COLD COMFORT - The Woman Who Spies (HP, AU, HUN, SSHG)

10 - Amikor egy háború kezdődik

Cold Comfort – A lány, aki kémkedik

Tizedik fejezet

Amikor egy háború kezdődik

Közeledett a hétvége, ez pedig egyet jelentett azzal, hogy meg kellett találnia a módját arra, hogy anélkül hagyja el a Roxfort területét, hogy az bárkinek is feltűnne a hiánya. Bár emiatt nem igazán aggódott – a szobatársai többnyire azt is elfelejtették, hogy létezik, a fiúk pedig mostanában túlságosan is elfoglaltak voltak azzal, hogy Denemmel és a csatlósaival lógjanak. Így aztán az egyetlen nehézsége a dolognak az a tény volt, hogy hogyan fog a hófehér területen vakító fekete foltként eltűnni.

Sajnálatos módon az egyenruhája nem igazán a téli napokhoz volt igazítva, szóval igen könnyű volt kiszúrni. Még ha ki is ábrándítja magát, egy éppen arra járó tanár – alias Dumbledore –, vagy maga Piton biztos kiszúrná. Az ő szemüket nem tévesztené meg egy ilyen egyszerű bűbáj. Szerencsére azonban nagyon úgy nézett ki, hogy a péntek egy olyan nap volt, ahol kötelezően összegyűltek a tanárok és leitták magukat. Kis mázlistaaz antiszociális denevér is csatlakozik hozzájuk, és nem lép le idő előtt.

*

Fortuna ezúttal mellé állt, ugyanis gond nélkül ki tudott jutni a kastélyból, és teljesen nyugodtan hoppanálhatott a társai elé immáron teljesen a saját kinézetével. Furcsán könnyűnek érezte magát, és nem a derék hosszúságú haja hiányától volt. Nem, ennek egy sokkal elemibb oka volt. Végre újra az lehetett, aki igazán volt; nem az ártatlan kis diáklány, aki az idegeire ment, nem a kém, hanem Hermione Grindelwald, a harcos.

Érezte, ahogy ajka egy vérszomjas mosolyra húzódik, és szinte látta, ahogy a haja szikrázik az izgatottságtól. Újra átjárta a jól ismert adrenalin, teste pedig várakozóan megfeszült. Végre csinálhatott valamit, ahelyett, hogy csak meglapul a sötétben.

- Felállhattok - intett a társai felé, akik most várták a parancsát. - Ez a nap más lesz a többi, barátaim. Végre tehetünk valamit azért, hogy célt érjünk. Mutassuk meg a többi varázslónak, hogy mi törődünk a mieinkkel! Ne feledjétek, varázslatot csak végső esetben használhattok; minden más helyzetben ugyanúgy kell küzdenünk, mint a mugliknak! Hozzuk ki a mieinket!

A tömeg egyetértésben felmorajlott, majd az portkulcsként funkcionalizáló régi bakancshoz léptek. Mindegyikükön egységes fekete egyenruha volt egy ezüst szállal varrt emblémával a mellkasán. Ahogy a holdban megcsillant fénye jól kivehetővé vált a Halál ereklyéinek mintája.

A következő pillanatban pedig egy pukkanással beleolvadtak az éjszakába.

**

Ez az este rohadtul nem úgy alakult, hogy az el volt tervezve. Már a legelejétől kudarcra volt itelve, hogy puszta kézzel és ügyességgel álljanak ki a fegyveres muglik ellen.

Hermione hátra simította a vértől és izzadságtól csatakos tincseit, ahogy a búvóhelyéről ismét felmérte a helyzetet. Valami nagyon elbaszódott. Azoknak a rohadéknak olyan villámbotjuk volt, aminek mennydörgés hangja volt ahányszor elsütötték. A következő pillanatban már csak azt látta, hogy az emberei és azok, akiket megvédeni készült sorra egy vörös folttal és egy fájdalmas nyögéssel a földre rogynak. Hallott már a puskákról, de ezek a valamik folyamatosan tüzeltek, és szemmel láthatóan nem kellett nagyon újra tölteni se őket.

– Gránát! – ordította valaki a harc szívéből. Hermione ösztönösen fedezék ugrott, majd egy fülsüketítő robbanás után újra belevetette magát a harcba.

"Ez a terv kurvára, de el volt baszva!" Az emberei kétségbeesetten, de tökéletes bizalommal a szemükben néztek rá.

– Engedélyezem a teljes mágia használatot. Éljük túl! – ordította. A következő pillanatban isten igazából elszabadult a pokol.