Chester
A nap sugaraira ébredve ami a hátsó ablakon át egyenesen rávilágít feleszmél arra mennyire is hiányzik neki az éjszakai világítás. Igaz a Hold és a csillagok nem fedték fel a tájat annyira mint a nap, de segítségre volt abban, hogy ne a vak sötétet keljen elviselni. Az elgémberedett végtagok lassan kiegyenesednek és mozgásra kényszerülnek. Chester a párnaként használt táskából egy üveg vízet kotor elő és pár korttyal öbliti le a reggeli száj ízét. A palackot vissza dobva lassan átmászik a vezető ülésbe, hogy ezt a napját is vezetéssel töltse. Mielőtt beizzítaná a motort kinyitja a kesztyű tartót és egy laza mozdulattal az anyós ülésre szórja annak tartalmát. Határidő naptár zsebkendő, jogosítvány és néhány műanyag cd tartó hullik ki. Chestre kezébe emeli a laminált képet, amin egy férfi éppen mosolyogni próbál, de a vaku és a gyorsaság miatt csupán egy furcsa grimaszra telt tőle. „Thomas Hank". Alatta pedig a kiolvashatótlan aláírás virít. Chester a képet a visszapillantó tükörbe tűzi majd az első kék papíros tartót veszi kezébe. Egy kézzel kipattintja a műanyag fedőt és a benne lévő lemezt kivéve a lejátszóba helyezi. A motor máris felbőg a cd pedig forogni kezd halkan kattogva a lejátszóba. Chester középső ujjával tolja oldalra a hangerő szabályzót, hogy a kiáramló dallam ne csak halk motyogásnak hanem erőteljes üvöltésnek hallatszódjon. Ujjai a zene ritmusának egy ütemébe dobol a kormányon. A régi slágert imádták a rádiósok egy nap többször is leadni, a férfi pedig szerette hallgatni a még mindig divatban lévő számokat, most viszont, hogy a rádiók nem üzemelnek már csak az új slágerek maradtak amit lemezre véstek az utókor vagy olyanok számára akik nem szerették hallgatni a reggeli műsorokat. Sok ilyen fazont ismert mikor még dolgozott, mind ugyanolyanok voltak, élére vasalt ingükre mindig pamut mellényt húztak és túl lakkozott cipőt viseltek. . Új divatba jött aktatáskájukba csupán néhány papírt hordtak amire semmi lényeges nem volt vésve, de szívesen mutogatták mijük is van. Chester ezt jól tudta, nap mint nap szembe kellett néznie az idétlen vigyorukkal és a lenéző tekintetekkel. „Te csak egy technikás vagy". Mondták mikor Chester érdeklődött a munkájuk iránt. Lenézték őt, pedig mindenkinél keményebben dolgozott, értett a szakmájához és szerette is csinálni, de megbecsülést sosem kapott, se a kollégáitól se a főnökétől. Oh igen az a drága Chak, a férfi aki mindenkit jobban szerettet a feleségénél, na és a fia, kinek anyja szintén rejtély volt. A fiú aki még az apjánál is felfuvalkodottabban és idegesítősebben viselkedett. Az a kis tenyérbemászó ficsúr aki azt hitte, hogy a cégen kívül még a világ uralmat is meg fogja örökölni az apjától. Nos igen, Jesse már csak ilyen volt. De végül se az apja cégét se a világot nem örökölte meg senkitől. A világ vége betett nekik, végre olyan emberek is meg tudják milyen nélkülözni aki lehet, hogy soha az életbe nem tudta volna meg. Chester nem büszke arra ahogy vélekedik, de mégsem tagadja le, hogy az olyan emberek mint a Strong család, megérdemelték, hogy megéljék az eljövendő szenvedést és nélkülözést. Az autó lassan haladt végig a kihalt jéggé dermedt autópályán. A kerekei szilárdan tapadtak a beton sík felületére minden fordulatnál. A zene már vagy másodszor indul újra. Vissza ugorva a lemez elejére elkezdve a szám ritmikus dallamát. Az út jobbra irányítja ő pedig készségesen befordul. A kopár fák helyét szorosan egymás mellé simuló kerítéssel körbe vett házak váltják fel. Az épületek masszív ajtajai tárva nyitva helyezkednek el ezzel jelezve az arra tévedőknek, hogy bent már nem vár rájuk semmi. A helyiség határ táblája már láthatóvá válik, mikor Chester látó sugarába egy csukott ajtó téved be. A jármű lassul ahogy felengedi lábát a gáz pedálról. Ahogy leállítja a motort az eddig társaságot adó zene elhallgat. Az ajtó kinyílik Chester pedig kilép a csípős hideg télbe. Csizmájának kemény talpa erőteljesen ropog a megfagyott hó takaróban. Fegyverét oldalán lévő tartóban pihenteti ahogy halad a terasz felé. Nem érzi veszélyesnek a csendes helyet. A ház valami melegséget sugall ahogy megáll a csukott ajtó előtt. Megfogja a kilincset és benyit. Szemei meglepetten csillannak fel a bentről kiáramló kellemes meleg levegő miatt. A ház úgy fest, mintha sosem lett volna halott. A fa padló halkan nyöszörög a férfi súlya alatt. A lehűlőben lévő bútorok pedig minden leeső foknál kattannak egyet. A nappali melege úgy vonzza be Chestert mint a mágnes a vasat. A kanapé rendezett végén ott pihennek az összehajtogatott plédek és dísz párnák. Kesztyűbe bújtatott kezét végig húzza a fotel nyúzott anyagán. Lassan sétál ki a helyiségből fel az emeletre ahol a szobák ajtajai nyitva állnak benne pedig minden ágy tökéletesen bevetve. A folyosó végéhez sétál és bemegy az ott elterülő szobába. A szobába terjengő illat gyengéd szeretőre emlékezteti a férfit. Lassan sétál a sötétítővel ellátott ablakhoz. Laza mozdulattal húzza arrébb, kilátása pedig egyből a ház mögötti udvarra tárul. A hó takaróba több fajta lábnyom rondít bele amiknek a közepén egy fából kötözött fejfa díszeleg. Chester nem tud másfele nézni, csak a frissen és gyorsan ásott sírra. Ebbe a házba valami szörnyűség történt, ami miatt a lakói elviselhetetlen fájdalmat és hatalmas űrt hagytak maguk mögött a falakba. Valami olyasmi ami egy egész csapatot megtud változtatni, megtörni vagy megerősíteni, ami miatt tovább kell menniük és soha többé nem nézhetnek hátra. Chester lassan vissza húzza a függönyt és elindul kifelé. Ahogy a környék úgy már ez a ház is üres. Az életbe maradáshoz tovább kell mennie pont úgy mint azoknak akik nem rég még a kandalló előtt melegedtek.
YOU ARE READING
Új év, új élet
Horror"A történelem megismétli önmagát". Felmelegedés, szárazság, árvizek, tornádók, földrengések és talán a világ vége? Leah Wooden nem hisz a csapásokban, nem hisz a világvégében és semmi olyanban ami arról szól, hogy nincs jövője. Miközben éli a mind...
