Gyerekjáték [VKook/TaeKook] -Befejezett-

11.fejezet

Jungkook POV
Egy kéz rángat vissza a valóságba, ahogy a gazdája arcom előtt megrázza, hogy figyeljek rá, én pedig értetlen szemeimet Taehyungra vezetem. Várjunk, mi?
- Minden rendben, Jungkook? - pislog rám Tae hatalmas boci szemeivel, én pedig nagyot nyelek.
- Persze. Mondtál valamit? - szemeimet összeszorítom, és térdemen pihenő kezemet is enyhe ökölbe szorítom.
- Nem, de nagyon elbambultál, és hiába szólítgattalak, nem reagáltál.
Mondata után csak tátogok, mint hal a szatyorban, és csak a torkomat vagyok képes megköszörülni, ahogy elszaladt fantáziám miatt zavarba jövök.
- Nekem mennem kell - pattanok fel minden szó nélkül, és az idősebb is így tesz, nem értve, mit miért teszek, úgy, ahogy én se.
Kibaktatunk az ajtóhoz, és én némán felhúzom a cipőmet, míg Taehyung az ajtó mellett áll, és csendben figyeli minden tettemet.
- Szóval, még egyszer sajnálom, hogy így rád törtem vasárnap reggel - állok meg vele szemben, hogy elköszönve kiszabadulhassak a friss levegőre, de szomorú tekintete megállásra késztet. - Talán van valami gond?
- Mondtam valami rosszat, hogy így elrohansz? - hosszú pillái alól csak felles rám, én pedig kellemetlenül sóhajtok egyet.
- Dehogyis, csak eszembe jutott egy-két dolog, ezért rohannom kell. Taehyungon látszik, hogy nem hiszi el a mesémet, ennek láttán nekem egy keserű íz terjed szét a számban, és szívem is fájdalmasan dobban. A kócos hajú kinyitja előttem az ajtót, de mielőtt kilépnék, egy forró puszit nyomok arcára, hogy nehogy rosszul érezze magát az én hülyeségem miatt. - Ne aggódj, semmi rosszat nem tettél.
Tae először megilletődve néz rám, de egy pillanattal később aranyosan elkuncogja magát, egyik kezét szája elé emelve, ez pedig engem is jobb kedve derít, és a rossz érzés is eltűnik belsőmből. - Viszlát, hyung.
- Szia, Jungkookie! - int még egy aprót, és becsukja utánam az ajtót, én pedig egy mély sóhaj után elnevetem magamat, arcomat egyik tenyerembe temetve.

