- Te jó ég, hol voltál? - támad le egyből Viki, én pedig elmosolyodom.
- Túl messze sétáltam. Majdnem a kikötőig. Aztán gondolkodni kezdtem, és amikor rájöttem, hogy régóta elmentem, úgy döntöttem visszajövök, hogy ne aggódjatok. - nézek rá.
- Mindjárt szólok a többieknek, hogy ne keressenek, mert meg vagy már. - bólint, majd tárcsázni kezdi barátaink.- Itt van. éppen most jött meg, ne aggódj Zsóka. - mondja a telefonba, engem pedig egy kicsit elönt a bűntudat, amiért hagytam, hogy aggódjanak értem.
- Hívd fel Bencét. Ők is aggódnak. - ront be az ajtón Viki.- Oké. Oké. Egy pillanat. - mondom, majd felállok, hogy megkeressem a telefonom. - Senki ne jöjjön utánam, kettesben szeretnék vele beszélni.
- Rendben. Aztán Gergőt is hívd, mert mi őt is hívtuk. - húzza el száját Viki.
- Édes istenem. - sóhajtok nagyot, majd kisétálok az erkélyre. Csodaszép ezen a napsütéses délutánon, főleg, ahogy látom megcsillanni az asztal üveglapján. Gergőt hívom először, hiszen vele ritkábban beszélek, és valószínűleg nem is fog úgy faggatni, ahogy majd Bence.
- Mond, hogy nincs semmi baj, és csak vaklárma volt. - veszi felé második csörgére.
- Nyugi, a lányok csak megint túlgondolták a dolgot. Nem történt semmi, pusztán egy kis egyedüllétre volt szükségem, és nem tűnt fel, hogy túl sokáig elvoltam. - válaszolok neki.- Paci, ígérd meg, hogy soha többet. - mondja, nekem pedig nevetnem kell. Csak ő és Bence hívhat így, senki más. Ha valaki így mer nevezni, és nem Batik Gergőnek, vagy Batik Bencének hívják, akkor tutira kikaparom a szemeit.
- Megígérem, jó? Most sem szerettem volna, ha feleslegesen aggódtok értem. De kellett az egyedüllét. Szeretnék hazamenni. - sóhajtom, majd ő is.
- Maradj a lányokkal. Hidd el, pihentebb leszel. És ha hazaérsz, talán egy kicsit jobban is fogod érezni magad, aztán észre sem veszed, és máris itt lesztek velem. - válaszol Gergő, én pedig bólintok, pedig ő nem látja.
- Rendben. Remélem igazad lesz, mert ha nem, akkor tutira megöllek, ha odaérünk. - vázolom fel neki tervem.
- Csak vigyázz magadra. Rendben, paci? - kérd.
- Rendben. - mondom, majd ismét sóhajtok. - Nagyon régóta nem hívtál Pacinak. És tudom, hogy csak akkor teszed, ha aggódsz értem. Úgyhogy figyelmeztetlek, nem kell aggódnod.- Megpróbálok. De most mennem kell. Öcsit is hívd. Imádlak. - köszön el, majd már rám is nyomja a telefont. Csak megrázom a fejem, majd arany színű telefonomban másik testvérem számát kezdem el keresni. Ő már az első csörgés után felveszi.
- Nem kell aggódnod. Minden rendben van. - vágok szavába.
- Rendben. Remélem nem kell elmondanom megint, hogy vigyáznod kell magadra, mert csak te maradtál neki. suttogja végét, én mégis tisztán értem.
- Tudom. Tudom. - mondom, miközben könnyeimmel küzdök, amik már épp folynának végig az arcomon, szabad utat engedve maguknak.
-Paci, te meg ezt a családodért. - mondja, én pedig elmosolyodom.
- Megteszem. - ígérem meg.
- Képzeld találkoztam Roli húgával. Boginak hívják, és a leggyönyörűbb, akit valaha láttam. Ráadásul okos is, meg vicces is, és a helyén van a szíve. - kezd kiselőadást tartani nekem, én pedig csak hallgatok.
- Na és korban hozzád illő ez a lány? Vagy biztos nem más miatt, akar veled lenni? - kezdek én is aggódni miatta.
- Nem, képzeld kiderült, hogy csak pár hónap van köztünk. - mondja Bence vidáman.
- Az nem is olyan rossz. És akkor most együtt vagytok? - gondolok végig az előbb elhangzottakra, amíg kicsúsznak a számból. _
- De tényleg szép? - kérdem ismét.- Gyönyörű- mondja Bence, én pedig elnézek az ég felé.
- Jó érzés hallani, hogy végre boldog vagy. Így legalább nem fogsz rajtam lógni a nap 24 órájában. - nevetek, és ő is velem nevet. Úgy nevetek, mint aki nem sírt egy órával ezelőtt, csupán elugrott a boltba, ekkora melegben.
- Szeretném, ha te is boldog lennél. Ugye, tudod? - kérdi. Én pedig érzem, hogy szemeim ismét nedvesednek. Nem hiszem el, hogy még mindig vannak könnyeim.
- Tudom, csak nehéz. Én nem hiszem, hogy eltudom őt engedni. - suttogom, miközben magam elé bámulok.
- Idővel, majd megtanulsz együtt élni a veszteséggel. Azt hiszem ezt illik ilyenkor mondani. De én azt mondom, adj magadnak időt és sírd ki magad. - mondja, én pedig elmosolyodom.
- Sokkal mélyebben gyökerezik a fájdalmam, mint amit csak úgy ki tudnék sírni. - mondom.
- Tudom. De nekem most mennem kell. Edzés van. Csal tudnom kellett, hogy jól vagy. - szólal meg.
- Tudom. Köszi, öcsi. Szia. - köszönök el tőle, és kinyomom a telefont. Leülök az asztalhoz, és a tájat kezdem nézni.
- Minden rendben? - jön ki Zsóka, én pedig megrázom a fejem.
- Annyira hiányzik. - kezdek el ismét sírni. - Szeretnék hazamenni.
- Foglalok a holnapi gépre jegyeket majd. - mondja, majd megölel.
Na hát tegnap győztünk, de hogyan. Így ha már még se teljes kudarcként zárjuk az évet, kirakom az új részt. Remélem mindenkinek tetszik a sztori. Hamarosan beindulnak majd a történések. 😏😊

YOU ARE READING
Rabul Ejtve
FanfictionBatik Izabella élete tökéletes volt, míg nem egy napon súlyos tragédia történt vele. Soha nem akart az élettől semmit, csak egy boldog és szerető családot. De egy hibás döntésért nagy árat fizetett. Öccse Gergő Németországban él, így Izabella hozzá...