COLD COMFORT - The Woman Who Spies (HP, AU, HUN, SSHG)

06 - Hideg fogadtatás

És ahogy ígértem, itt is a hatodik fejezet 😊 Élvezzétek, véleményezzétek ♥️

Hatodik fejezet
Hideg fogadtatás

Félelem.
Ez volt az egyetlen érzés amit azonosítani bírt, ahogy az végig folyt benne. Maró és fájdalmasan valós érzés volt. Úgy érezte, menten megfagy, a testét bénultság járta át, s képtelen volt megmozdítani akárcsak a kezét is. Szédült, a torka pedig összeszorult a gombóc körül amit benne érzett. Nem mert és nem is tudott megmozdulni vagy akárcsak megszólalni. Csak állt ott dermedten, mint akire sóbálvány átkot szórtak.
Ez... meglepő volt. Idejét sem tudta már, hogy mikor érzett utoljára ennyire erősen bármit is. Nem, ez nem igaz. Érzett ő, csak elfojtotta, ahogy most is tennie kéne, mielőtt közszemlére teszi, hogy retteg a híresen JÓ professzortól. Ez bizonyosan kérdéseket vetne fel, és ezt most határozottan nem engedheti meg magának.
Ez nem valós, Hermione. Ő nem az apád! Nem ismer téged, nem tud rólad semmit se!
A processzor jó volt, határozottan nem az a típus, akinek félelmet kellene keltenie egy fiatal lányban. Főleg, hogy közben jóindulattal teli szemekkel bámulja. Persze, ez nem azt jelenti, hogy azt is érezné, oh, dehogy.
Eleget hallott az apjától a híres-neves Dumbledoreról, ismerte a képességeit a okklumenciáról, s ennek megfelelően a legilimenciáról is. Bármit megnézhetett volna a fejében, ha kételkedik a sztorijában, és ugyanakkor ő maga bármit eltitkolhatott volna előle.
Ha túlságosan is védi a gondolatait az gyanúra adhat okot, de hogy is ne tenné? Hacsak megsejti itt létének valódi okát, azzal azonnal aláírná a halálos ítéletét, vagy egy utat a jó öreg Azkabanba. A félelem borzongásra késztette, de megpróbálta legyőzni a késztetést. Hiszen csak néz téged, az istenért, Hermione! Ne légy ennyire pipogya! Szedd már össze magad!
De abban sem kételkedhetett, hogyha másik komolyan próbálkozna betörni a fejébe, szinte kizárt, hogy távol tudja tartani tőle. Erős volt az igaz, de nem ennyire. A legerősebbnek hitt varázsló előtt valószínűleg a képességei fabatkát se értek. Persze, nem volt muszáj okot adnia a gyanakvásra.
Arra eszmélt fel a bénultságából, hogy Dumbledore szemmel láthatóan vizsgálódva nézni. A szemöldökét tűnődve összevonta, csillogó kék szemei pedig aggodalmasan néztek rá.
Lehet, hogy ez csak egy aggályoskodó vénember megjegyzéseinek fog tűnni, de azt hiszem aggodalmamat kell kifejeznem az irányba, hogy jó döntés volt-e a kalaptól, hogy a Mardekárba sorolta az ifjú hölgyet.
Mire gondol? - Kérdezte hirtelen feltámadt érdeklődéssel Dippet.
A hölgy elmondása szerint - és véletlenül se értsen félre, egy pillanatig sem kételkedem abban amit elmondott, kisasszony -, őt megtámadták Grindelwald emberei. És, habár ez nem egy hivatalos tény, de sajnos nem kizárható, hogy akár a Roxfort falai közé is beférkőzhettek a kémei. És sajnos okunk van feltételezni, hogyha ez megtörtént, szinte bizonyos, hogy az a Mardekár Ház falain belül keresendő. Mármint főleg ott. Ennek okán, kérem, értse meg, hogy nem szívesen engedném egy áldozatukat vissza a kígyó barlangjába.
Arra céloz, hogy veszély leselkedhet rám a Mardekárban?
Lehetséges, kisasszony. Habár mi tanárok mindent igyekszünk megtenni, hogy ne érje bántódása a diákoknak, akik a felügyeletünkre lettek bízva, de ez esetben, úgy hiszem okunk van feltételezni, hogy Ön komoly veszélyben forog.
Mire gondol pontosan, uram? - Dumbledore erre csöppet helytelenítően nézett látszólagos értetlensége miatt.
Ön ugyebár egy szökevény, merem remélni, hogy ezzel legalább tisztában van. - Ez a hang határozottan nem az előtte álló Dumbledore szájából hangzott el, habár annak arckifejezése alapján akár így is történhetett volna. Hermione megpördült a tengelye körül, csakhogy aztán egy mély fekete íriszbe bámulhasson, ami most meglehetősen lenézően bámult rá. - Inzultálja a házamat a távollétemben?
Perselus! - kiáltott fel Dumbledore örömködve. - Milyen kellemes látni, hogy visszatértél! - Aztán bocsánatkérően a lányra mosolygott, és felé intett. - Elnézést kérek a modortalanságomért. Kisasszony, ő itt Perselus Piton professzor, és egyben a Mardekár Ház feje is. - Hermione, ha nem tanulta volna meg ideje korán irányítani az érzelmeit, akkor valószínűleg most rohanvást elhagyta volna a helyszínt. Így csak összeszorította az állkapcsát, édesen rámosolygott a férfira, és csak belsőhangja akarta magát felakasztani. A fejében zajló vívódásnak kívülről azonban semmi nyoma nem volt éppen, hogy csak leheletnyit sápadt el. Azonban nem volt ideje a temetésének szervezésére, mert a másik azonnal folytatta.