|All You Need Is Love|√| {JiKook ff.}

♛Capítulo 7.♛

JungKook POV:

Fogalmam sincs, hogy mi üthetett belém, egyszerűen úgy éreztem, hogy meg kell tennem, mert ha nem, azt örökre meg bánnám. De ha akartam volna, akkor sem tudtam volna leállni, elvette az eszemet az akarata ellenére. A történtek miatt ismét előjöttek a régi érzelmeim, amiket próbáltam elrejteni mindenki elől, ez mindaddig sikerült, míg újra meg nem láttam tökéletes vonásait. Míg Amerikában tartózkodtam könnyen ment minden, ott nem láthattam nap mint nap… Ott nem láthattam gyönyörű mosolyát, csillogó szemeit, pirban úszó orcáját… Ott nem hallhattam édes nevetését, csilingelő hangját… Ott nem érinthettem bársonyos bőrét, selymes tapintású tincseit, feszes fenekét, és finom ajkai érintését sem ismerném.

Miért vagy ilyen tökéletes Jimin, mond meg, miért?!

Egyszerűen ismételten megbolondulok érte és ez ellen nem tudok mit tenni, túl erős érzelmek szövődnek hozzá, hogy csak úgy ki verjem a fejemből.
De neki ott van ChanYeol, nem hiába randizgatnak! Aigoo, miért csak Rá tudok gondolni, miért nem tudom elfelejteni? Nem értem. Még mindig magam előtt látom édes, pirban úszó arcát, csillogó tekintetét, duzzadt, vöröses ajkait. Az agyam folytonosan vissza idézi gyönyörű hangját, nyögéseit, sóhajait.

Az istenit már, be kellett volna fejeznünk azt amit elkezdtünk!

Mire elérkezett a hétfő reggel, számtalan dolog az eszembe jutott, de a legjobb ötlet annak bizonyult, hogy ha kiverem a fejemből Chimet. Ez mégis, hogy sikerülhet?! Könnyen… remélem. Nade, mindegy is, a lényeg, hogy tegnap láttam egy képet az exemről azzal a felirattal, hogy " Go Korea ", a tervem pedig ekkor körvonalozódott ki igazán. Gondolkodás nélkül írtam Hyolynra, hiszen semmi kétségem afelől, hogy esetleg nem lenne a segítségemre. Nagyon jó barátom maradt, a kapcsolatunk vége nem folyásolta ezt be szerencsére. Hyolyn az a lány aki mindenkinek segít, Ő egy nagyon jó ember és ezért is szakítottam vele, nem akartam át ejteni, de Ő szerelmes volt belém, csak sajnos Én ezt nem tudtam viszonozni. Egyből visszaírt, gyorsan megbeszéltem vele a dolgokat, majd indulhattam is az iskolába, magamhoz kaptam a kocsi kulcsom és már otthon sem voltam. Hyolynnal megbeszéltük, hogy eljátssza a kamu barátnő szerepét, mivel színésznőnek tanul, könnyű dolga lesz, de állítása szerint nem fogom tudni Őt elfelejteni, ezért kikell deríteni Chim mit is érez irántam és féltékennyé kell tennünk. Őszintén fogalmam sincs mi fog ebből kisülni.

De nem menekülsz előlem, Jimin!

Az iskola ajtaját átlépve egyből észre vettem valamit, vagyis inkább valakiket. ChanYeol és Jimin egymáshoz eléggé közel állva beszélgettek, nem tudom miről, mert nem hallottam, de nem is érdekel, mikor meghallottam Chim dobhártya simogató kacagását, dühös lettem. Nehogy már megnevettesse az a félkegyelmű! Félre értés ne essék, semmi bajom ChanYeolal, csak éppen ugyan az a kiszemeltünk és Én nem fogom hagyni magam, ezt eldöntöttem.

Akár hogy is, de az enyém leszel, Jimin! Az Istenre esküszöm, addig nem nyugszok!

