Rossz fiú (Befejezett)ÁTÍRÁS

Adam mint megmentő

Ahogy kint álltam mindenki előtt a kezem izzadni kezdett a torkom pedig kiszáradt. Mr.Parkson már kétszer megköszörülte a torkát és intett, hogy kezdjek bele a vers felolvasásába, de én nem tettem semmit. Zúgott a fülem teljesen lesápadtam és éreztem amint egy izzadság csepp legördült az arcomról. Az osztálytermet egy idő után megtöltötte a pusmogás és egy két hangosabb gúnyos kifejezés.

-Na, jó, ülj le Lisa ez egyes lesz.-mondta Mr. Parkson csalódott tekintettel majd a mutató ujjával feltolta a szemüvegét és elégedetlenül megrázta a fejét. Nagyot sóhajtva leszegett fejjel megindultam a padom felé. Az egyre hangosabbá váló hangzavar egyszer csak abba maradt és az egyik pad közül kinyúlt egy kéz, ami megragadta a csuklómat. A kéz tulajdonosa felpattant és visszakísért a tanári asztal mellé. Csak akkor mertem felnézni mikor elengedte a kezemet az eddig biztonságot nyújtó marok és a füzetemet kikapa a kezemből lapozgatni kezdte azt. Adam volt az. A terembe mindenki meglepetten meredt ránk. Főleg Adamre. Engem inkább gúnyos pillantások hada üldözött. A szívem újra vadul kezdett dobogni a fülem pedig újra zúgni kezdett, de nem érdekelt, mert ez más volt. Mert ezt ő váltotta ki belőlem. Adam megállt a lapozásba mikor megtalálta a versemet és szemrebbenés nélkül olvasni kezdte a sorokat.

Ó, ha eső volnék,

szívedből ki nem múlnék,

Kifakult őszi reggelek,

elmaradhatatlan fáradt szeptemberek.

Ó, ha eső volnék, lassú cseppekben elköszönő,

párafelhő volnék,

Majd záporként hullnék,

hogy megéríntsem tested melegét.

Ó, ha eső volnék,

ajkadról soha le nem folynék,

gyönyörtől elázott lelkem,

szerelmeddel csurdig megtelt.

Ó, ha eső volnék,

fejed felett mindig hullnék,

felhőbe búvó eső volnék,

hogy el ne hervadjék.

Ó, ha eső volnék,

soha el nem múlnék,

minden reggel felhőbe búvó szerelmed volnék.