22. fejezet
Chester
Az utcákat járva megtanulja az ember, hogy mikor közeledik a nagyobb probléma. A madarak csiripelése ami napok óta kísérte mostanra teljesen elnémult. Még a szellő fagyos járása is másképp fúj. A vastag acél betétes bakancs alatt végig reped az éjszaka alatt jéggé dermedt hó. A férfi megáll, hogy szemügyre vehesse a szeme előtt lévő felrobbantott hidat. A bombázás a világ végével érkezett, igaz pár nap eltéréssel de az is oda ért. A pánik pedig még nagyobbra nőtte ki magát a vadász gépek hangjától. Az épületek egymás után dőltek össze akár egy dominó rozoga elemei. Az emberek sorra haltak meg és jöttek vissza. Az egykoron fényűző belváros alig egy hét alatt a pokol legridegebb fokává nőtte ki magát. Tisztán emlékszik azokra a napokra, feleségével és kislányával egy pincébe húzták meg magukat ameddig a bombák sorra nem robbantak fel körülöttük. Arra is emlékszik, hogy felajánlotta családjának kimegy és körbe néz. Életében nem bánta még meg annyira amit tett. Talán két kilométert tett meg mikor egy csapat katona testébe botlott. Nem volt ínyére de miután sorra megszabadította őket magához vette a táska nagy részét a fegyvereket és még az egyik ruhát is. Öröm teli pillanatnak mondaná mikor felfedezte a táskák tartalmát, élelem és lőszerek ami egy ekkora káoszba előnyt jelentett. Sietve tért vissza oda ahol megbújtak, hogy örömét megossza szeretteivel, de ez a pillanat sosem jött el. Chestert csupán a hideg és csendes alagsori helyiség fogadta. Lánya, Shelli nem futott elé, hogy nagy öleléssel üdvözölje apját, ahogyan felesége sem. Lelkébe néma rettegés telepedett miközben végig sétál a hosszú homályban úszó folyosón. Kezével pedig lassan lökte be a pince nyirkos ajtaját. Szíve mintha kihagyott volna egy ütemet az elé terülő látványtól. Shelli kihűlőben lévő teste a padlón feküdt, Mary pedig közvetlenül mellette térdelt kezében a csillogó damillal. - Megmentettem őt. - A szavak olyan halkan érték el Chester füleit, hogy szinte alig hallotta őket. - Mit tettél? - Chester keze az eddig vállán cipelt fegyverre vándorol. - Megmentettem. - Mary könnytől vörös szemét férjére emelte szájára pedig mosolyt húzott. Chester nem akart olyanná válni mint felesége, gyilkossá aki szeretteit bántja. Válaszra nem méltatva kedvesét hátat fordított neki és ott hagyta egyedül a bűneivel. A hideg levegővel érkező rothadó szag rántja vissza a valós idejébe. Övébe fűzött macheteért nyúl és habozás nélkül húzza elő. A sisak szemüvegén keresztül is jól látja a mellette tántorgó Fertőzöttet. Habozás nélkül vágja le a fejét. A fegyvert eltéve ismét elindul. Lesétál a rakpartra, hogy onnét a befagyott folyón átmehessen. Bal szerencséjére az összes hidat felrobbantották a jég pedig nem bírja el az autó súlyát gyalog kell átkelnie a túl oldalra és még sötétedés előtt egy működő autót találnia. A hóval takart jégrétegen a közlekedés sokkal lassabb mint azt hitte. Minden lépésnél egy belső szorongás veszi hatalmába. Legbelül retteg attól, hogy nem fog átérni a túl partra, hogy a jég megadja magát a víz pedig rideg mélységébe rántja őt. A szél morgás visszhangjával érkezik. Chester nem foglalkoztatja a kérdés honnan is érkezik a hang. Keze a túloldali betonra téved, hogy fel tudja magát húzni oda. A mozdulat nehezebben megy neki mint ahogy várta volna. Az alvás hiány egyre nehezebbé teszi a minden napi vándorlást az újabb és újabb autó keresését, a menekülést és az utcák megtisztítását. Léptei nehézkesek ahogy az egymás mögött sorakozó autókhoz sétál. Az alagút ami kifelé vezetné az embereket most törmelékek ezrei tömítették be ami miatt a járművekben ülők kénytelenek voltak gyalog tovább menni. A férfi viszont nem akar gyalogolni, ismer pár kisebb mellék utcát és ha szerencséje van még napnyugta előtt kijut a városnak csúfolt romhalmazból. Kabátja ujjával törli le az ablakra dermedt havat. Az autó belseje üresnek tűnik a kulcsok pedig ott lógnak az indító panelben. Ahogy gondolta sietve hagyták el az autókat. Az ajtó első próbálkozásra kinyílik, mielőtt beülne még egyszer körbe néz, hogy biztos, hogy nem fogja senki meglepni a hátsó ülésről. Beülve magára csukja az ajtót. Az autó motorja halkan zümmög az első próbálkozásra, Chester tudta, hogy elsőre nem fogja tudja elindítani hisz ki tudja már mióta állnak egy helyben. Az autó beüzemelése legalább egy órán át tartott, mire végre felbőgött a motor a nap már lemenő ágába kezdett. Az üzemanyag tartálya félig van megtöltve, ami bőven elég arra, hogy kimehessen a városból. Az utak hamar egyformává változtak, a fehérség mindent beterített és megfagyasztott. A házakat nem figyelve vezet ki a külváros területeiről amit hosszan tartó üresség követ. Chester egy már kifosztott benzinkút mellett állítja le a motort. A kulcsot kihúzva bezárja magát a beltérbe, majd a hátsó üléshez mászik át. Az arcát takaró maszkot nyakába húzza ujjaival végig dörzsöli már borostásodott arcát. A magával hozott táskából kiveszi a már bontott palackozott vizet, hogy szomját oltsa vele. Pár korty után egyből vissza teszi, tisztában van vele, hogy spórolnia kell mindennel, mivel nem tudhatja mikor eszik vagy iszik legközelebb. A táska amit még az elején szerzett tele volt meglepetéssel, mint például a hőszigetelő takaró. Amennyire csak lehetséges elkényelmesedik a hátsó ülésen a takarót pedig magára teríti. A fején viselt sisakot a földre teszi a táskát pedig feje alá támaszképpen. A nap nem sokára lemegy, sötétedés után pedig szinte már semmit sem fog meglátni időben. Kabátja felső zsebéből kihúzza az aranyláncon himbálózó fényképet rejtő medált. Gyengéden felpattintja azt, hogy még alvás előtt láthassa Shelli arcát. Lánya hatalmas mosolyával és ragyogó kék szemeivel néz vissza rá a papír darabról. Chesternek már csak ez az apróság maradt, attól fél, ha ez sem lenne idővel már nem emlékezne gyermekére. Ujjait ökölbe csukja ezzel eltakarva a fényképet. Szemeit lassan lehunyja és csak egyre gondol a holnapra és annak a túl élésére.
YOU ARE READING
Új év, új élet
Horror"A történelem megismétli önmagát". Felmelegedés, szárazság, árvizek, tornádók, földrengések és talán a világ vége? Leah Wooden nem hisz a csapásokban, nem hisz a világvégében és semmi olyanban ami arról szól, hogy nincs jövője. Miközben éli a mind...
