COLD COMFORT - The Woman Who Spies (HP, AU, HUN, SSHG)

14 - Az elme sötétje

A lány, aki kémkedik

Tizennegyedik fejezet

Az elme sötétje

Pár órával ezelőtt

Hermione

Igazából sosem gondolkodtam azon, hogy mit szeretnék csinálni. Hogy mit tennék, akkor, ha nem lenne háború. Hiszen háború volt. Sosem volt kérdéses, hogy kinek az oldalán állok.

Egyszerűen beleszülettem a helyzetbe, és csak sodródtam tovább az árral. De ha megtehetném... Ha tényleg azt tehetném, amit akarok... akkor vajon mit akarnék?

Egy röpke pillanatra szégyenérzet fogta el a gondolatai iránya miatt. Sebtében körbenézett, mintha a kimondatlan szavak célkeresztet rajzoltak volna rá.

Ez nem helyén való – gondolta. – Olyan dolgokra fecsérelni az energiám, ami nem hoz számomra semmilyen nyereséget. De.. de muszáj ezt tennem? Muszáj valaki olyannak lennem, aki nem vagyok? De tényleg nem az vagyok? Nem csak megtévesztem saját magamat is ezzel a hülyeséggel?

Végtére is egy olyan háborúban állok, ahol az ellenség sátrában hajtom álomra a fejem. Vajon meddig mehetek el? Mit tehetek meg még önzetlenül és mit magamért, mielőtt lelepleznek és kivégeznek? Bármelyik oldal teszi azt meg végül.

***

Érdekes módon egy holló hajú férfi alakja lopakodott be az elméjébe. Szinte azonnal megjelent az alak élőben is. Mint minden más ebben a kifordított világban.

– Te leszel az? – kérdezte önkéntelenül. – Te fogsz majd végül megölni?

A férfi nem felelt. Hogyan is tehette volna? Hiszen csak az agyában létezett. Ha ő maga sem tudja, akkor a férfi honnan tudhatná?

– Tudod, jó lenne, ha megkérdezhetnélek. Gondatlanul, oldalaktól függetlenül. Anélkül, hogy attól tartanék, hogy egy röpke szavam a fejembe kerül.

Az érzelmektől mentes férfi arc tulajdonosa erre leült mellé. Anélkül, hogy erre gondolnia kellett volna. „Mesélj hát" – mondta a tekintete.

– Mivel kezdjem, amiről nem tudsz? Kém vagy, majdnem mindenről tudsz – folytatta nemtörődöm mód. A másik csak összevonta a szemöldökét, de nem felelt. – Ne nézz így, kedves Perselus. Nem mintha az olyan nagy titok lenne.

– Pedig voltaképpen az – Csak a szemei válaszoltak, de rejtélyes módon épp elég beszédesek voltak azok is. Hermione gondolkodás nélkül felelt.

– Szerintem egy csomó ember tudja. Mármint néztél már tükörbe gyűlés után?

– Miért tenném? – üzente az ében tekintet.

– Hát, néha pedig jobban tennéd. Úgy nézel ki, mint akiből a szart is kiverték. Nos, valószínűleg így is van. Piton figyelmeztető szemei mintha az üzenték volna neki;

– Vigyázzon a szájára, kisasszony! – A lány erre elvigyorodott. „Vajon honnan tudom, hogy mire gondolna? Szinte hallom."

– Oh? Miért? Különben mi lesz, tanár úr? – A hangjából csak úgy sütött a gúny, de itt nem állt meg. – Csak nem megver? Talán még bele is halnék, ha nem lennék már amúgy is az.

– Nem halott, de még az lehet, ha tovább folytatja ezt az ostoba játékot – szólalt meg Perselus első ízbenm miközben nyomatékosan a szemtelen lányra pillantott. Amaz csak mosolygott. Olyan nyílt szívvel és gondtalan örömmel, mint ahogy ébren sosem látta.

– Hiszem, ha látom.

– Hol van ez a hely? – kérdezte, Hermione pedig végre felismerte a szituációt.

„MEGSZÓLALT!" – visszhangoza a feketeség.

Piton mellett ülő egy pillanatra a megfagyott, szemmel látható módon változott vissza azzá a személlyé, akit megismert. Egy pillanatra átkozta magát, hogy ilyen hamar a témára terelte a szót.

– Tudnia kellene, professzor.