COLD COMFORT - The Woman Who Spies (HP, AU, HUN, SSHG)

09 - Lassan, de biztosan

Cold Comfort - A lány, aki kémkedik

Kilencedik fejezet

Lassan, de biztosan

Ez legfőképpen egy átvezető fejezet, amiben az idő múlásának a bemutatása a célja.

***

Október 31-e volt az a nap, ami már nem egészen ősz, de még nem is tél. A levegőben már lehetett érezni a tél ígéretét, de még nem volt itt az ideje. Hermione lehelete már látszott, ahogy kifújta a meleget, és beszívta helyette a kinti hűvöset. Kivételesen nem maga vagy az apja miatt volt itt kint, hanem amiatt az apró lény miatt, amit még annak idején befogadott, mielőtt elindult volna ide, a Roxfortba. Hermionét gyakran megpirították a lányok, hogy még rendes nevet sem képes adni neki, de egyszerűen képtelen volt rá. A név valami olyasmi, amivel megbélyegezhetsz, magadhoz köthetsz másokat, valami, ami, mint egy szignó égni fog rajta, és birtokosaként jelöli meg azt, akitől kapta.

Márpedig ő nem akarta magához kötni egy ártatlan lényt, nem akarta, hogy süssön róla, hogy tőle kapta, hogy elveszítse akárcsak egy szeletét is a függetlenségének amiatt, hogy elnevezi. Szóval nem tette, és inkább kitette magát a cukkolásnak, hogy még egy állatnak sem képes nevet adni.

Ilyenkor jöhet a kérdés, hogy akkor mégis hogyan hívja? Hogyan szólítja? Pedig kézenfekvő a válasz; sehogy. Egyszerűen az akkor éppen felvett állat formája alapján szólítja és az állat majd jön, ha felismeri a hangját, vagy nos... Majd, ha akar.
Az pedig bármily hihetetlen, de jött. Ritkán érkezett ugy

anabban a formában, mégis mindig megismerték egymást, és mindig megjelentek a másiknak. Állítólag egyszer majd megállapodik egy formában, amikor elérkezettnek látja az időt és elég biztonságosnak ahhoz, hogy letelepedjen. Lévén, hogy állandóan változik, ez nem mostanában fog előfordulni. Sokszor elgondolkodott azon, hogy mégis hogyan ismeri fel minden egyes alkalommal a másikat, holott szinte sosem ugyanabban az alakban jön vissza hozzá. Talán a tény, hogy ő maga soha nem is kereste, és mivel minden más élőlény általában messziről elkerülte, ezért kizárható alapon, csakis ő lehetett az.
"Még gondolni is nehéz rá úgy, hogy nincs semmi neve" - mérgelődött magában. De azért is kitartott amellett, hogy márpedig nem fogja elnevezni, még akkor sem, ha ettől lelketlennek tűnik a szobatársai szemében.

***

Az október őszi melegét elmosta a november kegyetlen gyorsasággal meghozott téli hidege, és a frissen hullott hava. Különös jókedvvel ébredt fel aznap reggel, ami csak fokozódott, amikor kinézett és meglátta a friss hótakarót, ami még mindig szállingózott kint. Fura módon ő ébredt fel először, holott máskor alig lehetett kikergetni az ágyból, most azonban ezt cseppet sem bánta, sőt. Rekord sebességgel öltözött fel és végezte el a reggeli teendőit, hogy mindenkinél előbb befejezhesse a reggelit, és még az órák kezdete előtt kilopakodhasson a szabadba. Így aztán szinte szaladt lefelé a lépcsőkön, akik ma meglehetősen nagylelkűek lehettek, hiszen egyik sem sietett a mélybe taszítani őt, sőt, inkább összeálltak.

Az Nagyteremben valóban csak néhányan lézengtek - legtöbbjük hollóhátas volt -, így aztán zavartalanul elfogyaszthatta a teáját és kakaós kalácsát. Éppen végzett volna, amikor látta, ahogy kedvenc házvezető tanára belép és egy mogorva "jóreggelt" után maga is egy kancsó után nyúl. Hermione lassan visszaült és úgy döntött néhány perc megfigyelés nem fog ártani neki - és kint amúgy is hideg van. Így aztán nagyon igyekezve nem feltűnő lenni, sűrű oda pillantgatással próbálta felmérni a pince rémét.

Meglehetősen feszülten ült ott, az izmai nem voltak elernyedve, mint neki, Hermionénak. Jómaga is sokat gyakorolta, hogy ne feszüljön be minden érintésre és ne legyen olyan feltűnő, hogy kényelmetlen neki a testi kontaktus, de úgy tűnik Piton egyáltalán nem törekedett arra, hogy elrejtse ezt. Állandó készültségben állt, és emiatt meg is érezte alig egy-két perc után, hogy valaki szemmel tartja.