Rabul Ejtve

10.rész

Megdermedek. Egy apró részem örül, amiért hallja a hangját, de a másik részem egyből ki is nyomná.
- Hagyd abba! - szólalok meg mégis.
- Izabella? - kérdi.
- Tudtommal születésem óta ez a nevem. - mondom, majd már tenném is le, mikor meghallom a hangját.

- Komolyan gondoltam, ne haragudj rám. Tudom, hogy egy faszfej voltam, és hogy hatalmas hibát követtem el, amiért megcsókoltalak, de nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, és azt is tudom, hogy ha nem teszem meg, akkor nem nyílsz meg nekem, és hogy valószínűleg, most barátként hívnál fel. De elbasztam. És szeretném jóvá tenni. - mondja.
- Befejezted? - kérdem.
- Igen.
- Akkor szia Ádám. - nyomom rá a telefont, anélkül, hogy megvárnám, hogy ő is elköszönjön tőlem. Kezemet még pár percig kezemben szorongatom, majd nagy levegőt veszek, és visszalépek a lakásba.

- Kivel beszéltél Anya? - kérdi Teó, én pedig rámosolygok.
- Csak Zsókával. - válaszolok, majd a konyha felé indulok, ahol hallom, ahogy Bence zörög.
- És akkor miért köszöntél úgy neki, hogy "szia, Ádám" ? - jön utánam, majd nekem ütközik, amikor hirtelen megállok az asztal mellett, hiszen Bence nem egyedül van. Egy számomra ismeretlen hölgy tevékenykedik a konyhában még rajta kívül.
- Most miért álltál meg? - néz fel rám nagy szemekkel Teó.
- Mert nem ismerem őt. - suttogom neki, ő pedig csak hanyagul megvonja a vállát.
- De hát ez csak a Bogi. A Bence barátnője. - mondja, majd a nő felé veszi az irányt. A titokzatos barátnő is feltekint, és el is pirul, amikor Teó megjegyezi, hogy ki ő.

- Varga Boglárka. - nyújtja kezét felém, amit én kézségesen meg is rázok.
- Batik Izabella. - mosolygok rá, majd Bencére nézek.
- Mindketten tudjuk, hogy millió okot találtál volna benne, ami nem tetszik, ha elmondom, hogy ő is itt lesz. - mosolyodik el Bence.
- Ilyenkor szívesen megölnélek. - mosolygok én is vissza.

- Részvétem a történtek miatt. - mondja halkan Bogi, én pedig elmosolyodok.
- Köszönöm. És mi finomat csinálsz? - kérdezem tőle, hogy tereljem a témát Mátéról.
- Hé, én is segítek. - kiabál Bence.

- Ha úgy, ahogy kiskorunkban Anyának, akkor az azt jelenti, hogy ülsz az asztalnál és parancsolgatsz. - nézek rá lesújtón.
- Nem is voltam soha ilyen. - durcizik be, én pedig Bogi felé fordulok.
- Alig várom, hogy egy közös családi ebéden velünk legyél. - mosolygok rá. - Anya nagyon tudja alázni, és kínosabbnál kínosabb sztorikat tud mesélni róla.
- Azt fogja csak mondani, hogy milyen aranyos meg helyes voltam már kiskoromban is. - mondja.
- Max. hogy már akkor is milyen nagyképű voltál. - vágok vissza.

- Oké. Elég volt belőletek. - szól ránk Teó.
- Te szívem, nem úgy van, hogy én vagyok az anyukád, és én szólok rád, és nem te rám? - nézek rá, ő pedig megrázza a kicsi fejét.
- Itt én parancsolok. - mondja, majd végignéz rajtunk.

- Oké, kisasszony. - szalutál Bence neki.
- Menj és mosd meg a zöldséget. Levest akarok. - parancsol rá, és közben kis kezével még mutogat is, majd rám néz. - Te pedig ha már itthon vagy, csinálj nekem levest.

- Értettem, főnökasszony. - mondom neki én is, majd nekilátok. - Milyen levest akarsz?
- Cukorborsót. Bogi azért vett tegnap cukorborsót, hogy főzhessen levest nekem. - világosít fel lányom, én pedig hálásan nézek az említettre.

- Akkor mi lenne, ha hagynánk, hogy ő csinálja meg? Hátha finomabbat főz, mint én? - nézek lányomra, aki erre csak heves fejrázásba kezd.
- Nem. - mondja határozottan.
- Ugyanilyen parancsolgatós volt Bence is. - súgom oda Boginak, aki erre hangosan nevetni kezd.
- Mi történt? - néz ránk Bence.
- Semmi. - felelem ártatlanul.

- Nem is értem miért féltem tőled. Bence azt mondta, hogy tök bunkó leszel, meg hogy mindenemben hibát találsz majd. - néz rám őszintén, én pedig elmosolyodok.
- Látod, pont ezért nem mondta, hogy itt leszel. Mert akkor a hazafelé vezető úton biztos, hogy rémképeket gyártottam volna arról, hogy mennyire nem vagy való az öcsémhez. - mondom neki.
- Védelmező nagy tesó? - néz rám, én pedig bólintok.
- Ahogy mondod. Bár én most is úgy gondolom, hogy nem vagy a tesómhoz való. - vallom be, és értetlen arcát látva egyből folytatom is. - Sokkal jobbat érdemelnél, mint az öcsém.
- De az ő pechére, én őt szeretem és nem mást. - néz szerelmesen öcsémre, én pedig elmosolyodok. Valaha mi is így néztünk egymásra Mátéval, de ő most már csak emlék marad. És lehet igaza van abban Zsókának, hogy tovább kell lépnem.

- Anya, találkozhatok én is ezzel az Ádámmal? - kérdi egyszercsak Teó.
- Majd meglátjuk pöttöm. - mondom, majd elfordulok tőle, hogy neki láthassak a levesnek. Az kéne még nekem, hogy ők ketten megismerjék egymást.