Rabul Ejtve

3. rész

- Te jó ég, hol voltál? - támad le egyből Viki, én pedig elmosolyodom.
- Túl messze sétáltam. Majdnem a kikötőig. Aztán gondolkodni kezdtem, és amikor rájöttem, hogy régóta elmentem, úgy döntöttem visszajövök, hogy ne aggódjatok. - nézek rá.
- Mindjárt szólok a többieknek, hogy ne keressenek, mert meg vagy már. - bólint, majd tárcsázni kezdi barátaink.

- Itt van. éppen most jött meg, ne aggódj Zsóka. - mondja a telefonba, engem pedig egy kicsit elönt a bűntudat, amiért hagytam, hogy aggódjanak értem.
- Hívd fel Bencét. Ők is aggódnak. - ront be az ajtón Viki.

- Oké. Oké. Egy pillanat. - mondom, majd felállok, hogy megkeressem a telefonom. - Senki ne jöjjön utánam, kettesben szeretnék vele beszélni.

- Rendben. Aztán Gergőt is hívd, mert mi őt is hívtuk. - húzza el száját Viki.

- Édes istenem. - sóhajtok nagyot, majd kisétálok az erkélyre. Csodaszép ezen a napsütéses délutánon, főleg, ahogy látom megcsillanni az asztal üveglapján. Gergőt hívom először, hiszen vele ritkábban beszélek, és valószínűleg nem is fog úgy faggatni, ahogy majd Bence.

- Mond, hogy nincs semmi baj, és csak vaklárma volt. - veszi felé második csörgére.
- Nyugi, a lányok csak megint túlgondolták a dolgot. Nem történt semmi, pusztán egy kis egyedüllétre volt szükségem, és nem tűnt fel, hogy túl sokáig elvoltam. - válaszolok neki.

- Paci, ígérd meg, hogy soha többet. - mondja, nekem pedig nevetnem kell. Csak ő és Bence hívhat így, senki más. Ha valaki így mer nevezni, és nem Batik Gergőnek, vagy Batik Bencének hívják, akkor tutira kikaparom a szemeit.

- Megígérem, jó? Most sem szerettem volna, ha feleslegesen aggódtok értem. De kellett az egyedüllét. Szeretnék hazamenni. - sóhajtom, majd ő is.
- Maradj a lányokkal. Hidd el, pihentebb leszel. És ha hazaérsz, talán egy kicsit jobban is fogod érezni magad, aztán észre sem veszed, és máris itt lesztek velem. - válaszol Gergő, én pedig bólintok, pedig ő nem látja.
- Rendben. Remélem igazad lesz, mert ha nem, akkor tutira megöllek, ha odaérünk. - vázolom fel neki tervem.
- Csak vigyázz magadra. Rendben, paci? - kérd.
- Rendben. - mondom, majd ismét sóhajtok. - Nagyon régóta nem hívtál Pacinak. És tudom, hogy csak akkor teszed, ha aggódsz értem. Úgyhogy figyelmeztetlek, nem kell aggódnod.

- Megpróbálok. De most mennem kell. Öcsit is hívd. Imádlak. - köszön el, majd már rám is nyomja a telefont. Csak megrázom a fejem, majd arany színű telefonomban másik testvérem számát kezdem el keresni. Ő már az első csörgés után felveszi.

- Nem kell aggódnod. Minden rendben van. - vágok szavába.

- Rendben. Remélem nem kell elmondanom megint, hogy vigyáznod kell magadra, mert csak te maradtál neki. suttogja végét, én mégis tisztán értem.

- Tudom. Tudom. - mondom, miközben könnyeimmel küzdök, amik már épp folynának végig az arcomon, szabad utat engedve maguknak.

-Paci, te meg ezt a családodért. - mondja, én pedig elmosolyodom.

- Megteszem. - ígérem meg.

- Képzeld találkoztam Roli húgával. Boginak hívják, és a leggyönyörűbb, akit valaha láttam. Ráadásul okos is, meg vicces is, és a helyén van a szíve. - kezd kiselőadást tartani nekem, én pedig csak hallgatok.

- Na és korban hozzád illő ez a lány? Vagy biztos nem más miatt, akar veled lenni? - kezdek én is aggódni miatta.

- Nem, képzeld kiderült, hogy csak pár hónap van köztünk. - mondja Bence vidáman.

- Az nem is olyan rossz. És akkor most együtt vagytok? - gondolok végig az előbb elhangzottakra, amíg kicsúsznak a számból. _
- De tényleg szép? - kérdem ismét.

- Gyönyörű- mondja Bence, én pedig elnézek az ég felé.

- Jó érzés hallani, hogy végre boldog vagy. Így legalább nem fogsz rajtam lógni a nap 24 órájában. - nevetek, és ő is velem nevet. Úgy nevetek, mint aki nem sírt egy órával ezelőtt, csupán elugrott a boltba, ekkora melegben.

- Szeretném, ha te is boldog lennél. Ugye, tudod? - kérdi. Én pedig érzem, hogy szemeim ismét nedvesednek. Nem hiszem el, hogy még mindig vannak könnyeim.

- Tudom, csak nehéz. Én nem hiszem, hogy eltudom őt engedni. - suttogom, miközben magam elé bámulok.

- Idővel, majd megtanulsz együtt élni a veszteséggel. Azt hiszem ezt illik ilyenkor mondani. De én azt mondom, adj magadnak időt és sírd ki magad. - mondja, én pedig elmosolyodom.

- Sokkal mélyebben gyökerezik a fájdalmam, mint amit csak úgy ki tudnék sírni. - mondom.

- Tudom. De nekem most mennem kell. Edzés van. Csal tudnom kellett, hogy jól vagy. - szólal meg.

- Tudom. Köszi, öcsi. Szia. - köszönök el tőle, és kinyomom a telefont. Leülök az asztalhoz, és a tájat kezdem nézni.

- Minden rendben? - jön ki Zsóka, én pedig megrázom a fejem.

- Annyira hiányzik. - kezdek el ismét sírni. - Szeretnék hazamenni.

- Foglalok a holnapi gépre jegyeket majd. - mondja, majd megölel.

Na hát tegnap győztünk, de hogyan. Így ha már még se teljes kudarcként zárjuk az évet, kirakom az új részt. Remélem mindenkinek tetszik a sztori. Hamarosan beindulnak majd a történések. 😏😊