|All You Need Is Love|√| {JiKook ff.}

♛Capítulo 2♛

Teljesen megfeledkeztem róla, egyszerűen kiment a fejemből. Ez a személy aki előttem áll, teljesen megváltozott, Ő nem az a JungKook akit Én ismertem.

- Még szemezünk egymással egy ideig vagy be engedsz? - kérdezte flegmán, szótlanul arrébb álltam, meg vártam míg bejön, utána becsuktam az ajtót. Szerencsére JungKook egyből felment a szobájába, így nem kellett beszélnem vele. Felmentem Minhyukhoz meg nézni, hogy alszik-e még, miután megbizonyosodtam róla, hogy így van vissza mentem a nappaliba, ott leültem a kanapéra és a telefonomat kezdetem el nyomkodni. Meg néztem minden közösségi oldalt, de mivel nem történt semmi fent, inkább olvasni kezdtem, húsz perc múlva arra leszek figyelmes, hogy JungKook le ül a kanapé melletti fotelbe, próbálom figyelmen kívül hagyni, de amikor szinte pislogás nélkül kezd el bámulni, az rohadtul idegesítő.

- Mi van? - eresztek ki egy sóhajt, mikor felnézek Rá és megkérdezem tőle nem túl kedvesen, hogy miért bámul egyfolytában.

- Megváltoztál. - mondja, figyelmen kívűl hagyva flegma megszólalásom. Nem értem miért foglalkozik velem, mielőtt Amerikába költözött volna, még csak köszönni sem tudott az utolsó két hónapban. Pedig előtte semmi baja nem volt velem, legalábbis ritkán el tudtunk beszélgetni erről -arról. Ezek szerint benőtt a feje lágya.

- Meg. - mondom, majd tovább olvasok. Annak ellenére, hogy talán meg bánta azt amit csinált, engem nem érdekel, nyugodtan vegyen csak levegőnek, mint ahogy régen is tette, sőt Én csak örülnék neki, mert akkor nem kéne elviselnem azt, ahogy azokkal a szemekkel szugerál. Szerencsémre hamar rám unt és a tévét kezdte el nézni, nem tudom mennyi lehet az idő, de Én már kezdek álmos lenni, arra leszek figyelmes, hogy már-már leragadnak a szemeim, majd teljes sötétség.

- Kelj már fel, Chim. - hallom a morgolódást, majd egy kezet érzek meg a csípőmön, ami rázogatni kezdi testem. Kellemetlenül hümmögök egyet kifejezve ezzel azt, hogy még szívesen aludnák ám. - Ne hümögj itt nekem, ha nem keljél, mert már így is késésben vagyunk.

- Mi? - hírtelen ülök fel az ágyban, ami talán nem a legjobb ötlet volt, ugyanis sikerült telibe fejelnem az eddig felettem támaszkodó egyént.

- Baszd meg, Chim. - kap rögtön a fájlaló ponthoz, ahogy Én is. Ah, ez nagyon szar. De mit keres JungKook a szobámba? Várjunk csak, mit keresek Én JungKook szobájába? - Ezeket ved fel, mert nem érünk Rá és gondolom nem akarsz még haza ugrani.

- De ezek nagyok Rám. - mondom mikor szemügyre veszem a felém dobott darabokat.

- A nadrág az biztos jó lesz, a póló az meg nem baj, de öltözz már az isten szerelmére. Addig át megyek a táskádért, mire vissza érek kész legyél vagy gyalogolsz, engem nem érdekel. - mondta ellentmondást nem tűrő hangsúllyal, mire felfoghattam volna, hogy mi van már eltűnt. Ki bugyoláltam magam a takaróból és ki másztam az ágyból. MI A SZAR?  Hogy merészelt rám adni egy hosszú rózsaszín pólót amin egy unikornis van? Neki mégis honnan van ilyen pólója? Egyáltalán ki mondta, hogy leveheti a ruháim? Ah, csak jöjjön vissza, adok Én neki.
Le rángattam magamról ezt a gyönyörű pólót és felvettem helyette a másikat, ami egy egyszerű fehér póló volt, utána a fehér szagatott farmert aggadtam magamra. Mit ne mondjak, a nadrág az tényleg jó volt rám, de a pólója a combom közepéig ér, ráadásul rövid ujjú és nincs valami meleg. Oldalra pillantva meg pillantottam a telefonom, gyorsan magamhoz vettem és megnéztem az időt: 07:55, baszki tényleg késésbe vagyunk. Mikor meghallottam a bejárati ajtó csapódását, le szaladtam az előszobába, hogy át vegyem a táskám. Még szerencse, hogy apa korán indul a munka helyére, mert így nem tud lebaszni. Elraktam a kulcsom és a telefonom, meg vártam míg JungKook is el pakol és amikor indult volna ki az ajtón, gyorsan utána szóltam.

- JungKook, kaphatok egy pulcsit? - kérdeztem és mikor rám nézett, próbáltam az aranyos tekintettem elő venni, hátha meglágyul a szíve.

- Tessék, meg ne fagyj nekem. - vette le a bőrdzsekijét és felém nyújtotta, mivel rajta volt egy fekete pulcsi, nem ellenkeztem, hanem készségesen bújtam bele a meleget adó szövetbe.

- Köszi. - mondtam mosolyogva, amin meg is lepődött, de csak pár másodpercig tartott, a táskát a vállára dobta és mostmár ki is lépett a házból, velem a nyomába. Igazából fogalmam sincs miért ilyen velem, de nem is érdekel. Talán meg változott volna és barátkozni szeretne? Lehetséges, hogy félre ismertem és nem is olyan bunkó, mint aminek tituláltam.

A kocsiban ülve nem szóltunk egymáshoz, Ő csöndben vezetett, míg Én az utat kémleltem, miközben valami könnyed téma után kutattam a fejembe, mert már zavart ez a némaság ami körbe lengett minket. Aztán eszembe jutott a reggeli incidens.

- Te JungKook, miért volt rajtam egy rózsaszín, póni mintás póló? - kérdeztem Rá nézve, mikor rájött, hogy miről beszélek, féloldalasan el mosolyodott.

- Annyira fáradt voltál, hogy bármennyire is keltegettelek, nem tértél magadhoz és gondoltam nem  akarsz farmerbe aludni, meg hát az ágyamba sem akartalak  piszkosan be engedni. - kuncogott és egy pillanatra Rám nézett.

- Jó, de miért pont azt adtad Rám? - értetlenkedtem tovább.

- Pont az került elsőnek a kezembe.

- És neked honnan van olyan pólód?
- A volt csajommé volt, Ő hagyta nálam. - vonta meg a vállát.

Öt perc múlva végre az iskolához értünk, meg köszöntem, hogy elhozott és már rohantam is fel a terembe, mondjuk feleslegesen, mert az első órának nyolc perc múlva vége.