Rabul Ejtve

12. rész

Ásítva kászálódok ki az ágyból, majd a fürdőbe megyek, hogy megnézhessem mennyire viselt meg a tegnapi beszélgetés Izával és Teóval. Ám, amikor a tükörbe nézek, még én is hátra ugrok egyet ijedtemben, ahogy meglátom a személyt, aki visszanéz rám a tükörből. Mintha nem is én lennék. Mégis ugyanaz jár a fejemben, hogy hogy képes egy ilyen fiatal nő ennyire erősnek lenni. Elveszítette a férjét, és mégis, mintha nem is lenne semmi baja, pusztán, mert van egy gyönyörű kislánya. Pedig én már tudom, hogy mennyire megviseli az, hogy nincs vele az a férfi. Segíteni szeretnék neki, hogy átvészelje ezt a nehéz időszakot, hogy felépüljön a lelke ismét, és minden akadályt, amit később az élet elé tesz, nyugodtan léphesse át, mert vele vagyok. Vonz az ismeretlen, vonz, hogy vele legyek, és ez megrémiszt. Még sosem voltak érzésem egy olyan ember iránt, akit nem is ismerek. És Izabellával is így vagyok. Nem ismerem. Mégis valami megmagyarázhatatlan szál húz hozzá, annyira, hogy néha megfojt. És most amikor úgy éreztem végre, hogy lélegezhetek egy kicsit, mert kilométerekre van tőlem, találkoznom kell vele. És a lányát is meg kell ismernem. Szeretném, ha velem lenne, és ő lenne a legjobb része a éltemnek, és Teónak is az életem részévé kell válnia. Érzem, mintha valami láthatatlan erő vonzana hozzájuk. Mint abban a könyvben. Azt akarom, ami unokatestvérem Luca olvasott, én pedig beleolvastam. Felrémlik, ahogy a betűk állnak.

„Veled oly könnyű a nevetés. Veled oly jó a gyengédségtől izzadt sötétben gubbasztani, ahogy illatod a bőrömével, az enyém a tiéddel keveredik. Én áldott jó vérem, szerelmes szép madárfiókám. Hangszertest vagyok, mely megzengeti húrjaid. Énem legjobb része te vagy."

Szeretnék az a hangszertest lenni én, amely dalra fakasztja. Olyan törékeny, mint egy kismadár, amelyet nem kalitkában kell tartani, hanem szabadon kell engedni. Hadd szárnyaljon. Hadd repüljön, minél messzebb. És ha eléggé szeret, akkor visszajön, és még a kalitkát is elviseli, mert veled akar lenni. Én is vele szeretnék lenni, még ha nem is ismerem. A tükörben történő elmélkedésem telefonom csörgése zavarja meg. Megrázom fejem, hogy elhessegessem ezt a sok gondolatot, majd az ágy mellé sétálok, ahol az éjjeliszekrényemen lévő telefonra bámulok. Az öcsém az, de nem akarom felvenni, mert nem tudom mit mondhatnék neki, így hagyom csörögni, én pedig inkább lemegyek a konyhába, hogy kávét készíthessek magamnak. Még szerencse, hogy a lakást berendezéssel együtt vásároltam meg, de még így is volt jó pár cuccom, amit el kellett hoznom a másik lakásból. Eddig bántam, hogy ide akarok költözni, de most, hogy tudom, hogy Izáék a szomszéd házban tartózkodnak, már egyáltalán nem bánom. Kiveszem a hűtőből a tejet, majd öntök a kávémba, és kiveszek a tartóból kettő cukrot is. Elkéne mennem a boltba venni valami sütit, vagy esetleg reggelit. De aztán eszembe jut, hogy Ermin azt ígérte átugrik ma délelőtt hozzám. Amikor a bögrém a számhoz ér, már tudom mit kell tennem, hogy még ne kelljen kimennem a házból, mégis legyen mindenem. Újult erővel megyek fel a szobába a telefonomért, majd tárcsázom is barátom számát. 

-Mindjárt megyek, csak még beugrok a pékségbe. – szól bele köszönés nélkül, amit én már megszoktam.
- De jó. Akkor kérlek, hozz nekem is valami kaját reggelire. –mondom.
- Rendben. Más valami? – kérdi, én pedig a fejemhez kapok. 
- Eltudsz nekem ugrani egy cukrászdába is? – kérdezek rá félve. 
- Itt van a szomszédban. 
- Ez az. Akkor hozz valamit Izának meg Teónak. Valami olyat, amiről úgy gondolod, mindketten szerethetik. – mondom hálásan.
- Rendben. – mondja, majd letesszük a telefont.

