve a hátitáskám. Megalázott többször, én meg egyetlen egyszer se szóltam vissza.

Hogy miért?

Fogalmam sincs. Maradjunk tán annyiban, hogy nem akartam lesüllyedni az ő szintjére.

  Már három hete tartott akkor a suli. Kicsit üveges tekintettel jártam az épület folyosóit, míg környékemen a diákok beszélgettek kettes-hármas csoportokba. Ahogy közeledtem a termemhez egy kisebb csoportot láttam meg, ahogy valakiket körül vesznek. Jungkookot szinte azonnal felismertem és azt is realizáltam egy kis idő múlva, hogy bizony épp péppé akar verni valakit.

-Még is mi a francot csináltok? -verekedtem át magam a tömegen. Jeon rám nézett míg a másik már félholtan hevert a földön. Szája felszakadt, egész arcát beborította a vér, haja meg, mint a szénakazal állt mindenfele. -Miért vered? -kérdeztem szinte kiabálva.

-Miért ne? Meg kell tanulnia, hogy ki az akitől tartania kell. Nah húzz el lúzerkém.-vigyorodott el, majd már lendítette volna a kezét az áldozata felé, de megragadva azt csavartam hátra és húztam be egyet helyes kis pofijába.

-Azt már nem! -morogtam és térdem gyomorszájába küldve terítettem ki a földön. Nehezen lélegzett, de annyi ereje volt, hogy végig nézze, amint vállamon áttéve a szétvert gyerek egyik karját kezdjem el hurcigálni az orvosihoz.

-Undorító vagy. -fordultam még vissza hozzá, dühös fejjel és tovább bicegtünk. Szerencsénkre nem volt bent az orvos így egyedül is letudtam kezelni "betegem" anélkül, hogy bárki bármit is kérdezett volna. Igyekeztem fájdalom mentesen kitisztítani a sebeit, majd fertőtleníteni és végül bekötözni. Épp a mellkasán lévő egyik sebét tisztogattam, mikor ébredezni kezdett (útközben elájult). Amint meglátott ijedten húzódott fel, de a fájdalom miatt ami vele járt csak felszisszent.

-Te meg ki vagy? -kérdezte rekedtesen. -És miért fogdosod a mellkasom? -cuki kerek feje picit eltorzult, szemei még homályosan meredtek rám, haja kicsit kócosan állt össze-vissza, de az egész lénye valahogy a kisfiús hatást kelltette még szétverve is.

-EunSeo. -mosolyogtam rá. -Te pediiiig....? -vártam az ő bemutatkozását is.

-Nos a barátaimnak csak Wozzi. -mosolygott vissza rám.

-Oh... akkor te az évfolyamtársam Wozzi vagy? -világosodtam meg.

-Hát... ha te is végzős vagy akkor igen. -mosolygott rám kedvesen. -Egyépként. Ügyesen leterítetted. -vigyorodott el.

-Csak nem fent voltál még? -sóhajtottam fel mosolyogva.-Köszi. -köszöntem meg a bókot, s figyelmem ismét mellkasának szenteltem.

-Nagyon köszi, hogy megmentettél. Igaz, egy picit ciki, hogy egy lány segített. -gondolkozott el.

-Nos... szerintem inkább én, mint a halottas kocsi. -mosolyogtam továbbra is, mire halkan felnevetett.

-Kérdezhetek valamit? -találta meg íriszeivel az enyémeket.

-Nyugodtan. -bólintottam.

-Miért nem véded meg magad vele szemben? -kérdezte komolyabb arckifejezéssel.

-Nos... erre még én se jöttem rá. De nem akarok lesüllyedni hozzá, meg valószínüleg úgy is elverném és talán abban reménykedtem eddig, hogy leáll. Mondjuk, most már valószínűleg ennek is annyi. -hajtottam le a fejem.

-Bocsi. -mosolygott rám keserűen.

-Jaj nem! Ez nem a te hibád. -ellenkeztem azonnal.

-De ha erősebb vagyok... -kezdett bele, de én félbeszakítottam.

-Nincs, de. Megtörtént, végre behúzhattam neki és segítettem valakin. -hadartam le gyorsan az első három érvet, ami eszembe jutott. -Szóval meg ne halljam vagy lássam, hogy bármi miatt is magadat okolod. -fenyegetődztem a mutatóujjammal.

-Igen is főnök. -nevetett fel, majd cseppet sem kínos csönd telepedett ránk. Ő is el volt merülve a gondolataiban és én is az enyémekben. Lassacskán kész lettem a mellkasi sebek helyrepofozásával így kicsit nyugodtabban engedtem, hogy felkapja magára az orvosiban talált fehér inget. Egyépként nem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy a póló alatt igazából izmos volt. Nem az a kigyúrt valami, de most hogy láttam szerintem erősebb Jungkooknál. Mondjuk kisebb is hisz nálam is alacsonyabb egy pár centivel.

-Köszi mindent. -mondta el vagy századjára ezt a két szócskát mikor kiértünk az orvosiból.

-Semmi, de ha még egyszer megköszönöd, oda adlak Jeonnak. -mondtam felsóhajtva.

-Isten ments! -tette fel a kezét védekezően. -Viszlát később Seo. -mosolygott rám, s miután én is vissza intettem eltűnt látó körömből. Csak három órát késtem le, de beszéltem az ofővel és ő igazolta nekem a hiányzásom. Mivel rövidnapom volt így már épp indultam volna haza, mikor egy kéz megragadott az egyik félreeső folyosón és berántott magával a szertárba. Kattant a zár és már csak egy ismerős körvonalat láttam.

Jungkook

Ayo Kookies! Mindenek előtt igen! A Seventeen-es Wozzi. Remélem senkit sem zavar, hogy beletettem😊😶(ha még is, szóljatok).
Köszönöm a voteokat és a sok olvasót.

Legyen szép estétek 😘

Sunny out