No more dreams {Yoonkook}

23. rész

Ajánlott zene: Petit biscuit – Night Trouble (link lent!)

- Kook, enned kell valamit - próbálkozott Yoongi sokadszor aznap.
Jungkook a kórházi ágyán ült, előtte több tálban a Jin által hozott ebéd.
- Nem is reggeliztél...
A fiú figyelmen kívül hagyta a rapper szavait, és csak bámult maga elé, rá sem nézve az ételre.
-Ha nem, hát nem. - Yoongi nekiállt visszacsomagolni a dobozokat. - Itt hagyom őket, ha később éhes leszel. De a vacsorát már nem hagyhatod ki. Kell a szervezetednek az energia, hogy fel tudj épülni.
Az igazság az volt, hogy a fiú kezdett ideges lenni. Jungkookba nem lehetett belediktálni egy falatot sem, és nem beszélt senkivel, ami aggasztó volt, tekintve, hogy a fizikai állapotából ítélve, mindkettőre képes lett volna.
- Nem akarsz filmet nézni? - próbálkozott eredménytelenül.
- Játszani? Letöltöttem pár újat a telefonodra...
A rapper sóhajtott egyet. Már éppen feladta volna a próbálkozást, amikor eszébe jutott valami. Előszedte a nadrágjából a telefonját és a fülhallgatóját csatlakoztatva, elindította a Felhőatlasz Sextetjét. Az egyik fülest Jungkook kezébe rakta, a másikat pedig a saját fülébe illesztette. A fiatalabb egy ideig nézte a kezében lévő tárgyat, aztán ő is berakta a fülébe.
Halk zongoradarab szólt a lejátszóból. A dal egyszerre volt gyönyörű és rendkívül szomorú. Jungkook hátra hajtotta a fejét a párnára, és lehunyta a szemeit.
Yoongi néhány másodperccel később óvatosan megfogta a fiú kezét. Csak nemrég vette észre, hogy Jungkooknak nagyobb kezei vannak, mint neki, amit rendkívül aranyosnak talált. Az ujjait lassan a fiú ujjai köré fonta. A rapper érezte, hogy Kook őt figyeli, de nem nézett fel rá.

***

- Kook - sóhajtotta a rapper. - Kérlek.
Jungkook csak meredt az elé rakott tányérra.
- Jungkook, az Isten szerelmére, enned kell valamit! - csattant fel a fiú. - Én ezt nem csinálom tovább, nem érdekel.
Yoongi megragadta a másik elé rakott tálcát, és kiborította a kukába a tartalmát, aztán kiment a kórteremből, és bevágta maga után az ajtót.

A rapper abban a pillanatban megbánta a jelenetet, ahogy kiért a folyosóra. Néhány másodpercig állt a kilincset fogva, aztán leült az egyik műanyagszékre, és a kezébe temette az arcát.
A folyosón lévő hűvös levegő egy kicsit lehűtötte az indulatait is.
Butaság volt úgy ráförmednie a fiúra. Jungkook most olyan dolgokon mehetett keresztül, amit ő soha nem fog megérteni. Mindenre volt szüksége a fiúnak, csak arra nem, hogy valaki kiabáljon vele. Yoongi rémülten gondolt arra, hogy mi van, ha a másik azt hiszi, ő is olyan, mint az apja volt. Talán Jungkook még mindig félt az apjától.
A fiúk úgy döntöttek, hogy várnak néhány napot, mielőtt elmondanák neki, hogy mi is történt, hogy Kooknak csak a felépülésre kelljen koncentrálnia. Seokjin pedig tényleg mindent elintézett, amit kellett. Jungkook csak akkor kellett volna, ha szerveztek volna temetést a férfinak, de mind úgy gondolták, hogy a fiú egész biztosan elutasítaná ezt.
De talán mégis egyszerűbb lett volna, ha rögtön elmondták volna neki. Hátha megkönnyebbült volna. A probléma csak az volt, hogy mi van, ha Jungkook pont ellenkezőleg reagál. Hiszen a fiú most már teljesen árva volt, egyetlen rokon nélkül.

Yoongi vett egy nagy levegőt, aztán lement az étterembe, hogy magának egy kávét, Jungkooknak pedig egy újabb adag vacsorát vegyen.

***

A rapper óvatosan nyitotta ki az ajtót, hátha Jungkook időközben elaludt.
A fiú neki háttal feküdt, a térdei enyhén behajlítva.
Yoongi az éjjeliszekrényre tette a tálcát, és megkerülte az ágyat, hogy lássa a másikat.
- Hé - emelte el a fiú kezét az arca elől. - Ugye nem sírsz?
Jungkook arca maszatos volt a könnycseppektől. A fiú próbált elfordulni Yoongi elől, de az a kezébe fogta az arcát.
- Sajnálom. Nem kellett volna kiabálnom veled. Csak... aggódom érted, és nem tudom, hogy mit tehetnék, hogy segítsek neked. És ez nagyon frusztráló tud lenni. Nem rajtad kellett volna levezetnem. Sajnálom, tényleg.
Jungkook szipogott egyet, és bólintott.
- Gyere - húzta fel a fiút a rapper óvatosan, hogy meg tudja ölelni.
Kook a nyaka és a válla közti árokba fúrta az arcát, és ő is átkarolta az idősebbet.
- Hyung... - szólalt meg Jungkook rekedtes hangja először a baleset óta. - Ne hagyj el, kérlek.
- Hé... Sosem tennék ilyet - húzódott el a fiútól Yoongi, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Megígéred?
- Megígérem.