No more dreams {Yoonkook}

6. rész

Ajánlott zene: Jungkook - Nothing like us (cover). Link lent!

Figyelmeztetés: 16+: erőszak leírása. Ha nem bírod, ne olvasd!

Jungkook fáradtan lépett be a konyhába.
Csak egy pillanatra ugrott be a lakásba, hogy zuhanyozzon, és átöltözzön, mielőtt Yoongihoz ment volna. A fiú óvatosan kémlelt körbe a helyiségben: az apja nem volt látható, azonban Jungkook mostanában már nem is reménykedett benne, hogy a férfi nincs otthon. Ha véletlenül valahol máshol volt, akkor is csak a kisboltba ugrott le, hogy újratöltse a kifogyott alkoholkészletét.
Most is ez lehetett a helyzet, mert a fiú sehol sem találta őt. Gyorsan lezuhanyozott, és magára kapott egy túlméretezett fehér pólót, egy farmersorttal. Ekkor azonban a bejárati ajtó csapódása hallatszott.
- Jungkook-ah, itthon vagy? - jött az artikulálatlan kiáltása a férfinak.
A fiú csak abban reménykedett, hogy az apja annyira részeg volt, hogyha látja is; nem ismeri majd fel.
- Jungkook-ah, látom a cipődet a bejáratnál. - Szóval nem volt annyira részeg.
A fiú gyorsan leellenőrizte a fürdőszoba zárját, aztán mérlegelni kezdte annak az esélyét, hogy kifér-e a szoba ablakának csúfolt aprócska lyukon. Persze nem volt a válasz.
- Kook-ah, itt vagy? - dörömbölt az ajtón a férfi.
- I-igen, éppen öltözöm.

Néhány percig csak álltak: Jungkook a szoba közepén, az apja pedig az ajtónak támaszkodva.
- Mi tart ennyi ideig?!
A fiú tudta, hogy a férfi nem fog egyszerűen elsétálni; ha pedig úgyis meg fogja verni, hát jobb túlesni rajta minél hamarabb.
Lassan nyitotta ki az ajtót. Az apja a szemközti falnak támaszkodva állt, teljes valójában: gyűrött ruhák, kócos haj, véreres szemek, orrfacsargató alkoholszag. Ha Jungkooknak egy szóval kellett volna jellemeznie az apját, azt mondta volna: undorító.

- Beszédem van veled. - Azzal az apa a fiú szobájába ment, az pedig követte a férfit.
Jungkook ágyán egy sárga színű póló volt kiterítve, amelyen az étterem emblémája volt, ahol dolgozott. Az apja biztosan a mosásban látta meg a felsőt, és ide rakta bizonyítékképp.
- Ez mégis mi?
- Egy étteremben dolgozom. Kifutófiúként.
- Mégis mióta?
- Csak néhány napja. - A fiú tudta előre, mi fog most következni.
- Mikor kapsz fizetést? Mennyit?
- Hónap elején. Attól függ, hány órát fogok dolgozni.
Az apja féloldalas mosollyal nézett rá.
- Remélem nem úgy gondoltad, hogy megtartod magadnak az egészet. Tizenkilenc éve nevellek, és tartalak el téged. Itt az ideje, hogy felelősséget vállalj, és te legyél a pénzkereső a családban.
- Nem mintha az utóbbi négy évben lett volna munkád. Előtte is én vásároltam. Diákmunkából - motyogta a fiú, de azért elég hangosan ahhoz, hogy az apja hallja őt. Tudta, hogy nem szabadna visszabeszélnie a férfinak, de nem bírta megállni, hogy csak összeszorított ököllel hallgassa az idősebb beszédét.
- Hogy mi?! Azt mondod, hogy nem voltam felelősségteljes, és jó apád?
- Azt - nevetett a fiú. - El fogok költözni a pénzből, amit keresek.

Az első pofon hangos csattanással érkezett az arcára, majd rögtön követte azt egy jobb horog, egyenesen a szeme alá.
Jungkook hátratántorodott a falhoz.
- Hogy képzeled ezt? Elköltözni?! - A fiú vállait megragadva, rázni kezdte azokat, majd az utolsó nagy lökésnél a fiú feje hangosat koppant a falon, amitől azonnal szédülni kezdett.
- Nem tartozom neked semmivel.
Az apjának elege lett a visszabeszélésből, és a fiú gyomrába ütött, amitől Jungkook előregörnyedve ült le a térdeire. A férfi most nem állt le, ott ütötte és rúgta a fiát, ahol csak érte. A tarkóját, a hátát, a mellkasát. Kook biztos volt benne, hogy az apja most halálra veri. Minden porcikája fájt, különösen a bordáinál, amitől alig volt képes levegőt venni. A szédülése sem múlt el, csak felerősödött annyira, hogy már hányingere is volt tőle, és zsongani kezdett a feje. A padlón kötött ki, vérző fejjel,  félájultan.