No more dreams {Yoonkook}

5. rész

Ajánlott zene: Starset- My Demons (link lent)

- Újra - nyomta le a gombot Yoongi vagy a századik alkalommal.
- Már megint? - nyafogott Jungkook.
- Igen, mert azt a szót, hogy "álom", még két ütemmel hosszabban kéne kiénekelned. De állandóan korábban befejezed, és amiatt nem tudunk haladni.
Jungkook ingerülten sóhajtott egyet, aztán az idősebbre nézett.
- Oké. Megcsinálom. De utána venned kell nekem vacsorát. Reggel óta itt ülünk, és még nem ettünk semmit.
Yoongi is az órára sandított. Már este fél kilenc volt, és valóban nem etette meg a kölyköt, miközben ő egész nap a dalaihoz adta kölcsön a hangját.
- Még ezt a versszakot, oké? - nézett bocsánatkérően a fiúra, aki csak bólintott.

Jungkooknál jobbat nem is találhatott volna. A hangja tiszta volt és lágy, a hangokat tökéletesen eltalálta. Nem csak jól énekelt, de érzéssel tette; és még a levegővételei is úgy tűntek, a dalhoz tartoznak. Persze érződött, hogy Jungkook nem kapott rendes zenei képzést; de ahhoz képest, hogy gyakorlatilag amatőr volt, nem is lehetett volna profibb.

- Szóval, mit ennél? - csapta le Yoongi a laptopja tetejét egy óra múlva.
- Nyárson sült bárányt - nevetett fel Jungkook. - De egy hamburger is megteszi.
- Oké - kezdte el görgetni az amerikai ételt is áruló éttermek listáját a telefonján a fiú. - Ah, most miattad én is bárányt ennék. Kár, hogy nincs pénzem...
Míg Yoongi megrendelte a vacsorát, Jungkook némán bámult a fiúra, aztán óvatosan rákérdezett:
- Hyung, munkanélküli vagy...?
Yoongi nem úgy nézett ki, mint akit kellemetlenül érint a kérdés.
- Zongorázni tanítok gyerekeket, de a legtöbb tanítványom nyáron nem jár órákra.
- Erre nem is gondoltam, pedig elég kézenfekvő volt. 
- Igen, ez az első évem ebben a helyzetben. Tudod, tizenhét  évesen félbehagytam az iskolát, és dolgozni kezdtem. Eljöttem Daeguból, és Szöulba költöztem. Néhány hónapig éjjel-nappal melóztam, hogy legyen némi tőkém, és tudjam fizetni a lakást. Négyen laktunk egy szobában, hogy olcsóbb legyen a bérleti díj, de megérte, mert volt pénzem zenei felszereléseket venni. Aztán kevesebb munkát vállaltam, és többet foglalkoztam a zenével. Egy idő után mind a három lakótársam elköltözött, engem pedig nem válogatott be egyik ügynökség sem, így az tűnt a legjobbnak, ha otthagyom a fővárost. Ezért kötöttem ki itt nemrég.
Jungkook megilletődve hallgatta a fiú életét.
- Miért jöttél el ilyen fiatalon otthonról?
- Azóta tudtam, hogy zenével szeretnék foglalkozni, amióta ezen az öreg pianínón először lenyomtam egy billentyűt - mutatott Yoongi a sarokban álló hangszerre. - A szüleim azonban ellenezték, és a tanulásra kellett koncentrálnom. Ők mindketten üzletemberek, ahogy a bátyám is - akire nagyon büszkék. Ellenben itt voltam én, akit csak a zene érdekelt, meg a kosárlabda. De én tényleg igyekeztem felhagyni mindennel. Keményen tanultam a tesztekre, és órákat töltöttem naponta a könyvtárban magolással, de sosem voltam elég jó. Aztán egyszer csak ott találtam magam a fürdőszoba hideg csempéjén ülve. Magamra zártam az ajtót, és azon gondolkoztam, hogy mindennek véget vetek.
Yoongi egy pillanatra elhallgatott, ahogy elmerült az emlékeiben.
- Azóta is úgy érzem, hogy Min Yoongi meghalt azon az estén. Úgy léptem ki a fürdőből, mint Suga, aki a zenének él, és akinek nincs családja, ami befolyásolná. Még aznap este összepakoltam. Nem szöktem el; egyszerűen megmondtam a szüleimnek, hogy új életet akarok kezdeni, ők pedig nem tartottak vissza, amikor megmondtam, hogyha maradok is, nem fogok tanulni. 
Jungkook hallgatott.
- Azt hiszem, túlságosan szerettem a zenét ahhoz, hogy nélküle éljek. Szóval egy olyan életet választottam, amiben szerepet játszik.
- Szóval Suga a művészneved?
- Igen, valami olyasmi. A kosárlabdában betöltött pozícióm első és utolsó szótagja, ami...
Yoongi mondatát a kapucsengő szakította félbe; megérkezett a vacsorájuk.