Taehyung POV
Hitetlenkedve túrok bele hajamba, és pár perc vigyorogva állás után épp fordulnék el az ajtótól, de valaki rátenyerel a csengőmre, így lehunyva szemeimet egy pillanatra koncentrálok, hogy nehogy kinyissam az ajtót és örömömben ráugorjak az illetőre , majd a második csengetésnél egy mosolyt varázsolva arcomra megfogom a kilincset, és sikeresen kinyitom az ajtót, ahol szembe találom magamat négy szempárral.
Meglepődött arckifejezésem nem a Park testvéreknek szól, hisz tőlük már megszoktam, hogy random időpontokban az egyikőjük, vagy mindannyian beállítanak. Tekintetem inkább a Jin hyung ujjait fogó Namjoon ragadja meg, ahogy lazán int nekem.
- Namjoon hyung! Rég jártál errefele. Jin hyung ki tudott szedni az asztalod mögül? - poénkodom azonnal, hisz a köztünk harmadik legidősebb sose veszi magára ezeket a megjegyzéseket, mindig érti a poént.
- Még egyben vagy? - mosolyog rám megvillantva gödröcskéit. Eközben beinvitálom a csipet-csapatot, ők pedig, mintha otthon lennének, elhelyezkednek a nappaliban.
Halvány mosollyal az ajkaimon megyek a konyhába, hogy a fagyasztóból kihalásszak egy csomag kisütni való sajtot, hisz vacsorára kéne valami kis harapnivaló.
A konyhaajtó mögöttem kinyílik, én pedig megfordulok az olaj kiöntése közben, ahol meglepetésemre nem Jimin vagy Jin hyung áll, hanem Namjoon mosolygós arcával találom szembe magam.
- Szeretnél esetleg valamit?
- Csak vízért jöttem - vesz elő egy poharat, majd megtöltve az üveget ül le a konyha másik végében helyet foglaló asztalhoz. Végignézi, ahogy berakok egy pár szem ételt a már forró olajba, és a pulton lévő morzsákkal kezdek el szórakozni, amíg aranybarnára nem sülnek a falatkák.
- Mondd csak - mondom neki háttal állva, hisz nem véletlenül jött be utánam.
- Tudod, mit szeretnék - szól magabiztosan, ezzel alátámasztva a gyanúmat, hogy a régi vitatárgyunkat nem hagyja annyiban.
- Hyung, már megmondtam ezerszer, hogy nem - fordulok felé karba tett kezekkel, derekammal a pultnak dőlve. Sok embernek ismerős Kim Namjoon neve, hisz Dél-Korea egyik legnagyobb modellügynökségének feje. Tehetségesebbnél tehetségesebb fotósok, szerkesztők és modellek dolgoznak a keze alatt, példának fel is tudnám hozni Jung Hoseokot, aki egész Koreában az egyik legismertebb férfimodell. Nem sokkal mögötte áll Byun Baekhyun, a női modellek közül Im Nayeon, vagy akár a többi befutott külföldi modell, mint például Mark Tuan, Lalisa Manoban vagy pedig Chittaphon Leechaiyapornkul.
És Namjoon az elmúlt időszakban ilyen természetes szépségek után kutat. Ekkor kezdett el engem és Jimint is pesztrálni, hisz elmondása szerint mind a ketten megfelelünk a kritériumoknak. Nagy reményeket fűzött mindkettőnkhöz, de pofára kellett esnie: egyikünk se kívánkozik kamera elé állni.
- Taehyung, hidd el, megérné! Több pénzt is keresnél, hogy csak állsz és pózolsz, minthogy naphosszakat gyerekeket taníts arra, hogy hogyan fogják helyesen a pálcát, vagy hogy miért nem szabad a LEGO-t lenyelni - néz rám még mindig komoly tekintettel, én pedig állom pillantását.
- Nem a pénzért tanultam ki ezt a szakmát és mentem el dolgozni - fordítok neki hátat. Szerintem, ha Jin hyung nem lép be most be a konyhába, akkor Nam még folytatná mondandóját, de a legidősebb úgy tudja, hogy már rég nem hajtja férje a témát köztem és Jimin közt. Ciccegve áll fel a székről és issza ki egy húzásra a pohara tartalmát, hogy utána a mosogatóhoz sétáljon, ami mellettem van.
- Gondold át - mosolyog rám bíztatón, én pedig viszonozva enyhe ajakgörbületét bólintok. Elmegy, és a szemem sarkából látom, ahogy Jinnel egy finom csókot váltanak, majd kettesben hagy minket.
- Mit sütsz? - néz bele a serpenyőbe Jin, és látom, ahogy orcája kissé kipirosodik dühében. - Nem megmondtam, hogy ne egyél több műkaját? Ha szólsz, szívesen főzök rád, hisz tudod jól!
Még darálja a magáét, de az agyam egy pillanat alatt elkalandozik, nem is figyelve az idősebbre.
Sóhajtva harapok bele alsó ajkamba, ahogy eszembe jut Jungkook, és az az apró kis puszi, amit tőle kaptam. Vajon az mi volt? Csak meg akart vígasztalni? Vagy többet szeretne? De mi lenne akkor Hyerinnel az oviban? Hisz...hivatalosan nem is lehet köztünk semmi, ugyanis a gyereke egyik pótnevelője vagyok, egy intézmény tagja, ahol tiltott az ilyen. Ha talán meg is próbálnánk, és kiderülne, vagy engem raknak át másik csoporthoz, vagy a kislányát, de legrosszabb esetben engem el is bocsáthatnak? És ha csak én reagálom túl? Hisz van olyan szülő, aki ott dolgozik ahol a gyereke tanul, csak egy papírt kell kitölteni, hogy tudják a felettesek, és ne legyen abból probléma, hogy máshogy bánik a sajátjával, mint a többivel, ezért másik csoportba vagy osztályba helyezik őket. De várjunk, ha én össze is jönnék Jungkookkal, akkor Hyerin a lányomnak számítana? Vagy mostohagyerek?
Miközben agyam leállt ennél a kérdésnél, nem számítottam rá, hogy a kezem is lefog. Agymenésem közben automatikusan kezdtem el kiszedni a már eléggé megsült ételt, de az utolsó kérdés miatt az egyik darabkát leejtem, vissza az forró olajba, ami természetesen kifröccsen, egyenesen Jin karjára.
Az idősebb káromkodva kezd el ugrálni, miközben kezét fújja és legyezi, én pedig a szívroham szélén állva vizezek be azonnal egy rongyot, hogy utána a hideg anyagot a megégett részre szorítsam.
- Nagyon sajnálom, hyung! Elgondolkoztam, és nem figyeltem eléggé...
- Semmi gond - mosolyog rám kissé könnyes szemeivel, és ránéz karján az égett területre. Eléggé piros, de szerencsére semmi több. Az elsősegélyes dobozomat lehalászom a szekrény tetejéről, és egy hűsítő krémet kihalászva belőle bekenem a megégett bőrrészt, enyhén belemasszírozva a fájdalmas részbe, amit az idősebb csendben tűr, majd megköszöni. Leintve őt kérek még egyszer bocsánatot, és inkább leültetem, hogy újabb sérülések nélkül süthessek tovább.
- Min gondolkodtál ennyire? - szólal meg Jin hyung egy idő után. Mérlegelem a helyzetet, hogy elmondjam-e neki, vagy ne, de hamar rájövök, hogy Jin a megfelelő személy erre a helyzetre.
Jin hyung egy szó nélkül hallgatja végig mondandómat, majd ahogy befejezem a történetemet a mai naphoz érve, ő csak egy féloldalas mosolyt villantva dől hátra a székben, mint aki jól végezte dolgát, pedig még meg se szólalt, nem is reagált rendesen a mesémre.