Gyerekjáték [VKook/TaeKook] -Befejezett-

1.fejezet

Izzadva és könnyes szemekkel ébredek szörnyű álmomból, és most áldom az ébresztőt, hogy megszólalt.
Szívem hevesen dobog, mintha csak egy menekülő állat lenne, mellkasom gyorsan emelkedik, szerintem egy maratonfutó is megirigyelné.
Kitörölve szememből könnyeimet a telefonomra pillantok, ami reggel kilencet mutat, majd a dátumra pillantok. Magamhoz képest izgatottan mászok ki a puha ágyamból és a fürdőbe lépve elkezdek készülődni, hisz ma lesz az év első szülői értekezlete, egyben a bemutatkozásom esélye is, hisz a szülőknél nem mindegy az első benyomás. Szöul egyik hozzám leközelebb lévő óvodájába adtam be a jelentkezésemet rögtön, miután befejeztem az óvónő/óvóbácsi képzőt és egy személyes találkozó után augusztus harmincegyedikén már vártak a friss kiscsoport első szülői értekezletére, ami történetesen ma van. Sokan kérdezték, hogy miért akarok gyerekekkel foglalkozni, amikor fényképésznek, vagy akár idolnak, modellnek is elmehetnék a kinézetemmel és a tehetségemmel, de én mindre nemet intettem. Gyerekek között lennem olyan, mintha a fellegekben járnék, elfelejtem minden problémámat és megnyugvást hoznak a háborodott lelkemnek. Ennek a rádöbbenésére a két öcsém segített rá, amikor tizenkét évesen a számomra horrorisztikus történtek után csak rájuk tudtam mosolyogni.
Mire végeztem az összes tennivalómmal, már majdnem tizenegy óra volt, így komótosan felhúztam a cipőmet, és megigazítva a tükörben az ingem bedobtam a telefonom és a kulcsom a táskámba a papírok mellé és végre elindultam.

