Rabul Ejtve

11. rész

1 hónap telt el azóta, hogy hazajöttünk a nyaralásról, most pedig már lassan egy hete itt vagyunk Heidelbergben Gergővel. Gyönyörű a város, és mint kiderült Ermin is itt lakik.
- Bátyó, lakik ott valaki? - kérdi Teó Gergőtől, aki egyből mellé sétál.
- Eddig nem, de most valaki megvette, állítólag ma délután fognak ideköltözni. Vagy legalábbis valami ilyesmit hallottam, hogy valaki megvette. De azt nem tudom, hogy egyedül fog-e itt lakni, vagy esetleg lesz egy kislány, akinek a barátnője lehetsz. - kapja fel ölébe Gergő a kislányom, miközben én a kanapéról nézem őket. Elképesztő, hogy mennyire imádják egymást.

- De amúgy tényleg szép az a ház. - csatlakozom én is a beszélgetéshez.
- Ugye? Kár, hogy nem mi vettük meg. - sóhajt nagyot Teó.
- Hé kisasszony, az én házam már nem is tetszik? - néz rá Gergő.
- Dehogynem, de azért az szebb. - vallja be, majd fejét Gergő nyakhajlatába fúrja.
- Annyira örülök neki, hogy itt vagytok egy darabig. - szorongatja meg Teót, majd puszikkal bombázza.
- Na, hagyj. - kiált rá Teó, de Gergő nem foglalkozik vele.
- Tényleg, amúgy nem lesz baj, abból, hogy itt vagytok? - néz fel rám egyszer csak.
- Dehogy lesz. Az enyém a hely, akkor megyek be, amikor akarok. Amúgy is Viki mindent kézben tart. - mondom, utalva a helyettesemre, aki az étterem komplexumot vezeti, ha én nem vagyok ott.

- Tényleg verekedés volt a múltkor a bárban? - kérdi, én pedig bólintok.
- Csak pár taknyos összeveszett valami kislányon. El is küldtem őket azonnal. Sose fordult elő még ilyen. Ráadásul pont teltház volt az étteremben. - sóhajtok nagyot.
- Még szerencse, hogy ti ketten mindent kézben tudtok tartani. - mondja.

- Nézzétek, megjöttek az új lakosok. - kiált fel Teó, majd mutogatni kezd a szomszéd házra, aminek a feljárójába, éppen egy költöztető kocsi, majd egy fekete Mercedes terepjáró gurult be.
- Meglessük őket? - kérdem, ő pedig heves bólogatásba kezd. Megfogom kezét, amíg Gergő leteszi a földre, aztán együtt kiosonunk a teraszra, ahonnan biztonságos távolból, de még pont látjuk a szomszédokat. Látok egy ismerős hátat, de a sötétbarna haj, ami már majdnem fekete még ismerősebb. Aztán amikor megfordul, és meglátom a szívem kihagy egy ütemet. Észrevesz minket, majd integetni kezd.
- Hello szép lányok. - kiált oda nekünk, én pedig visszaintegetek.
- Szia. - kiált neki Teó vissza magyarul.
- Szívem, szerintem ő nem érti ezt. - mondom neki, majd én is intek egyet.
- Akkor Hello. - kiált még egyszer.

- Bemutatod? - kérdi a férfi, én pedig a kapuhoz sétálok, majd a szomszéd házat vesszük célba.
- Ermin, ő itt a lányom, Teodóra. - mondom, mire ő elmosolyodik.
- Szia. - köszön magyarul a lányomnak, mire én nagyot nézek.
- Nem is tudtam, hogy tudsz magyarul. - mosolygok rá.
- Nem is tudok. - mondja, majd azért hozzáteszi. - Csak ezt- azt.
- Te költözöl ide? - kérdem, de ő csak megrázza a fejét.
- Ádám költözik ide. - mondja, én pedig elfehéredek.

- Tessék? - nézek rá, mire az említett is feltűnik.
- Sziasztok. - köszön magyarul, de én csak egy grimaszt vágok.
- Szia. - köszön egyből Teó, majd kezét nyújtja, én pedig felveszem.
- Ádám vagyok. - nyújtja Teó felé a kezét, aki csak félénken elmosolyodik.
- Én meg Teó. - mondja, majd megrázza Ádám jobb kezét.
- Nagyon szép neved van. És te is nagyon szép vagy. - bókol Ádám, majd felém fordul. - És ti? Hogy- hogy itt?
- A szomszédban lakik Anya testvére. - von vállat Teó.
- Tényleg? - lepődik meg, én pedig vállat vonok.
- Lehetséges. - mondom.
- Akkor sokat fogunk találkozni. Legalábbis remélem. - mondja, én pedig megrázom a fejem.
- Remélem nem. - nézek szemeibe én is.

- Anya, ő az, akiről Zsóka beszélt? - néz rám, én pedig egy aprót bólintok.
- Nahát, beszédtéma voltam? - néz ránk, és mintha egy kicsit meg lenne szeppenve. - Ez azt jelenti, hogy elgondolkoztál azon, hogy esetleg megbocsátasz?
- Nem. - vágom rá azonnal. Ő pedig lehajtja a fejét.

- Ádám, bántottad az anyukám? - kérdi Teó, Ádám pedig ránéz.
- Sose tennék ilyent. Annyi történt, hogy megbántottam. Olyat mondtam neki, amit azóta is bánok, és tudom, hogy nem volt szép dolog tőlem. - mondja, mire Teó integetni kezd neki, hogy menjen közelebb, mintha súgni akarna neki valamit. De amikor Ádám arca elég közel van, akkor felemeli bal kezét, majd arcon csapja.

- Soha többet ne mondj az én Anyukámnak semmi csúnyát. - mondja, én pedig ránézek.
- Te pedig soha többet ne csinálj ilyet. Emlékszel mit beszéltünk? Hogy ezek fájnak más embereknek. Ádámnak is biztosan fájt, ezért ilyet nem szabad csinálni. - magyarázom neki.
- Tudom, de megbántott. - mondja indulatosan.

- Igaza van. Megérdemeltem. - szól közbe Ádám. - De én tényleg nagyon szeretném, hogy megbocsáss. Ha ennek az az ára, hogy Teó mindennap megüt, akkor vállalom. Csak bocsáss meg, amiért paraszt voltam.

- És miért is kéne neked megbocsájtanom? - kérdezem.
- Mert én szeretném bebizonyítani neked, hogy nem ilyen vagyok. Megszeretném neked mutatni az igazi énem. - mondja, majd letérdel, és felnéz ránk. - Úgyhogy nagyon szépen kérlek, hogy bocsáss meg nekem. Bármit megadok érte.

- Azt is, hogy holnap elviszel minket a játszótérre? - néz rá Teó, én pedig elmosolyodok.
- Még fagyizni is elmehetünk utána. - néz ránk, mire Teó bólint egyet.
- Akkor ezen gondolkozni fogunk. - néz rám, én pedig visszanézek rá. - Oké, Anyával megbeszéltük, hogy holnap belefér egy fagyi.
- Tényleg? - kérdi, miközben tekintete teli van reménnyel.
- Tényleg. De csak ha normális leszel. - mondom, mire felpattan, és hatalmas puszit ad Teónak.
- Köszönöm, kicsi lány.