Idegesen trappoltam fel az első emeletre az osztályterembe, ahol az első óránk kezdetét veszi, ami nem más mint az angol. Becsengő után egy perccel később Chim is megérkezett és levágódott mellém, ezek szerint angol órákon egymás mellett fogunk ülni. Mikor a tanár is megérkezett kezdetét vette az óra, szerencsére nekem könnyen ment az anyag, de Jiminek már nem igazán és ezt a tanár is észrevette, ezért minden második kérdésnél Őt szólította fel, mivel nem akartam, hogy itt szenvedjen meg súgtam neki a válaszokat, amiket aranyos kiejtéssel mondott utánam, nem tudtam rajta nem mosolyogni. Az óra végeztével Chimből kiszakad egy megkönnyebbült sóhaj, majd felém fordult.

- Köszi. - mosolygott, de láttam rajta, hogy zavarba van és biztos vagyok benne, hogy a pénteki miatt. Vajon akar róla beszélni, vagy abban a hitben van, hogy nem emlékszem semmire? Ha talán így van akkor, nem fogom felhozni ezt a témát.

- Nincsmit, Chim. - simítottam felkarjára, nem tudom, hogy most az érintésem vagy esetleg a beceneve miatt hervadt le a mosoly az arcáról, de mindenesetre megtörtént, szemeiben a szomorúság és a düh csillogása keveredett, látszott rajta, hogy elkeseredett. De mitől?

- Ne hívj így! - mondta halkan, de határozottan. Mi?

- Miért?

- Mert ne. - szűrte fogai közül, majd megfogta a táskáját és kisietett a teremből, Én csak értetlenül néztem utána, nem értem most mi baja, nem csináltam semmit. Istenem, mindenki ellenem van ma? Fel sóhajtva pakoltam össze, majd Én is kifele indultam.

- JeongGuk, várjon egy kicsit. - az angol tanár hangja hallatán megtorpantam az ajtóban. Na most meg ez talál be? Kelletlenül megfordultam, majd várakozóan pillantottam a középkorú férfire. - Tudja, Jimin nem igazán tündököl ebből a tantárgyból, ellenben magával.

- Szóval, ha jól értem, arra kér, hogy korrepetáljam. - vágtam a szavába, mert hát, nem nagyon érek Rá.

- Voltaképpen igen.- Nézze, átgondolom, de nem ígérek semmit, most viszont mennék, mert tesi a következő órám, viszlát. - mondtam, s mikor a tanár elköszönt, Én már az ajtó túloldalán voltam. Öcsém, miket nem akarnak rám sózni, habár… Chimet szívesen korepetálnám, de inkább biológiából, vele együtt fedezném fel teste portékait. Ha segítek Chimnek az anyagba, az nekem pont kapóra jön, talán így jobban megismerhetem.

Mondtam, hogy nem menekülsz előlem!

Amint az öltözőbe értem gyorsan átöltöztem, sajnos a tanár miatt lecsúsztam Jimin vetkőzéséről, de sebaj, biztos, hogy letepertem volna. A tornaterembe érve Krishez mentem, aki a kapufának támaszkodva állt és a többieket figyelte. Mindig ezt csinálja, szereti megfigyelni az embereket.

- Mi a pálya, Kris? - kérdeztem, miközben Én is a tömeget néztem, természetesen egyből Jimin apró termetét vettem észre. Istenem, még a tesi ruha is tökéletesen áll rajta! Édes nevetését könnyű szerrel ki szűrőm a hangzavarból, de Taemin retardált nevetése is társul hozzá.

- Tetszik, igaz?

A következő rész tartalmából😏:

Az iskola kapujában álló személy amint észrevesz a nyakamba veti magát. Boldogan kacag karjaim között, Én pedig megpörgettem a levegőben.

Szemei nagyra nyíltak, száját eltátotta a meglepődöttségtől, nem tudott megszólalni, szótlanul, lehajtott fejjel, ment el mellettünk.

Ott álltak egymást csókolva, a düh úrrá lett rajtam, forrt a vérem. Nem akartam elhinni, azt amit látok.