- Miért csináltátok ezt? - kérdeztem még mindig Marcust ölelve.
- Hát igazából, nem tudom. Csak kiváncsiak voltunk - kezdte Mac. - meg hát derültek ki dolgok.
- Miről beszélsz? - játszottam az ártatlant.
- Például a pulcsimról. Egyáltalán melyik az? - húzódott nagyobb mosolyra a szája.
- Háát, a "Silence and darkness"- es pulcsi.
- Az a szerencséd, hogy azt már valószínűleg kinőttem. - mondta már nevetve.
- Ezt, hogy érted? - néztem rá reménykedve.
- Hát hogy? Úgyhogy kinőttem. - húzta az agyam.
- De az miért a szerencsém? - próbáltam rá vezetni a válaszra. De nem válaszolt csak belepuszilt a hajamba egy pimasz mosoly kíséretében.
- Szeretlek. - mondta.
- Én is. - ekkor hihetetlenül felpörögtem. - Holnap megyünk Pestre, igaz? - tágultak hatalmasra szemeim.
- Igen. - mondta én meg örömömben ugrálni kezdtem. Leült egy kanapéra. Mikor már látta, hogy eléggé elfáradtam oda hívott magához. Én lassan oda totyogtam.
- Mi vagy te? Pingvin? - kérdezte édes mosollyal az arcán.
- Igen! - mondtam és úgy álltam előtte, mint egy kisgyerek az anya előtt, akitől cukorkát kér.
- Gyere ide! - húzott az ölébe. Beszélgettünk majd egyszer csak nem válaszolt már. Annyira édi volt ahogy szuszogott. Egy szájrapuszit adtam neki, majd lassan én is elaludtam.
Másnap...
Amikor felkeltem és körülnéztem Mac nem volt mellettem. Ez valami mániája. A másik fura tény, hogy a hallban aludtam a kanapén. Egyszer csak azt vettem észre, hogy valami mozog a földön. Lenéztem és Mac ott aludt. Hogy véletlen vagy direkt, azt senki sem tudja. Fejemet visszaraktam a diványra és Marcus szöszi tincseivel kezdtem el játszani. A szemeim becsukodtak és legközelebb arra nyitottam ki, hogy megfogta a kezem. Ujjainkat összekulcsolta és bambult rám(?). Ekkor az igazgató jött le, hogy kinyitja az ajtókat. Pénteken csak kilenckor nyitnak. Gyorsan feltápászkodtunk és felszaladtunk a szobánkba. Összeszedtük a ruháinkat és levittük a bőröndjeinket. Kjell és a többiek már ott vártak minket. El is köszöntünk mindenkitől és már indultunk is. A kocsiban Marcus mellett ültem természetesen, és belőle kiindulva, már mindenki tudja, hogy zene hallgatással fog telni az útja. Az egyik felét a fülhallgatónak fel is ajánlotta én meg rá bólintottam. Miért ne? El is indította a Spotify-on az egyik lejátszási listáját, ami azt a nevet kapta, hogy: Mine sangene! (az én dalaim, magyarul)
- Jó név! - jegyeztem meg.
- Bedre enn Tinus sangene. (Jobbak mint Tinus zenéi.) - mondta direkt norvégul, amit szerencsére értettem. Azt nem mondom, hogy profin beszélem a norvégot de igyekszem. A tegnapi nap elég fárasztó volt. És úgy is, hogy kilenckor keltünk hat órát aludtunk. Azt vettem észre, hogy Marcus buksija kezd ráesni a vállamra. Nem akartam, hogy be üsse a fejét a vállamba ezért inkább én fektettem fejét rá.
A zene szólt tovább. Szólt? Üvöltött! De nem kellt fel. Egy óra múlva én is bealudtam. Amikor felébredtem Marcus még mindig aludt. Édesen szuszogott. A zenék már végig futottak a lejátszási listán, így a fülhallgató végei csak csendben lógtak lefelé. Talán öt perc sem telt el, hogy felébredtem, Marcus is mocorogni kezdett. Hatalmasat nyújtózott, majd a füléhez kapott, hogy kiszedje a füles végét.
- Auu! - jajdult fel.
- Mi az?
- Szerintem a fülhallgató vájt még egy lyukat a fülembe. - dörzsölte meg a fülét. Adtam neki rá egy puszit. Aztán kért az arcára is. Oda is kapott. Mind ez után, vajon hova kért puszit? Hát persze, hogy a szájára.
- Telhetetlen! - mondtam és karba tett kézzel elfordultam tőle. Erre hatalmas mosollyal az arcán tarkomnál fogva vissza fordította a fejem és csókot lehelt ajkaimra. Erre Martinus és Doroti éljenezni meg ujjongani kezdett. Egyszer csak tüszentettem egy nagyot. Megint csak mindenki kimyilvánult. Csak most röhögéssel. Mint ahogy én is.
- Egészségedre! - mondta Marcus derült arcal és egy csókot nyomott az ajkamra.
- Köszi. - mondtam
- A csókot vagy a - kezdte volna a hülyeségét.
- Hagyd abba vagy leütlek. - mondtam neki vigyorogva. Megérkeztünk Pestre a hotelbe.
Igazából ezen a napon megnézzük Budapestet és holnap már megyünk is Norvégiába vissza. Gyönyörű volt a kilátás az ablakból. Mindenki külön szobába volt. Nem tudom ez mire volt jó. Na mindegy, ezt az estét csak kibírom. Vagy nem? Esély nélkül is megpróbálom. Kiléptem a szobámból és egyszer csak hatalmas puffanást hallotam. Amikor becsuktam az ajtót Martinus állt ott a fejét dörzsölve.
-Uhh, bocsi. - mondtam.
- Semmi baj. Lehet nekem kéne megtanulom, hogy az utat nézzem, ne a telefonomat. - nevetett kínjában.
- Most megyek. Szia!
- Szia! - intettem utána. Elindultam le. Marcus már lent volt és a telefonját nyomkodta mint mindig. A kanapén ült majd egyszer csak Line huppant le mellé.
- Szia! - hallottam már messziről a nyávogó hangját.
- Szia!? - furcsálta Marcus is a lány közelségét.
Line szemszöge:
Amikor oda mentem a fiúhoz eléggé meg volt lepődve.
- Mit akarsz? - kérdezte.
- Naaa, ne legyél ilyen lekezelő. Csak megakartam kérdezni, hogy mit csinálsz.
- Telefonozok. Most már mehetsz is.
- Na, ne legyél ilyen flegma cicus. - nyúltam feléje.
- Fujj, hagyjál. - pattant fel a kanapéról. Ekkor megláttam a szememsarkából, hogy Lili ott áll a lépcsőn. Marcus elé ugrottam és megakartam csókolni, erre ő el lökött. Erre már Lili is lejött és beállt Marcus elé.
- Hagyd már abba. - mondta. Na ő csak ne mondja meg, hogy mi legyen és mi ne. - Neked ott van Thord nem?
- De!
- Hát akkor? - erre nem mondtam semmit, csak sarkon fordultam és elmentem. Kisk*rva, még megbánja.
