Gyerekjáték [VKook/TaeKook] -Befejezett-

Epilógus

Taehyung POV
-Taehyung, Taehyung, te szarházi!
Hideg ujjak fonódnak nyakamra, ezzel elzárva tőlem az éltető oxigént. Apró kezeimmel próbálom ellökni a férfi erős markait torkomról, hisz már fulladok a levegőhiánytól. A maró fájdalom nem csak tüdőmet tépi szét, ugyanis ez a szemétláda alul is teszi dolgát, minek csak véres kimenetelét látom, és észvesztő fájdalmát érzem, ami mellett tüdőm sikítása a levegőért eltörpül. A fájdalom újra és újra végigszánt testemen, nem múlva el, sőt, egyre csak rosszabbodva.
- Taehyung - hörgi a férfi felettem undorító, állatias hangon. - Taehyung!

- Taehyung!
A hangra azonnal kipattannak szemeim. A világos szobában először csak az én lihegésem visszhangzik, szipogásommal öltve, de amikor valaki hozzáér vállamhoz, felsikítok.
- Sh, Tae, én vagyok az - fordít azonnal maga felé a férfi, erős karjaival pedig magához szorítja remegő testemet. - Csak egy álom volt, rosszat álmodtál - simogatja hátamat, és apró puszikat lehel arcom minden egyes centiméterére.
- J-Jungkook - törlöm meg szemeimet, és nagyot sóhajtva bújok bele jobban ölelésébe, mellkasába fúrva arcomat. Beszívom imádott édes illatát, pár percen belül pedig már csak arcomra száradt könnyeim a bizonyítéka, hogy sírással kezdtem a napot.
- Jobb már? - ad egy csókot hajamba párom, ami mosolygásra késztet.
- Jobb - húzódom el tőle, hogy rá tudjak nézni. Régen azt hittem, hogy az öltönyös Jungkooknál nincs jobb látvány, de ezt az ötletet azonnal dobtam, mikor sikeresen összeköltöztünk Hyerin óvodai ballagása után, és a reggeleket a kócos, fáradt, mégis friss Jungkook látványával kezdem.
- Gyönyörű vagy - motyogja, eme mondatára pedig ajkaimra egy apró, fáradt mosoly húzódik.
- Köszönöm, de te se panaszkodhatsz, Jeon - vigyorgok rá, mire Jungkook szemei kikerekednek, és mellkasára szorítja egyik tenyerét, mint akit szíven talált mondandóm.
- Jeon? Ennél többet érdemlek, Kim - rázza meg fejét, ezen pedig már nevetnem kell. - Én tartalak el titeket, és ezt kapom érte? Csodálom, hogy velem vagy még, tán csak a pénzemért szeretsz?
- Hülye, nem sokkal keresel többet, mint én, ugyanis én is dolgozó ember vagyok. Mit szólna hozzá Hyerin, ha ezt hallaná? - ütögetem nevetve mellkasát páromnak. Mintha ez csak tetőzné a drámát, Jungkook a szemeire fekteti alkarját, eltakarva hatalmas feketeségeit, és műsírást imitálva lekonyítja ajkainak szélét.
- Már a lányunkat is ellenem fordítod? Szívtelen!
- Ne drámázz, inkább keljél - paskolom meg izmos hasát, de ő elkapva a csuklómat csak magára ránt egy sunyi mosoly kíséretében.
- Csak, ha kapok egy csókot.
- Csak egyet? - vonom fel játékosan szemöldököm, és ráülök hasára, hogy húzzam a kedélyeket. Ajkaiba harapva figyeli minden mozdulatom, és egy ragadozó tekintetével méri végig testemet, már amennyit lát, és amit lát, maximum a lábam és egy kis része mellkasomnak, ugyanis a hálóingjének felső része rajtam van, míg a nadrágot meghagytam neki. Végigsimít csupasz combjaimon, tenyerét derekamra vezetve a ruha alatt, én pedig ebben a pillanatban döntök úgy, hogy ajkait birtokba veszem. Lassan kezdjük a játékot, óvatosan becézgetve egymás párnácskáit, és csak fokozatosan válik szenvedélyessé, miközben kezét lassan fenekemre vezeti, én pedig karjaimat átdobom vállán, hajába túrva húzom magamhoz jobban. Testem azonnal forrni kezd ajkai és tenyerei miatt, vérem pedig teljesen máshova tódúl. Mikor ujjai alsógatyám korcával szórakoznak,  majdnem kiszökik egy sóhaj ajkaim közül, de ebben megakadályoz az ajtón való dörömbölés, ami nem tartozhat máshoz, csak a lakás egyetlen női lényéhez, leszámítva a kis hercegnő hörcsögét.
