No more dreams {Yoonkook}

12. rész

Ajánlott zene: Kodaline - High Hopes (link lent!)

"I only ran looking straight ahead, I had no time to look around"
~ Suga (Intro: Never mind)

Jungkook fáradt volt.
Már vagy fél órája próbálta rávenni magát, hogy felkeljen az ágyról, ahová levetette magát, amikor hazaért, és azóta sem mozdult onnan. Egy gyorsétteremben kezdett dolgozni, miután rendesen beköltözködtek. A munkahelye egy kicsit olyan volt, mint a pokol. Tele volt siető, egymást eltaposó emberekkel. A gépek hangja, a hangszórókból jövő zene és az emberek beszélgetése egységes hangzavarrá nőtte ki magát. Jungkook feje már az első néhány percben zsongani kezdett minden nap, amire egy lapáttal még rátett a konyhában uralkodó hőség is. A fiú műszak végére tompa fejfájással sétált haza, és csak arra tudta rávenni magát, hogy az ágyig elmenjen. Az alkarját minden nap újabb égésnyomok díszítették a felfröcskölődő olaj miatt, amire percekig folyatta a hideg vizet, amikor már volt ereje felállni.

Na nem mintha Jungkook bánta volna.
Most végre nem kellett senkitől sem félnie, nem kellett rettegnie. Nem lopakodva kellett közlekednie a saját házában. Azt csinált, amit akart.
Persze a fővárosi lakásnak aranyárban volt a bérleti díja, és mindkét fiúnak keményen kellett dolgoznia a lepukkant kis putriért, de ez még mindig sokkal jobb volt, mint korábban.
Jungkook végre szabad lehetett, ha csak egy kicsit is. 

A fiú azonban maga sem értette a saját gondolkodását.
Szabad volt, nem volt senki, aki megmondja, mit tegyen, nem bántotta senki... És mégis, hiába hagyta maga mögött a számára elátkozottnak tűnő Busant, hiába hagyta hátra az egész korábbi életét, úgy tűnt, az nem akarta őt elengedni.
A fiú tényleg azt hitte, hogy boldog lehet, ha egyszer megszabadul az apjától. De mi volt akkor az az enyhe nyomás a mellkasában és a gombóc a torkában minden egyes pillanatban? Miért tűnt nehéznek minden egyes levegővétel?
Ez volt minden, amire vágyott. Egy kis lakás, békesség, egy ember, akiben megbízhat. Csakhogy nem ilyennek képzelte a szabadságot.
Jungkook ezekben a napokban döbbent rá, hogy nem hagyhatta csak úgy maga mögött a múltját. Rájött, hogy a gyermekkora örökké kísérteni fogja, hogy örökké a lénye része fog maradni. A nyomás a mellkasában és a gombóc a torkában most már mindig hozzá fog tartozni. A démonjai vele maradtak.
Már csak az volt hátra, hogy elfogadja azt, aki ő maga lett a múltja által.

Amikor úgy érezte, hogy túlságosan a hatalmába kerítették a gondolatai, elővette a telefonját. A készüléket néhány nap munka után vette az első fizetéséből. A legolcsóbb okostelefon volt, amit kapni lehetett, szinte márka nélküli, de mégis egy telefon volt, amin Jungkook végre szabadon használhatta az internetet és tudott zenét hallgatni. Hosszas rábeszélés után Yoongi beleegyezett, hogy átküldje Kooknak a közösen felvett dalaikat, így a fiú szabadon hallgathatta azokat a friss szerzeményén. Naponta többször is végighallgatta az egész demót.
Habár imádta az összes dalt, a saját hangját hallani furcsa volt és zavarba ejtő. Nem tudott mit kezdeni az érzéssel. Tényleg így énekelt volna? Vajon tényleg jó volt? Ő nem érezte tökéletesnek, de ha a maximalista Yoongi mégis dolgozott vele, akkor lehetségesnek tűnt, hogy mégsem volt olyan szörnyű énekes.

Jungkook érezte, hogy lesüllyed alatta az ágy matraca, mire felpattantak a szemei. Yoongi dőlt el mellette. A fiatalabb kikapta a füléből a fülhallgatót.
- Na? Hogy ment?
Yoongi csukott szemmel válaszolt.
- Még nincsenek eredmények, de hazafelé kaptam egy SMS-t, hogy menjek be a Big Hit irodájába. Nem akarom elbízni magam. De talán bent vagyok a kiadónál.
- Hyung! - kiáltott fel izgatottan Jungkook, és felült. - Ha már behívtak, akkor...
- Ne. Tényleg nem akarom elbízni magam. Inkább fürödj le. Bűzlesz.
Jungkook lebiggyesztette az alsó ajkát, de aztán úgy tett, ahogy a hyung kérte. Elvégre másnap is ünnepelhettek.
- Mit akarsz enni? - kiabált be az idősebb a fürdőszobába.
- Bárányt! Nyárson! - röhögött a fiú az ajtó mögött.
Yoongi megcsóválta a fejét. Már régen megfogadta, hogyha egyszer híres producer lesz, minden nap bárányt fog venni a fiúnak, amíg annak elege nem lesz belőle.
- Oké, akkor instant ramyun lesz!
- Tökéletes.
Jungkook mosolyogva öltözött át. A világ mindig egy kicsit egyszerűbb volt, amikor Yoongi közelében lehetett.