Gyerekjáték [VKook/TaeKook] -Befejezett-

3.fejezet

Ahogy Hoseokkal az oldalamon sétáltam az óvoda folyosóján, több csoport előtt is eljöttünk, ahonnan a zárt ajtók mögül gyereksikolyok és nevetés szűrődött ki. Barátom csillogó szemekkel nézett körbe-körbe folyamatosan, és már majdnem azt hittem, hogy elszédül, de ekkor értünk kislányom csoportjának az ajtajához. Meglepődve vettem tudomásul, hogy innen nem fogadott akkora hangzavar, csak néhány hangfoszlány ütötte meg a fülemet.
Bekopogtam, majd benyitottam, és egy nem várt látvány fogadott: a gyerekek a sarokban lévő emelvény-féleségen ültek egy körben a párnákon.
Bár már nem voltak sokan, nagyjából a fél csoportot már elvihették -logikusan, ha maximum 12 gyerek ül ott- de Taehyung lelkesen olvasott egy mesekönyvet, amit a kisebbek nagy szemekkel néztek. Még én is elidőztem a férfi figyelésében pár pillanatra, ahogy tényleg nagy beleéléssel lapozgatja a könyvet, időnként megmutatva a gyerekeknek a képeket, utána pedig vagy elvékonyítva, vagy elmélyítve egyébként is mélyebb hangját olvas tovább.
Bambulásomból Hoseok szakít ki, ahogy a vállamba belekapaszkodva áll lábujjhegyre, hogy ő is belásson a csoportba, és amint meglátja a gyerekeket, azon belül is lányomat, hatalmas vigyor kúszik ajkaira.
- Jó napot! - lép hozzánk Jimin kisasszony mosolyogva - Hyerin, igazam van?
- Igen - mosolygok vissza rá. Az idős nő bólint, és int egyet Taehyungnak, aki ezt észrevéve ránk kezd fókuszálni, majd mosolyogva csukja be a kezében tartott könyvet.
- Hyerin, valaki vár rád! - mondja ugyanolyan lelkes hangal, mint ahogy olvasott, kislányom pedig felénk fordul, majd ahogy észrevesz minket, felpattanva szalad karjaim közé.
- Hoseok oppa! - visít fel, ahogy meglátja az idősebb férfit, aki előszeretettel vinnyog vissza, valamilyen általa kreált és kitalált hangon, így inkább átadom neki a kis szemem fényét.
- Jeongguk-ah - lép hozzám Jimin kisasszony.
- Kérem, csak Jungkook - hajolok meg kicsit, mire elkuncogja magát.
- Ezek a mai fiatalok, és a beceneveik - legyint - Itt lenne még pár papír, amit ha nem gond, ki kellene töltenie. Legkésőbb péntekig le kell adnia. Köztük vannak olyan papírok is, mint hogy mire allergiás, hogy kinek adhatjuk ki a gyermeket, és hasonlók. Ezeket például a legjobb lenne, ha itt helyben ki tudná tölteni. Taehyung majd segít - inti kedvesen magához az említettet, aki már mellém is pattan - Segíts neki, kérlek. Addig én figyelek a gyerekekre.
- Hyung, miben segíthetek? - mosolyog rám, mire zavartan megvakarom alkaromat.
- Kérlek ne hívj hyungnak, idősebb vagy nálam. Kaphatnék egy tollat?
- Természetesen - keres egyet az ajtó melletti szekrényben, majd a kezembe nyomja - És mennyi idős vagy akkor? Ha szabad tudnom.
Fél lépésnyire áll tőlem, tekintetével figyeli, hogy mit írok.
- Ma töltöttem be a huszonegyet.
- Oh! Ez nagyszerű! - lép hozzám, majd a kezét nyújtja. Tudom, mit szeretne, így lerakva a tollat halvány mosollyal az arcomon fogadom jókívánságát - Isten Éltesse!
- Köszönöm. - fordulok is vissza, hogy minél előbb végezzek a lapokkal.
- Én a huszonhármat fogom tölteni, de csak decemberben - legyint vigyorogva - És esetleg Hyerin a húga?
Kérdésére kezem megáll, és kissé megszorítom a tollat.
- Nem, a lányom. - nem fűznek jó emlékek Hyerin születésének körülményeihez, így nem is szívesen említem. Tudom, hogy eljön az idő, amikor majd maga Hyerin előtt állva kell a dolgokat elmondanom, tisztáznom, de még élvezem, hogy nem kérdez, nem érdekli az ilyen. Olyan tizenkettő-tizenöt év múlva ráér.
- Értem. - Taehyung nem kérdez, inkább figyeli, hogy mit írok. - Nem kell segíteni valamiben? - lép hozzám közelebb, így érzem ahogy édes, vanília illat lengi körbe őt. Feltűnésmentesen sóhajtok egyet, egy halvány mosollyal ajkaimon, hisz régen is volt egy számimra fontos ember, aki állandóan vaníliás parfümmel fújta magát. Talán ez is az oka, hogy Hyerinnek olyan édes illat árad a bőréből.
- Nem, köszönöm. Kész vagyok. - kapom fel a fejemet, amint agyilag is visszatérek a jelenbe. Taehyung szemeibe nézek, azokba a hatalmas boci szemekbe, mire torkomban kezdem érezni szívemet, gyomrom pedig apró görcsbe rándul. Ő is csak bámul szemeimbe, mint aki egy új helyet talált fekete tekintetemben, ami megnyugvást nyújt számára minden baja elől. Perceknek, óráknak tűnő pillanatokig bámuljuk egymás íriszeit, viszont Hoseok kizökkent egy "Mikor jössz már?" kérdéssel mindkettőnket, amire Taehyung reakciója zavart pislogások sorozata, az enyém meg egy ideges szusszantás. Átadom a papírokat, majd elköszönve távozunk is a helyiségből.

Taehyung POV
Pislogva nézek Jungkook után, papírjaival a kezemben, és próbálok rájönni, hogy mi történhetett.
Egy pillanatra teljesen elfelejtettem, hogy hol vagyok, ki vagyok, amint belepillantottam fekete íriszeibe, miktől olyan érzés kerített hatalmába, mintha csak a lelkemig látna, így megtudva múltamat, jelenemet, és jövőmet is egyben.
- Taehyung, van valami baj? - lép hozzám Jimin kisasszony a semmiből, de csak megrázom a fejemet, és egy mosolyt erőltetek ajkaimra, egy nemleges választ adva kérdésére. - Figyelj, sorban jönnek a gyerekekért, oda kéne adni a papírokat a szülőknek, ha lehetne, a fontosabbakat töltsék ki itt, vagy ha nem tudják, vigyék haza, esetleg segíts nekik. Én addig elleszek a gyerekekkel.
- Rendben - bólintok, és már oda is lépek a következő szülőhöz, aki bekopog és belép az ajtón, viszont minden szabad időmben Jungkookon jár az eszem.
Vajon mit rejt a múltja, hogy huszonegy évesen már van egy három éves lánya? Nem úgy néz ki, mint aki az egyéjszakás kalandok híve, de ezt nem tudhatom biztosra.