COLD COMFORT - The Woman Who Spies (HP, AU, HUN, SSHG)

08 - Pillanatnyi örömök

Cold Comfort - The woman who spies

Nyolcadik fejezet

Pillanatnyi örömök

Hermione reggel komótos lassúsággal kelt. Nem szerette a korai kelést, márpedig sajnos az iskola megkövetelte ezt tőle, ő pedig – mivel jelenleg egy nagyon de nagyon szófogadó diák volt csak – kénytelen volt ennek eleget tenni. Szóval bármennyire is nehezére esett, felült az ágyon, ahol eddig nyűgösen egy takaró alá bújt, és a közel ismeretlen szobatársai mérgezett egérszerű rohangálását figyelte. Nem igazán értette, mire fel ez a nagy sietség, hiszen egy gyors pillantás az órára elárulta neki, hogy még közel egy órájuk volt az első órák kezdetéig. Egy teljes órájuk.

Merlinre! Azzal ő is kiugrott az ágyból és hasonlóan őrült tempóban kezdett el öltözködni. Hamar észrevette, hogy lépéselőnyben van; a tény, hogy ő nem sminkel, és göndör hajának köszönhetően még csak fésülködnie sem kell roppant gyorssá tette a reggeli készülődést. Végül is a kapkodva öltözés neki mindennapos volt, így könnyedén belerázódott. A szokásos tisztító bűbáját mormolta szobára és pillanatokkal később már látszódott is a hatás; az ágyak beágyazták magukat, a könyvek és füzetek katonás sorban álltak meg, a ruhák összehajtogatták magukat, majd a függöny is elhúzódott, hogy az ablak friss levegőt engedhessen be. Ő közben már felvette a ruháit, a cipőjét, és most épp az aznapi könyvein helyezett el egy kicsinyítő és súlycsökkentő bűbájt; így nem kell mindig órák után visszajönnie cserélni őket, mert egy kis táskába belefér az összes. Dolgával végezve felegyenesedett, becsukta az ablakot, hogy ne legyen túl hideg, majd egy halk hellóval kilépett bámuló szobatársainak a gyűrűjéből.

Lent nem látta az ikrek egyikét sem, várni rájuk pedig sem kedve, sem ideje nem volt, így azonnal reggelizni indult fejében pedig már az aznapi órarend pörgött. Ma már van bájitaltanjam a fenébe is! Pedig annyira nagyon jól sikerült eddig elkerülnie a másikat. Miért pont annak a fazonnak kellett tanítania azt az átkozott tantárgyat? Egyáltalán miért pont tanár lett? Lehetett volna, mondjuk pap is. A gondolat hatása is épp elég volt ahhoz, hogy eszelősen elvigyorodjon, mielőtt egy lágy mosollyá szelídítette volna. Nem sokon múlt, hogy nem tört ki nevetésben. Merlin szakállára, Perselus Piton mint egy pap! Igyekezett elképzelni, hogyan is nézne ki a másik fekete helyett, mondjuk egy vonzó lila palástban. Oh mamám! És mondjuk még egy kereszttel az egyikben és egy bibliával a másikban? Oh igen! Piton határozottan papnak való volt! Talán rögtön ajánlania is kéne neki!

Kedves Perselus, mit szólnál, ha felhagynál a nagyszerű professzori állásoddal – ott úgyis csak idiótákkal találkozhatsz –, és mondjuk a hit gyönyörű világában helyezkednél el? Segíthetnél megtérni a sok szerencsétlennek, hallgathatnád, ahogy meggyónják apró-cseprő gondjaikat, szavalhatnád a Biblia mesés szavait és énekel... Oké-oké, Hermione, azt hiszem ennyi elég volt! – szólt magára szigorúan, hiszen érezte, hogy lassan oda lesz vadfegyelme és hangos kacagásban tör ki.

Ráadásul ma még van egy tényleges órája is azzal az emberrel, szóval igazán muszáj volna viselkednie. Ő maga is érezte, hogy a kiakadás szélén állt, pedig ez a hét, szinte hallatlanul átlagosan telt. Csupa egyszerű dolgokkal, amiket azt hitte, hogy sosem ismerhet meg, és mégis; itt volt, a Roxfortban és egészen eddig minden tökéletesnek tűnt. Valótlannak – hiszen ez nem ő volt, ez a csodálatos világ, nem az ő világa volt. És bármennyire is fájt bevallania ideje volt visszatérnie a felhők közül oda, ahova tartozik.

De egyszerűen nem akarta, minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy elárulja ezeket az ártatlan, jó embereket. Iszonyodott attól, hogy egy közegben kell velük lennie – de nem pusztán azért, mert mugliivadékok járhattak körülötte. Nem, attól tartott beszennyezi őket az árulásával – nem a sárvérűeket, hiszen azok amúgy is szennyezettek voltak már mind. Hanem a...