BAD LOVE - Jungkook ff. [~Befejezett]

6. Rész - Rád gondolok

Idegesen vettem a levegőt a számon át. Most sokkal ijesztőbbnek tűnt így, hogy csak az ajtó fölötti keskeny ablakon beszökő, halovány fény világította meg dühös arcát. Mellkasom egyre gyorsabban emelkedett, ahogy közeledett felém. Hátrálni már nem tudtam, hisz olyan pici volt a hely, hogy szinte azonnal falba ütköztem. Hamar ért elém, leheletét éreztem a bőrömön, szikrázó szemei minduntalan engem vizslattak és mértek fel mindeneggyes, apró pontomnál.

-Ugye tudod, hogy megint megszégyenítettél. -köpte felém a szavakat, amik szinte kipukkadtak az utálattól. Rekedtes és félelmet keltő hangja miatt kicsit megborzongtam.

-Tisztában vagyok vele. -válaszoltam nyugodt hangnemet erőltetve magamra.

-Akkor meg mért csináltad!? -ütött bele a falba a fejem mellett megemelve a hangját.
-Nem szenvedtél már eleget? Akarod, hogy jobban bekeményítsek? -kérdezte és akárhogy is próbáltam elnézni, mindig a szemem elé hajolt.

-Még is mit kellett volna tennem?! -elégeltem meg azt, hogy folyton a képembe mászott. - Hagyjam, hogy holtra verj egy ártatlan iskolatársam? -emeltem fel a hangom.
-Na azt már nem. Nem ütök vissza, ha engem bántasz. De azt te sem gondoltad komolyan, hogy mások szenvedését karba tett kézzel fogom végignézni. -löktem el magamtól. Akkor lett elegem a pökhendi lényéből.
-Elegem van belőled. Több mint három hete tűröm, ahogy megalázol, kigúnyolsz és bántasz sorozatban. Én kétszer kerültem utadba és akkor is véletlen. Readásul a második alkalommal valaki mást védtem. Egyszer sem magam. Ezek után van képed ilyeneket kérdezni, ember? -kiabáltam már szinte, miközben folyamatosan a mellkasát lökdöstem. Háta ütközött a fallal és meglepődve figyelt rám sötét íriszeivel. Közelebb hajoltam arcához, szinte vicsorítva, de az, hogy gyorsabban kezdte venni a levegőt nem tudta elkerülni a figyelmem.

-Ide figyelj! Én eltűrőm valahogy, ha engem bántasz. De ha valaki máshoz is csak egy ujjal hozzá mersz érni, úgy hogy semmit sem tett ellened. Megismerkedhetsz az ökleimmel. -sziszegtem az arcába és kihasználva meglepődöttségét, nyúltam farzsebébe és előhúzva a kulcsot nyitottam ki a szertár ajtaját, majd hozzá vágva a fém darabot viharoztam ki onnan.

Szinte tajtékoztam. Borzalmasan felingerelt az a kis pöcök. Még is mit képzelt magáról? És én még meg akartam védeni az elején. Ch... legszívesebben felpofoznám akkori énem.

Hangosan trappoltam végig a kihalt utcákon. Gondolataim folyton az előbb történteken jártak. Azon, hogy vajon jó ötlet volt kiakadni vagy ezzel csak megmutattam neki az egyik gyengeségem. Abbahagyja a dolgokat, vagy bekeményít? Sóhajtozva léptem be a házamba ismét. Most a csönd valahogy még jobban idegesített. Dühösen kotortam elő a telefonomat és nyomtam rá anya képére, majd tárcsáztam.

Búgás... búgás... és felvette.

-Hallo? Itt Mrs.... -kezdett bele, de közbevágtam.

-Szia Anya. EunSeo vagyok. A lányod. -morogtam szinte a telefonba.

-Tudom, hogy a lányom vagy. De mondtam már, hogy nem alkalmas és, hogy nem érek rá. -vágta rá azonnal.

-Igen anya. Három hete mondtad ezt. Három francos hete nem kerestél. És az előtte lévő hónapok!? Lefogadom, hogy ha valamilyen üzleti ember lennék, akkor nem ráznál le így. Csak tudod mi a gond!? AZ, HOGY A LÁNYOD VAGYOK. -kiáltottam bele.

-Eun! Még is, hogy beszélsz te velem!? Én itt vagyok, azért, hogy eltartsalak. Te meg így hálálod meg? -kérdezte kiakadva.

-Akkor inkább lennénk szegények. -morogtam.

-Tessék? -sipákolt bele a telefonba, hogy majd kiszakadt a dobhártyám.

-Tudod mit. Felejtsd el. Remélem sikeres lesz a következő céges vacsorád. -mondtam s lecsaptam a telefont.

Elegem van belőlük. Arra nem gondoltak, hogy nekem a szeretetük kéne? Egy ölelő kar mikor sírok? Egy olyan anya, aki szinte a barátnőm és mindent megbeszélhetek vele? Egy olyan apa, aki reggel a kávéját szürcsölve lapozgatja az aznapi újságot, majd hatalmas mosollyal köszön nekem mielőtt iskolába mennék.

Nem vágyok többre, csak egy ici-pici szeretetre, de a szüleimtől ezt egyenlőre nem kapom. Értem én, hogy dolgozniuk kell, de van annyi pénzünk, hogy legalább egy fél hetet itt legyenek velem.

Anya nem hívott, miután bontottam a vonalat. Gondolom volt fontosabb dolga is, mint az egyszem lánya, aki épp akkor akadt ki rá.

Utálom a semmit tevést. Mivel a házimat már megcsináltam ezért úgy döntöttem kimegyek sétálni egy picit. Felkaptam az egyik cipőm, amit sétákra terveztem így nem volt valami jó állapotban, majd zsebembe téve a kulcsot indultam az utca vége felé.

Dühöm szép lassan párolgott el könnyeimen át. Egész arcom áztatta a sós nedv, miközben én hangtalanul sírtam. Elegem volt mindenből és mindenkiből.

Őszintén? Még magamból is.

Gyomrom kordult, jelezve, hogy nem volt elég az a szendvics, amit ma ettem. Így hát betértem egy boltba, vettem egy Cerbona szeletet és azt majszolgatva indultam meg vissza. Elég volt kint a sötét utcákon. Szűk sikátorokat lehetett látni egy csomó helyen és persze, hogy egy halom lámpa ki volt égve. Ennél ijesztőbb már csak az lett volna, ha még a köd is leszáll.

Szerencsémre az nem történt meg, így épségben jutottam haza. Még írogattam egy picit Yuryval, majd kipurcanva estem bele puha ágyikómba. Azonban az elalvás már nem volt ilyen könnyű.

Gondolataim folyton Jungkookon jártak.

Mi ez a "megszégyenítenek" fóbia?
Miért utál ennyire?
És legfőképp, miért viselkedik úgy ahogy?

Ayo Kookies. Sajnálom, hogy a "Dark Past" c. Könyvem hamarabb frissítettem, mint ezt. Remélem tetszett :)
Köszönöm a vote-okat!! Szuperek vagytok😘😍

Sunny out