COLD COMFORT - The Woman Who Spies (HP, AU, HUN, SSHG)

02 - Feleszmélés

Mundus contritum

Második fejezet

Feleszmélés

„- Tudod, miért kérdeztem ezt most tőled? - tudakolta végül.
- Nem - nézett rá félve. Ebből sosem szokott jó kisülni.
- Azt szeretném, ha mostantól a Roxfortba járnál - Hermione sikítani akart. Az apja az ellensége közé küldi, egyenesen Dumbledore-hoz?! Hát mindenképpen meg akarja ölni? - és onnan kémkednél nekem. "

Azt mindig tudta, hogy nem az apja kedvence - hiába ő az egyetlen rokona -, dehogy meg is akarná ölni? Nem, erre még ő sincs felkészülve! Rá akarta vágni, hogy, Köszönöm, inkább kihagynám, de azért nem ölsz meg, ugye? de inkább elfojtotta ez irányú érzéseit. Apja amit kitalált, azzal úgyse lehet szembeszállni. Minek próbálkozzon hát? Csak megspórol magának pár átokkal kevesebbet - úgy vélte, igazán nem nagy veszteség.
Ezután a beszélgetés igen rövidre lett vágva. Javarészt, csak olyan tényeket közölt, miszerint mikor indul, mi történik vele, ha lebukik.

- És mi van a szünetekkel? - sietett még gyorsan megtudni - Egyeseket érdekelni fog a hollétem, ha pedig nem válaszolok nekik, azzal gyanúba keverném magam - Apja mélyen ülő szemei megvillantak, ábrázata elsötétült. Hermione csendben szidni kezdte magát hülyesége miatt, miközben felállt. Csodálkozott, hogy még nem fetrengett a kedvenc Cruciatusa, vagy valami hasonló ínyencség alatt. Tiszteletteljesen megdöntötte búcsúzásképpen, de közben már várta a büntetését. Ám, az váratott magára.
- Lásd, mily kegyelemben van részed - dörmögte mély baritonján.
- Uram, nem érdemlem az irgalmát - válaszolt alázatosan. Nem azért, mert valóban így érzett, hanem mert várták tőle. Grindelwald elfogadóan bólintott.
- Emeld fel a fejed, Hermione - utasította. - Azt akarom - kezdte aztán megtévesztően lágy hangon -, hogy emlékezz erre az arcra! - Tekintetével parancsolta, hogy ne vegye le róla a pillantását. A következő minutumban kiküldött rá egy átkot. Hermione látta, ahogy száguld felé a vörös szín, s
kényszerítette magát arra, hogy ne védje ki. Ez most a fegyelmezés ideje - nem az ellenkezésé.

- Azt akarom, hogy emlékezz erre a helyre! - Térdei megremegtek, majd összecsuklottak, test üvöltött a kíntól, ahol a vagdalkozó eltalálta, de szemét nem emelte el a férfiról. - Azt akarom, Hermione, hogy emlékezz arra, hogy te Grindelwald vagy! - Újabb ártások sora következett, de most már nem akarta elhárítani. Semmi mást nem akart, csak csendet és békét végre. Hermione mégis elkezdett feltápászkodni, bár a csendet csak fájdalmas zihálásának hangja törte meg.

A férfi megvárta, míg felállt, majd méltóságteljesen ő is felemelkedett, és lassan lesétált hozzá. Kezét a vállára emelte, majd hozzáhajolva kezdett suttogni. - Végül, Hermione - susogta -, azt akarom, hogy sose felejtsd el, hogy kinek tartozol hűséggel - Azzal közvetlenül, pálca nélkül sújtotta őt a testkontaktus miatt felerősödött nyers fájdalommal. A kín ezerfelé robbantotta valósága szilánkjait, de szeme még mindig nem hagyta el a másikét. Ezután már nem maradtak szavak, csak a mérhetetlen gyötrelem hangjai, s ahogy újból hűséget esküdött urának.

És sosem feledte kínzója kilétét...

***

Hermione lassan haladt a kihalt folyosón. Szolgák már elvonultak saját részlegükre, az egyetlen fényt s zajforrást, az éjszaka nyugalmát a falon végigfutó fáklyák adták. Hermione, miközben óvatosan egyik lábát a másik elé helyezve lépkedett csendesen hálát mondott a monoton, tompa hangnak. Igyekezvén elfelejteni lassúságának okát, Hermione egyedül a zajra koncentrált.

Shh... Tapp...

A láng táncot járt a mögötte lévő burkolaton, akárcsak egykor a barlang falain az őskorban, amit a lány az egyik könyvében látott.