- Két utat ajánlók fel. Egy. Vagy szakítasz Marcussal és békén hagylak. Kettő. Vagy én teszem tönkre ezt az egészet itt, ami köztetek van. - mondta ördögien mosolyogva majd kilépett a szobából. Nem érdekel. Nem fog minket szétválasztani. Még ha úgyis tűnik, hogy már megtette. De mi még nem mondtuk ki, hogy "Vége. A soha viszontlátásra!" És én nem is fogom. Teszek róla, hogy Marcus se. Legalább is ne ez miatt. De most foglalkozunk inkább az ajándékával. Holnap lesz a parti. Egy kisebb színpad fel van már állítva. Székek kirakva a szülőknek, asztal a sütiknek. A lufikat holnap csinálom meg. Egy két szalagot kiraktam a házra. Tökéletes.
Másnap reggel...
Kimásztam az ágyból és lementem, hogy héliumot engedjek a lufikba. Jó idő volt oda kint. Esőnek semmi nyoma. Épp kötöztem fel a lufikat amikor Eva jött. Fogta és eloldott egy lufit.
- Hupsz. - mondta és a lufi tovaszállt.
- Ez most mire volt jó? De komolyan?
- Megmondtam.
- Hogy tönkreteszed az életem. Oké, rendben van. Ezt elfogadom. De ne a kisfiúét légyszi. - mondtam és tovább dolgoztam. Ekkor Marcus jött le.
- Mit csináltok??
- Én díszítek. Ez meg nem tudom.
- Ő.
- Mi?
- Ő. Nem ez. - mondta és elment.
Tényleg kezd elegem lenni ebből az egészből. Már csak egy óra volt vissza a buliig. Gyorsan letusoltam felvettem egy egyberészes ruhát és dobtam egy kicsit sminkkel a kinézetemen. Elfogadható. Nem a legjobb, de nem én leszek a középpontba, így tökéletesen megfelel. Lementem. Már szivárogtak be az emberek. Én segítettem kivinni az utolsó tálcákat is. Mikor mindenki helyet foglalt, Kjell jelet adott, hogy mindenki megérkezett (köztük Zlatan is.) Felpattantam a színpadra.
- Sziasztok gyerekek. - vettem kezembe a mikrofonnak nevezett fekete készüléket. - Szeretnék először is Boldog Szülinapot kívánni Maximilian-nak. Tapsot neki. - mondtam mire hatalmas taps vihar támadt. - Most pedig jöjjön az ajándék. A színpadon Marcus és Martinus Gunnarsen. - vezettem fel őket. Ők is köszöntötték a fiút majd énekelni kezdték az Elektrisket. Ezután a Like it like it jött. A "koncert" végén a fiú oda vitte a labdáját.
- Kaphatok egy aláírást? - kérdezte.
- Persze. - mosolygott Marcus édesen és átvette a labdát. Dedikálta, visszaadta neki, majd megborzolta a haját.
- Én is kaphatok egy aláírást? - állt mögötte a bizonyos.
- Természetesen. - fordult meg. De amikor meglátta ki is áll előtte hirtelen szóhoz sem jutott. Lefagyott.
- Egy...én... - Mac már beszélni is elfelejtett. - öh... Úristen - egy hatalmas mosoly ült ki az arcára. - Te vagy a példaképem. - mondta Marcus és megölelte Zlatant. Aláírta a labdát remegő kézzel, majd készítettek egy képet.
- Úgy hallottam van a közelben egy pálya. Lemehetnénk mind oda.
- Oké. Nagyon jó ötlet. - mondta Marcus és felszaladt a cuccaiért. Elindultunk a pályára. A fiúk már egy ideje játszottak amikor Zlatan kiáltott.
- Lili! Gyere ide. - intett. Fogtam magam felálltam és oda kocogtam hozzájuk.
- Igen?
- Állj be. - mondta és lepasszolták a labdát nekem. Elindultam a kapu felé. Az ikrek csapat társai voltak ellenünk.
Marcus jött a szélén. Passzoltam neki. Ő tovább adta Zlatannak én meg befutottam és, lehet csak jól pattant a lábamra a labda, de gól lett. Marcus pacsizott Ibrával majd felálltunk középpályára újra. Zlatan és Marcus lenyomott egy kényszerítőt, amiből persze gól is lett. Még egyszer neki futottunk. Próbáltam befutni, de egy srác sípcsonton rúgott.
- Auu... - rogytam a földre.
- Bocs, ne haragudj jól vagy? - kérdezte és a kezét nyújtotta. Marcus labdája épp ekkor ért kaput. Amikor meglátta, hogy ott fekszem, rögtön oda szaladt. Lábam ekkorra már vörös volt, néhol egy-két kék,zöld folttal. Marcus arrébb lökte a fiút és letérdelt mellém. Megfogta a lábam. Felszíszentem.
- Ha nem bírod állj ki. - mondta ridegen. Mi lett vele? Ő nem ilyen volt. Mindig figyelt rám. Most meg... Amint Zlatanra nézett elmosolyodott és megszólalt.
- Kutya baja. Csak megjátsza. Lány. - tette hozzá halkabban. Ekkor dühömben felálltam és amilyen gyorsan csak tudtam haza botorkáltam. Nem a főbejáraton mentem be. A hátsó kertbe mentem ami már üres volt. Kimentem a kerítésen kivülre és onnan figyeltem a vízet. Észre sem vettem, hogy telik az idő. Egyre hidegebb volt és bent már kapcsolták fel a villanyokat. A lábamat néztem. Egyszer csak egy könnycsepp landolt a lábamon. Marcus szavai még mindig a fejemben égtek. Hogy mondhatott ilyet? Mért baj az ha lány vagyok? Csak úgy közlöm, hogy a lány foci bizonyos okok miatt durvább, mint a férfi. Hogy miért? Szerintem a pasiknak nincsen 2 méteres műkörmük, meg nem húzzogatják egymás haját. Tapasztalat.
Nagy nehezen kisírtam magam amikor hallottam, hogy haza értek a többiek. Gyorsan hasra feküdtem a fűbe, mert megindultak hátra. Semmi kedvem most Marcus képét bámulni. Még akkor se ha olyan édes. Nem. Nem Lili. Most mérges vagy! Ne gondolj az édes pillanatokra. Mind csak szemfényvesztés, mint maga Marcus.