Legalább már nem fogok éhen halni. Gondolom, majd csinálok még egy kávét Erminnek is, hiszen akárhányszor átjön hozzám, egy kávét biztosan iszik. Kevergetem a saját kávém, miközben a kertet nézem, és rájövök, hogy szeretném, ha lenne valaki, aki a kertben játszik, miközben én bent vagyok, és mindennap szeretnék arra hazajönni, hogy a családom vár rám. Hallom, ahogy nyitódik a bejárati ajtó, de tudom, hogy csak barátom jött meg.

- Na, mennyire voltam gyors? – kérdi, majd feltartja a szatyrokat.
- Hát nem eléggé. – nézek rá, de ő csak a fejét rázza.
- Ezeket tedd a hűtőbe, nehogy megromoljanak. – mondja, majd az egyik szatyrot felém nyújtja. Nem nézem meg mi van benne, mert bízom abban, hogy szeretni fogják. Ermin sokkal jobban ismeri a lányokat meg a nőket. Benyúlok a szekrénybe, hogy levehessek két tányért, amelyek ugyanolyan fehérek, mint a bútor. Az egyiket Ermin felé nyújtom, ő pedig egy papírzacskót ad nekem. 

- Vigyázz, mert még meleg. – mondja, én pedig enni kezdek.
- Már éhen haltam. – mondom, miközben szám teli van.

- Na és mikor mentek? – néz rám, én pedig egyből értem kikről beszél.
- Nem tudom. Ezért kellett a süti, mert átviszem nekik, és akkor beszélgethetek velük, hogy mikor szeretnének menni, vagy hogy mivel? – nézek rá fájdalmasan. – Gondolod, hogy valaha megbocsájt majd nekem a faszfej viselkedésemért?
- Nem tudom. Miért nem beszélsz azzal a lánnyal, akivel a múltkor is? Zsóka? Mintha ez rémlene. – mondja, én pedig bólintok.

- Igen. Az a neve, de nem akarom az összes apró problémával, ami felrémlik itt, zaklatni. Mármint persze, segítene most is szívesen, de én sem akarom, hogy mindig mindent ő oldjon meg helyettem. Én is képes vagyok kezelni a helyzetet. – mondom, ő pedig bólint.
- Na de én megyek, mert nekem is randim lesz a világ legszebb nőjével. – mondja, én pedig tudom, hogy Lisával van találkozója, az unokahúgával, akit imád, és Lisa is őt.
- Menj csak, szia. – köszönök el, majd kikísérem. Látom, ahogy a szomszédban egy férfi mászkál a teraszon, de látom, hogy mennyire hasonlítanak Izával, így a testvérére gondolok. Hiszen rémlik, hogy Bencének van egy fiú testvére is. Odaintek neki, ő pedig visszaint. Bemegyek a lakásba, és egyből a fürdő felé veszem az irányt, ahonnan egy gyors tusolás után a szobámba sétálok, hogy végig vehessem a gardróbom tartalmát. Egy sima fekete felsőnél meg egy fekete rövidnadrágnál döntök. Majd lent felveszem még a fekete sportcipőm. Kiveszem a hűtőből a sütit, majd a szomszéd ház felé indulok. Becsöngetek, és hallom, ahogy szöszmötöl valaki a házban. 

- Szia. – köszön rám az imént látott férfi.
- Szia. Iza meg Teó itthon vannak? – kérdem, ő pedig bólint.
- Alszanak. De gyere be nyugodtan. Lassan Teó úgyis felfog ébredni. – mondja, én pedig besétálok a kovácsoltvas kapun. – Te viszed őket a játszótérre?
- Igen. – mosolyodom el azon, hogy Teó mennyire kicsi, és mégis mennyire találékony. – Szalai Ádám.
- Tegnap óta csak a játszótérről beszél. Batik Gergő. – hinti el ezt az aprócska mondatot, ami nekem legyökerezik az agyam első fejében. Tehát, még ha közvetetten is, de beszéltek rólam.
- Hoztam sütit. – mondom, majd átadom neki, ő pedig a konyhába megy, hogy lerakja a pultra. Ahogy elhaladunk a kanapé mellett meglátom, ahogy Iza alszik, és elmosolyodom. Annyira gyönyörű. Hirtelen ordítani kezd, és kapálózni. Egymásra nézünk Gergővel, én pedig mellé pattanok, hogy felrázzam. Valószínűleg rosszat álmodik. Zihál, amikor felébred, és azonnal meglátom a könnyeket a szemében. Nem foglalkozik egyikünk sem azzal, hogy mekkora idióta voltam nemrég, csak mellkasomba fúrja arcát, és sírni kezd.