Lassan telt a nap és unalmas perceimben azon törtem az agyam, hogy milyen programok legyenek a szülinapon. Közben meg is ebédeltem, meg kimentünk Emmával trambulinozni meg hintázni.
- Min töröd a buksid? - kérdeztem Emmát. Nagyon el volt gondolkozva.
- Csak azon, hogy vajon melyik ruhámat vegyem fel a partin. Vagy a rózsaszínűt vagy a tűrkizt.
- Majd holnap eldöntjük együtt.
- Oké! - Emma nagyon örült. - Olyan jó lenne ha a nővérem lennél. - ölelt meg.
- Igen, jó lenne. - mondtam és átöleltem. Lassan besötétedett és bementünk vacsizni.
- Mit szeretnél vacsizni?
- Müzlit.
- Oké. Cukrot rakjak a tejbe? - kérdeztem ő pedig csak hevesen bólogatott. Megvacsoráztunk, letusoltunk majd elvittem Emmát aludni. Megkérte, hogy olvassak neki esti mesét, majd a kezembe nyomott egy norvég könyvet.
- Ez a kedvencem. Légyszi olvasd el.
- Öhm...rendben. Sajnálom, ha valamit nem értesz. Igyekszem oda figyelni az ejtésre. - csak mosolygott majd neki álltam.
- Det var en gang... - a mese közepénél elaludt én pedig szépen leoltottam a villanyt és kimentem. A szobámba mentem. Most nem Marcuséba. Felvettem egy picsagatyát, egy haspólót majd a Vans cipőmet. Hajamat kivasaltam. Egy kis szempilla spirál, szájfény és indultam le. Hogy hova készülök? Hát persze, hogy Magnus bulijába. Eszem ágában sincs most szótfogadni Marcusnak. Lent Martinus ült és pont meglátott.
- Hát te?
- Én csak sétálok.
- Sminkben és kistáskával.
- Öhm... - néztem magamon végig. - Jah. - húztam meg a vállam.
- Vigyáz magadra és lehetőleg kerüld a részegeket. Marcusnak abban az esetben nem szólók, ha tizenegy előtt itthon vagy.
- Köszi Tinus. Imádlak. - öleltem meg majd elmentem. Lassan oda értem. Az egyetlen ház ami zenétől hangos és amiből diszkó fények szűrődnek ki. Csengettem. Egyszer csak Magnus nyitott ajtót.
- Hello. - játszott hangjával. - Hol hagytad a kísérőid? - kérdezte felmérve a terepet.
- Egyedül vagyok.
- Az még jobb. - mért végig kék szemeivel, majd beinvitált. - Kérsz egy italt? - kérdezte.
- Még nem. De majd később igen.
- Okés cica. Csak okosan. - mondta kellő perverzióval a hangjába és elment a dj pulthoz. Végig engem bámult. Közben meg is feledkeztem az időről. Egyszer csak valaki megérintette a vállam.
- Még most sem kérsz? - kérdezte a házigazda.
- De oké. - egy ideje csak ittam és ittam. Jól elszórakoztam béna poénjaimon. Egyszer csak Magnus simogatni kezdte a kezem.
- Gyere. Mutatok valamit mondta. - elkezdett fel-fele húzni a lépcsőn. Kicsit megszédültem. Megkapaszkodtam a korlátba.
- Gyere már. - húzott egyre erőszakosabban. - Hogy kerülsz te ide? - kérdezte. Mi van? Nem tudtam már hogy most hol vagyok és kivel beszélek. Mintha álmodtam volna. Semmi sem volt tiszta.
- Hogy kerülsz te ide? Elvonón kéne lenned. - szólalt meg egy mélyebb hang. Ismerős, de nem ugrott be, ki az. Bár ebben a szituációban még magamat sem ismertem volna fel. De még is úgy idegesített.
- Az is miattad. Takarodj, ő az enyém. - mondta és tovább akart húzni. Kezdtek a formák újra egyenesbe jönni.
- Enged el most azonnal. - kiabált az ismeretlen. Hirtelen beugrott. Ez Marcus. Hogy felejthettem el őt?
- Majd ha megb*sztam. - mondta Magnus és kezemnél fogva felszaladtunk. Már csak egy lépés a szobáig, de én elestem. Kiterültem. És minden tiszta sötétség.
____________________________________
Nem tudom, hogy mi van? Amikor felébredtem azt éreztem, hogy valaki a kezemet fogja. Lassan kinyitottam a szemem. Marcus a egyik kezével az enyémet fogta és hüvelykujjával cirógatta a bőröm. A másikkal fejét tenyerében tartotta, míg könyökét a lábán támasztotta. Amikor meglátta, hogy felkeltem rögtön magához húzott.
- Idióta. - mondta nagyon halkan, majd felállt. - Megmondtam, hogy ne menj. De te mégis megtetted. Mégis mi a szarért volt ez jó? - kérdezte kiakadva.
- Pont azért.
- Mert? Mert megtiltottam? - kiabált velem. - Nem hiszlek el komolyan. - mondta és kiment. Rettentő szomorú voltam. Hisz kiabált velem és most tuti, hogy Eva-hoz megy. De semmi sem visz rá, hogy sírjak. Elfáradtam. Lelkileg. Nem bírom. És még a kedvében járok mialatt meg csal. Még én akarom, hogy boldog legyen. Mert szeretem. Kib*szott világ. Mert ez az. Csak szeretni akarok valakit. És ez lesz belőle. Semmi. Egy illúzió, hogy megkeserítse a mindennapjaim. Ez van. Én nem vagyok neki elég. Hát lépnem kell. Meg van ez az egész és elmegyek. Akkor majd talán hiányozni fogok és rájön mit veszített. Vagy egyszerűen fel se fog neki tűnni, hogy már nem vagyok. Az lenne a legjobb.
Eva lépett be gondolataimat megtörve.
- Na ide figyelj kis pondró. - kezdte...