- Apa, apu, fent vagytok már?
Azonnal lepattanok páromról, és a takarót magunkra húzva mélyen elbújok benne, nehogy a benyitó Hyerin meglássa kissé vörös arcomat.
- Ha eddig nem, most már biztosan - neveti el magát Kook, és a közénk fekvő Hyerin fejére puszil. - De ne aggódj, már fent vagyunk pár perce.
Szemei jelentőségteljesen villannak felém, egy cinkos mosoly kíséretében, én meg nem tudom megállni, hogy ne csapjak egy gyengét vállára.
- Ma nem lustálkodhatunk sokáig. Ma van az ikrek szülinapja! - kezd el a kislány izgatottan ugrálni az ágyon, én pedig  sóhajtva bólogatok, miközben felülve az ágyon próbálom csitítani.
- Tudjuk, Rinnie, de csak délután lesz a buli. Lehet Jin és Namjoon oppa is még alszik.
- Minél előbb el kell készülni, hogy időben ott legyünk! - néz felváltva hol az apjára, hol rám, majd az időközben ágyra fekvő Yeontant a kezei közé fogva kirohan a szobából, nem foglalkozva az előbbi mondatunkkal. - Ne késsetek!
- Mire vállalkoztam, amikor összejöttem veled - eresztek ki egy fáradt sóhajt tüdőmből, Jungkook pedig kérdésemet hallva nevetni kezd.
- Cica, velem semmi probléma nincs, de senki nem mondta, hogy Hyerin az a tündéri három éves marad örökre, mint ahogy megismerted.
- Tudom, tudom - dőlök vissza mellé, és hozzábújva orromat a nyakához nyomom. Nyoma sincs a nem sokkal ezelőtt érezhető szenvedélynek. - Ennél csak rosszabb lesz.
- Egy tíz évessel nehéz az élet, de egy tizenöt évessel még nehezebb lesz - kuncog életem párja vergődésemen, és lehet vigasztalni akar ezekkel a bölcsességekkel kora reggel fél kilenckor, de ezek után inkább meggondolom, hogy nem akarnék-e visszautazni az időbe, és a kis három éves Hyerint elrabolni.
- Erre kérlek emlékeztess majd öt év múlva, amikor a lányunk egy fiúval állít majd haza - vigyorodok el győztesen, Jungkook pedig olyan fejet vág, mintha csak a fogát húzni készülne, de érzéstelenítő nélkül.
- Touché, barátom - emeli kezét szája elé, mint aki tényleg most döbbent rá, hogy a kislánya bizony pár éven belül nagylány lesz, és ez ellen nem tehet semmit.
Mosolyom nem változik, sőt még szélesebb lesz. Belegondolni, hogy öt év múlva is együtt leszünk, szinte hihetetlen, de nem lehetetlen. Több, mint hét éve ismertem meg ezt a férfit, aki az életemet jobbá, szebbé tette, ráadásul van egy gyönyörű lányunk, igaz, hosszú időbe telt, míg Hyerint lányomnak neveztem, hiába szerettem már a kezdetektől fogva sajátomként. Vele viszont sikerült. Mellette tényleg teljes az életem. Lassan sikerült összevarrni sebzett szívemet, talán azt gondoltam, sohase lesz ez lehetséges, Jungkook viszont az első pillanattól kezdve ezt tette. Minden mosolyával, nevetésével, vagy amikor csak kiejtette ajkain a "szeretlek" szót. Lassan, de sikerült elfeledtetnie velem a múltamat is, még ha néha vissza is tért, tudta, mivel merüljön újra feledésbe minden rossz emlék. Összekapart a földről, mellettem volt, bármi is történt, számíthattam rá, csakúgy, mint ő rám.  Az életünk nem volt, és nem is lesz egy gyerekjáték, de tudom, hogy mellette könnyebb minden, és játszva átugorjuk az akadályokat, legyen az egy kisautó, vagy egy építőkockákból épült hatalmas vár.
Ki tudja, lehet öt év múlva már nem a Kim, hanem a Jeon nevet használom, lehet Kim maradok, vagy nem lesz sehogy. De azt biztosra mondhatom, hogy Jeon Jungkook az életem része marad, így, vagy úgy, de valahogyan biztosan.

Vége