No more dreams {Yoonkook}

22. rész

Ajánlott zene: Taylor Swift - Safe & Sound (link lent!)

Yoongi unottan ütögette az állához a ceruzáját.

Mivel éppen befejeztek egy új albumot, így nem kellett ugyan dalokat írnia még egy-két hónapig, de jobb volt előre dolgozni. Persze nagyban számított az is, hogy Jungkook az egyik táncteremben próbált. Yoongi nem szívesen engedte volna a fiúnak, hogy egyedül menjen haza, főleg nem éjfél után. Habár már debütáltak, nem sok dolog változott. Csak akkor vitték őket kocsival haza, ha szinte mind együtt voltak, azokért nem jöttek vissza, akiknek gyakorolni kellett maradniuk. Így a régi módszer szerint éltek: buszoztak. Sok pénzük ugyan nem volt, mivel egy idol az első néhány hónapban, vagy évben, szinte csak az adósságait fizeti vissza. A lakást, amit béreltek nekik, a táncórákat, az énekórákat, tulajdonképpen mindent, amit eddig ingyen kaptak. És most már ezekhez a költségekhez tartoztak a fodrászok, a menedzserek, a stylistok, a fellépőruhák is. De Yoongi már azért is hálás volt, hogy nem kellett hajnalban külön munkát vállalnia. Se neki, se Jungkooknak. Vicces is lett volna, mivel hamar a fiú lett a legnépszerűbb tagja a bandának, így mégsem szolgálhatott ki a mekiben.

Tulajdonképpen ez volt a legnagyobb változás. Yoongi szeretett beleolvadni a tömegbe. Nem is látszani. Ezért járt mindig kapucnis felsőben, ezért volt örökös tartozéka a fülhallgató. Azonban, mióta a tévében szerepelt, ha nem is sokan, de felismerték őt. Az emberek valamilyen furcsa módon úgy gondolták, akit már láttak valahol, azt jogukban állt megszólítani és elmondani a véleményüket róla.
Nem a rajongókról volt szó. Nekik mindennél jobban hálásak voltak. Yoongi boldogan osztogatott autogramokat, habár furcsa érzés volt, hogy az ő aláírása bárkit sikongatásra késztessen. Nem, az olyanokról volt szó, akik csak tudták, hogy kicsoda Yoongi, de nem kifejezetten voltak oda érte. A tinédzser fiúk voltak a legrosszabbak. Ők is későn jártak haza, és a rapper számtalan kelletlen megjegyzést kapott már utazás közben. Más, felnőttek pedig néha úgy beszélgettek róla hangosan, mintha ott se lett volna. És mégis, senki nem tett túl néhány nagymamán, akik fennhangon kezdték szidni a rapzenét a mellettük ülőnek - akárki legyen is az.

Yoonginak hatalmas akaraterőre volt szüksége ahhoz, hogy ne szóljon vissza néhány embernek - mégis kibírta. Nem akart csalódást okozni azoknak, akik kedvelték őt, vagy a zenéjét.
Helyette belekezdett egy újabb cypher megírásába. 

Hirtelen csörömpölés hallatszódott a folyosóról.
Yoongi jobban szerette éjjelente résnyire nyitva hagyni a hangszigetelt stúdió ajtaját, hogy hallja, mikor mennek haza a többiek.
A fiú ugrott egyet a zajra. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy Jungkook esetleg elájult a kimerültségtől a táncteremben, de rögtön el is vetette az ötletet, mivel az nem adna okot ekkora csörömpölésre.
Felkelt, hogy körülnézzen kint, de csak egy hasonlóan összezavarodott Hoseokkal találta szemben magát, aki az egyik próbaterem ajtajából kukucskált ki.
- Mi lehetett ez? - kérdezte a táncos.
Yoongi megvonta a vállát, és már éppen visszament volna a stúdiójába, amikor eszébe jutott valami.
Jungkook miért nem jött elő a zajra?

A fiú a próbaterem elé kocogott, és benézett az ajtón.
- Jungkook! - kiáltotta, és vadul rázni kezdte a kilincset, de semmit nem ért vele. Az ajtó zárva volt.
Odabent pedig Jungkook feküdt tengernyi üvegszilánkon, egy vértócsa közepén.
És valaki a mellkasán térdelt.

Yoonginak nem is kellett felismernie a férfit, hogy tudja, ki az.

A fiú ököllel belevágott az ajtón lévő üvegbe, de csak azt érte el vele, hogy valami elroppant a kezében.
- Hyung! - Hoseok a fiú mellé lépett, és ő is benézett az ajtón. Közben Yoongi odaszaladt a folyosó egyetlen tűzoltókészülékéhez, és lekapta azt a falról.
- Menj az útból! -  kiáltotta a táncosnak, és az üveghez vágta a piros hengert; az pedig azonnal engedett, és végre bejuthattak. Yoongi benyúlt a lyukon, és belülről elfordította a zárat, nem törődve azzal, hogy a keretben maradt üvegdarabok felhasítják a bőrét.