Gyerekjáték [VKook/TaeKook] -Befejezett-

9. fejezet

Taehyung POV
Még mindig remegő kezekkel iszom ki a kezembe nyomott pohár tartalmát, miközben Jimin aggódva figyeli minden mozdulatom.
- És te mit csináltál?
- Elfutottam.
- Elfutottál?
- Elfutottam.
- Csak úgy, otthagytad a kávézóban?
- Igen.
- Mármint - helyezkedik el mellettem a kanapén, lábát az asztalon pihentetve. - Ő feltette a kérdést, utána volt, nincs Taehyung? Szó nélkül jöttél el?
- Nem, természetesen nem - sóhajtok. - Azt mondtam, hogy sürgős dolgom akadt, és eljöttem, persze magamhoz híven ezt is dadogva tettem meg. Az ajtónak is nekimentem majdnem, ahogy megpróbáltam kimenni. Akkora idióta vagyok! - temetem arcom tenyereimbe, és erősen megdörzsölöm annyira, hogy szerintem a bőröm is kipirosodott tőle.
- Nem tagadom, hogy az vagy, de valamilyen szinten érthető. Viszont tényleg nem kellett volna eljönnöd - Jimin próbál vígasztalni, és ezt a hátam simogatásával próbálja elérni, de én túl zaklatott vagyok a saját hülyeségem miatt.
- Most mit tegyek? Hogy nézzek így a szemébe? Mit tegyek, ha majd az óvodában találkozunk? Mit mondjak? - merengek el, máris a jövőbeli hülyeségeimen aggódva.
- Hé, Tae! - üt egy nagyot az alacsonyabb a hátamra, ezzel kiváltva belőlem egy fájdalmas sziszegést, de ennek ellenére ránézek. - Ne spilázd már előtte túl a dolgot. Ha most ráfeszítesz, csak rosszabb lesz. Hidd el, jönni fog, aminek jönnie kell. A magad módján talán még értelmes is lesz.
Míg ő kijelentésén csak vállat von, nekem mosolyt csal az arcomra, és egy halk nevetés is elhagyja számat.
- Az furán venné ki magát, ha most fognám magam, és visszamennék, reménykedve, hogy még ott ül sokkosan?
- Kicsit...-bólint Jimin is száját elhúzva, de felmutatja az ujját, miszerint várjak. - De írhatsz neki. Mondd, hogy elfelejtetted megetetni a kiskutyádat.
- Tudja, hogy nincs kutyám, volt már nálam - vonom össze a szemöldököm.
- Igaz - rágcsálja feszülten a szája szélét, én pedig már kíváncsi vagyok mit eszel ki még, de mivel nem szólal meg, csak sóhajtok egy nehezet.
- Bocsánatot kérek tőle, utána lesz, ami lesz.
- Bölcs döntés - vigyorodik el a törpe, majd feláll, és még mindig sántítva egy kicsit kimegy a konyhába.
- Szerintem írok is neki...- tapogatom a zsebeim, de egyikben sem érzem a telefonomat, emiatt pedig megáll bennem az ütő is. - Jézus Isten!
- Szólítottál? - kiabál vissza Jimin, de most nem tudom értékelni a humorát.
- A kávézóban hagytam a telefonom!

Jungkook POV
Komótosan lépek a kasszához, le se tagadva, hogy épp most törték le a kedvem. Miután Taehyung elrohant, vagy öt percig sokkosan ültem az asztalnál tovább, mire észrevettem, hogy a telefonja az asztalon maradt. Az elmúlt fél órában rá vártam, hogy hátha visszajön, de ez sajnos nem következett be, így most távozni készülök.
- Elnézést! - integet a kassza mögött az ismeretlen, mégis ismerős lány, hogy magára vonja a figyelmem. - Itt a visszajáró, de gondolom nem hallotta, hisz nagyon elgondolkodott.
- Szerencsére nem vár mögöttem senki. - vonok vállat, amin a lány elneveti magát. - Köszönöm!

Szinte be se lépek rendesen a küszöbön, de barátom már nekem is esik, ezernyi kérdését vissza nem tartva.
- Na, milyen volt? Hol voltatok? Miről beszéltetek? - ugrál mellettem Hoseok, teljesen extázisba esve. Szinte a fejem fájdul meg tőle, így inkább kikerülve őt bemegyek a hálóba, hogy az inget ledobva magamról elterüljek az ágyamon. - Nem is mesélsz semmit?
Szemem sarkából rápillantok. Hoseok az ágy mellett guggol, szemeit nagyra nyitja, szája sarkait pedig hagyja lekonyulni. Kiksutya ábrázatát magasról lepottyantva fordulok a másik oldalamra, de amikor eszembe jut Hyejin, hirtelen mozdulattal ülnék fel, ebben viszont barátom akadályoz meg. Ahogy felém hajolt én a felülés következtében lefejelem az orrát, amitől ő sikeresen hátraesik az ágyban, hangosan vinnyogva a fájdalomtól.
- Hol a lányom?
- Alszik, te állat... - fogja még mindig nyüszítve az orrát. - Ez tuti eltört. Nem törhet el az orrom, modell vagyok! - beszél orrhangon, engem bámulva.
- Dehogyis tört el - húzom el a kezét az arcától, de amikor látom a vékony vércsíkot az orra alatt, enyhén elkap a pánik. - Vagy lehet, mégis.

Miután kirángattam Yugyeomot az ágyból, hogy azonnal babysitterre van szükségem, és sikeresen elviharoztam Hoseokkal az ügyeletre, ahol megállapították, hogy nem tört el az idősebb orra, már kicsit nyugodtabban lépek be a ház ajtaján, egy csomag fagyasztott zöldséget nyomva Hobi kezébe. Yugyeom a TV előtt terpeszkedett, de amikor beléptünk, felpattant, így magas valója most velünk együtt a konyhában tanyázik, az egyik széken elterülve, szinte már lefolyva róla.
- Most akkor nem mondod el mi volt a randin? - faggat most a nálam fiatalabb fiú.
- Nem hagytok, amíg el nem mondom, igaz? - dőlök hátra a székben, karjaimat mellkasom előtt összefonva. A másik kettő egyszerre bólint, majd úgy néznek rám, mint egy gyerek karácsony reggelén a fa alatt lévő, színes papírba csomagolt dobozokra. Ismerem őket annyira, hogy tudjam, mit vetnek be, ha nem szólalok meg, így egy fájdalmas sóhajjal kezdek neki a mesélésnek.