Rossz fiú (Befejezett)ÁTÍRÁS

Kezdetek kezdete

Hogy is volt az a bizonyos váltás, mikor az általános iskolai életből átcsöppensz a nagy iskolás létbe. Izgatottan, hormonoktól túlfűtve várod, hogy vajon mi lesz. Milyenek a tanárok? Kik az új osztálytársak? Kik a helyi menők és vajon, hogy lehet közéjük csatlakozni? Aztán megérkezel és a szemed elé tárul a hatalmas épület teli diákokkal akik kíváncsian, kedvesen vagy épp megvetően néznek.
Szembesülsz a rétegekkel azok nevének a listájával akikkel érdemes jóban lenni vagy akiket érdemes inkább elkerülni. Lányok között leginkább egy rózsaszín lap míg a fiúk közt a sima fehér rongyosra olvasott lapok terjengtek azoknak a nevével akik a helyi szívtiprók első helyein állnak, olykor pedig egy két olyan diák is a listára keveredik akik már nem ide járnak vagy esetleg egy másik iskolába valók.

Bájgúnárok, seggfejek, izomagyúak és a cicalányok.
Ők a suli legnépszerűbb rétegei. Az Ő társaságukkal akar mindenki jóban lenni és  közéjük csatlakozni. És aztán ott van a másik réteg a záró vonalon túl. Az okoskák, a láthatatlanok, tanulásban szenvedők, teltebbek vagy épp túl vékony alkatúak, a félénkek, azok akiket mindenki utál és azok akik a "csendben maradok és meghúzom magam a sarokban csak hagyjatok békén" táborát gyarapították. Én az utóbbihoz tartoztam és nagyon is jól megvoltam, egészen addig míg Bobby Collsoon és az idióta tonhalai rám nem irányították az iskola összes vizslató szempárját. Azóta is viszket a tenyerem mikor meglátom a folyosón. Persze szerencsétlen fiúnak nem csak ezt köszönhetem, neki hála vagy inkább szerencsétlen balesetemnek hála magamra hívtam az iskola állandó és egyben legkedveltebb rossz fiúja figyelmét ezzel pedig egy időbe szereztem vagy egy tucat hisztis cicalány ellenségeket.

Mind ez egy átlagosnak ígérkező, még kellemesen meleg szeptember elején lévő reggeli napon történt. Általában jóval a többiek előtt szoktam érkezni, de tegnap mikor is elkövettem életem egyik legnagyobb hibáját, mikor túl lusta és fáradt voltam ahhoz, hogy megmossam hajam, pedig már jócskán ráfért volna. Reggel direkt korábban keltem, hogy legyen elég időm a hajam megmosásához, de talán mégis csak el kellet volna fogadom Mr. Corner matematikai korrepetálás ajánlatát. 15 perccel a becsengetés előtt végül futóléptekkel beértem a frissen mosott hajammal és az egyik kedvenc farmeromba és lila rövid ujjúmba, amit nem mellesleg a múlt héten kaptam apától engesztelő ajándékként, amiért elfelejtette létezésem és egyedül hagyott az erdő közepén azzal a magyarázattal, hogy már megszokta, hogy csak hárman, azaz az új feleségével és annak lányával túráznak. Életem egyik legrosszabb hétvégéjét töltöttem apával.

A suliba beérve kerestem magamnak egy nyugodt kissé eldugatott padot majd elővettem legújabb szerzeményem, amit még a hétvége előtt kölcsönöztem ki a könyvtárból és buzgó olvasásba kezdtem. Azonban hamar elkalandoztak gondolataim és egy bizonyos téma kezdett foglalkoztatni, amit egy Bizonyos személy váltott ki belőle, név szerint Adam King. Sok félét lehetett róla hallani, egyesek szerint a szülei már rég meghaltak és egy fiúotthonba tölti az éjszakákat míg mások szerint a szülei igen csak élők és nem kevés pénzel rendelkeznek, Adam pedig csak azért néz ki úgy mint egy vérbeli rossz fiú, hogy a szüleit bosszantsa, egyfajta lázadásból. Olyat is hallottam már, hogy többször is kiakarták csapni az iskolából, de valaki, név szerint Lidia KIlleri, az igazgató lánya mindig megmentett. Na vajon, Adam, hogyan kárpótolhatta ezért a lányt? Inkább tudni sem szeretném. Minden esetre a srác elég nagy bajkeverő és jobb ha elkerülöd, mert igen csak szereti az iskola nőneműit, főleg ha az a lány még friss hús, kedveli a lábuk között pihenő virágzó mézédes kertet. Az iskola egyetlen rendes sráca, aki nem mellesleg az egyik legjobb barátom, szerinte szerencsés vagyok amiért még nem férkőzött a kertembe. Valóban nagyon kedves tőle...