Jungkook POV
- Kaja a hűtőben, ne engedd neki, hogy cukrot egyen az ebéd előtt - nézek szigorúan anyámra, aki az ölében tartva lányomat szemforgatva hallgat - Ebéd után se sokat adj neki! Egyen inkább gyümölcsöt - vakarom meg a tarkómat és elgondolkozok, mit is felejtettem ki.
- Kisfiam, két gyereknevelést is magam mögött tudhatok, tudtommal te meg a bátyád még éltek és virultok. Meg természetesen Hyerinre se először vigyázok. Nem lesz baj, inkább indulj, mert elkésel - áll fel és kislányomat a kanapéra ültetve ott is hagyja, majd az apró asszony kilökdös a nappaliból, egyenesen az ajtóhoz. Egy fejjel, sőt, inkább másfél fejjel is alacsonyabb nálam, mégis annyi erő van benne, hogy egy buszt is képes lenne eltolni. Vagy csak mert kissé tartok tőle, hisz hiába a jó "anya-fia kapcsolat", mégis az anyám.
- De anya, én...
- Csitt legyen! - dobja a mellkasomnak az egyik papucsát - Indulj el!
- Jó - nézek rá mérgesen, de amikor a másik lábbelijét is a kezébe kapja, legyintve kimegyek a házból. Miután sikeresen beültem a kocsiba, és a kulcsot bedugva elindítottam a motort, napszemüvegemet a szemem elé helyezem -mielőtt a tűző naptól vezetés közben meg nem találok vakulni- és még felpillantok a nappali ablakába, ahol édesanyám a karjaiban tartja a nekem bőszen integető Hyerint. Elmosolyodom és visszaintek neki, majd a kormányra fogva végre elindulok a szülőire az óvodába, ahova lányom holnaptól járni fog.
Az épület előtt leparkolok egy szabad helyre, majd kiszállok és csípőre tett kezekkel sóhajtok, miközben egyik kezemmel a melegtől kissé szétállt tincseim közé túrok. Bezárom járművemet és az ajtóhoz sétálok, ahova ki van ragasztva, hogy hol találom meg kislányom leendő csoportját, így már céltudatosan megyek végig az épület hosszú folyosóin, hogy a leghátsó ajtó előtt megálljak. Pár anyuka ül a kis padokon, amik ki vannak készítve a gyerekeknek, úgy beszélgetnek, ismerkednek. Ha már az elkövetkezendő három évben össze lesznek zárva a gyerekeik, nem árt nekik is ismerkedni. Az óra már bőven délután hármat mutat, vagy huszonöt- harmimc szülő van körülöttem, viszont myugtat a tény, hogy nem én vagyok az egyetlen apuka, aki eljött.
- Elnézést! - siet az ajtóhoz egy apró, idősebb nő, mögötte pedig még egy, aki kicsivel fiatalabbnak tűnik, a sort pedig egy fiatal férfi zárja, aki egy hatalmas táskát cipel és harmadikként be is lép a terembe. Mindenki megindul befele, szóval konkrétan az ár visz be, majd az előre kihelyezett székek egyikébe leülök.
- Szép napot kívánok - hajol meg kissé az idősebb nő mosolyogva - Park Jimin a nevem, én vagyok a csoportvezető. Ő itt mellettem - mutat a mellette álló fiatalabb asszonyra - Nam Euntak. Ő pedig Kim Taehyung - mutat a sort záró férfira, ki csak mosolyogva meghajol, majd felegyenesedve kitűri világosbarna tincseit szeméből -Engem és Euntak kisasszonyt már talán ismerhetnek, ha már járt ide gyermekük, esetleg látogatóba voltak nyíltnapokon valakinél. Taehyung most kezdi az első évét itt, mint hivatalos óvóbácsi, kérem fogadják szeretettel - fejezi be monológját, majd rátér a fontos dolgokra: a csoportra, hogy nagyjából hogy lesz levezetve az év a gyerekeknek, mire koncentrálnak, mi a feladatuk pontosan, és a végén természetesen elmaradhatatlan a "kinek van kérdése?" rész, ahol többen is örömmel tesznek fel kérdéseket. Én csak figyelek és bólogatok, miközben hevesen jegyzetelek, viszont tekintetem időnként Taehyungra téved, ahogy csak csendben álldogál, miközben a két nő, legfőképp Jimin kisasszony magyaráz. Kissé feltűnő látvány a két alacsony nő mellett egy magas, fiatal férfi.
- Taehyung-ah, esetleg tudhatunk többet is rólad? - szólal fel egy anyuka a mögöttem lévők közül. Többen is bólogatni kezdenek, gondolom ők is szeretnék tudni, hogy kire fogják rábízni a gyereküket nap, mint nap.
A férfi csak bólint egyet, majd ránéz Jimin kisasszonyra, aki bíztatóan bólint neki.
- Kim Taehyung a nevem - szólal meg, mire szinte leesik az állam, hisz ki gondolná, hogy egy ilyen archoz ilyen mély tónusú hang tartozik. Hiába markáns az arca vonala -és fájdalmasan szimetrikus, mintha csak maga Isten faragta volna a két kezével- a kisfiús vonásait még ez se tudja eltüntetni, a tényre még kissé göndör fürtjei is rásegítenek - Huszonkét éves vagyok, Geochangban születtem, de Daeguban nevelkedtem. Van két öcsém, az egyik tizenhárom, a másik tizenegy éves. A nagy korkülönbség ellenére nagyon jól kijövök mindkettejükkel. Tavaly végeztem a szöuli képzőben. Tizennégy éves korom óta az álmom, hogy gyerekekkel foglalkozhassak - mosolyog ránk szelíden, pár szülő pedig hümmögve küld felé bíztató mosolyt. Úgy tűnik nem szeretne többet mondani, így most Euntak kisasszony veszi át a szót, majd nem sokkal később le is zárja a szülőit.
- Holnap már szeretettel várjuk a gyerekeket - hajolgatnak felváltva mind a hárman, míg minden szülő távozik a helyiségből. Én utoljára még hátra nézek, ám ekkor összetéved a tekintetünk Taehyungal, viszont ez nem tart sokáig, csak egy pillanatig, mégis a tudatomba égeti magát az a hatalmas bociszempár, amivel a férfi rendelkezik.

Sziasztok!
Mivel már úgy-ahogy jobban vagyok, megírtam az első fejezetet ^^
Igaz, pont tegnap előtt írtam egy olvasónak, hogy nem tudom mikor lesz kész a fejezet, ugyanis az előző napokban majdnem 40 fokos lázam volt, de az elmúlt két napban már ilyen nem gyötört, szóval inkább gyorsan megírtam a fejezetet, mielőtt kiüt rajtam megint a láz és megmozdulni se fogok tudni xd
Remélem tetszett ❤