Gyerekjáték [VKook/TaeKook] -Befejezett-

6. fejezet

Két órát voltam el a cégnél.
Abból egy órát azzal szenvedtünk, hogy visszahívjuk a képeket, ugyanis semmi nem akart úgy működni, ahogy én, vagy Namjoon akarta.
A második óra számomra csak fejmosás volt. Namjoon előtt állva úgy éreztem magam, mint egy kisfiú, akit az apja épp megszíd.
Fáradtan kóválygok ki a cégtől. Miután sikeresen megtalálom a kocsimat, azonnal beülök. Pár másodpercig élvezem a teljes csöndet, utána fejemet a kormányra hajtva sóhajtok. A ráhajtás enyhe kifejezés; inkább diszkréten lefejelem a műanyagot.
Rám férne már egy kis pihenés...
Meglesem a telefonomat, aminek a kijelzőjét látva kiegyenesedek. Valaki egy ismeretlen számról írt nekem, fél órával ezelőtt.
Miközben bedugom a kulcsot, hogy beindítsam a kocsit, félkézzel megnyitom a telefonom, és az üzenetre kattintok.

Ismeretlen:
Kim Taehyung vagyok, Hyerin nevelője.
Hyerin karkötőjén találtam meg a telefonszámod, ugyanis későn jutott eszembe, hogy nem cseréltünk elérhetőséget.
Az alábbi címen megtalálsz minket szerény hajlékomban:

Ismerem a környéket, ahol Taehyung lakik. A lakása nincs messze Yugyeom lakásától. Ennek ellenére nyüszögve dobom telefonom az anyósülésre, és szenvedő arcokat vágva indítom el a kocsit, elindulva a megadott cím felé.
Fél óra kocsikázás után nagynehezen megtalálom a panelházat, amiben Taehyung lakása is helyet foglal. Negyed óra volt csak az út, a többi időt egy nyamvadt parkoló keresgélésével, és újra a pontos cím megtalálásával ütöttem el. Még két percet elkúrok a nevek böngészésével, majd miután sikeresen megtalálom a Kim Taehyung nevet, be is csöngetek.
- Igen? - szólal meg a kaputelefonba a férfi, ezzel a frászt hozva rám, ugyanis amíg fel nem vette a csengőt, addig én a többi nevet olvasgattam, túl közel hajolva a táblához.
- Jungkook vagyok. Beengedsz?
- Nem, megvárom míg áttuszkolod magad az ajtórésen - nevet saját viccén, amit én is megmosolygok. - Azonnal be is tudsz jönni.
Berreg a kapu, én pedig sebesen kinyitom, mielőtt visszazáródik. Mivel az idősebb csak a másodikon lakik, nem veszem igénybe a liftet, hanem simán felsétálok a lépcsőn. Sportosan jó az élet.
Mire felérek az emeletre, az egyik ajtó már ki van nyitva, és a falap mögül lányom rohan ki sebesen.
- Apa, nézd! - nyom azonnal szó nélkül a kezembe egy lapot, amin Elsa hercegnő díszeleg, szabálytalanul kiszínezve.
- Nagyon szép lett, ügyes vagy! - mosolygok rá, majd visszaszalad a lakásba, én pedig fáradtan lépkedek utána.
- Hyung...? - csukom be magam után az ajtót, és bemegyek a konyhába, ugyanis finom illatok cikáznak a levegőben, ami egyet jelent;
Kaja készül.
- Oh, Jungkookie! - fordul felém egy pillanatra a tűzhelynél sertepeltélő Taehyung. - Épp kész a vacsora, esetleg kérsz? Mivel nem vagyok a konyha ördöge, csak ráment főzök, de abban nagyon jó vagyok - mondja nevetve, amin muszáj mosolyognom.
- Nem, öhm... szerintem ideje hazaindulnunk Hyerinnel. Késő van, így is sokáig elhúzódtak a dolgok, nem akarunk tovább zavarni.
- Ugyan, nem zavartok - legyint, és már elő is vesz három tányért. - Plusz, három személyre készítettem kaját, és mindenki tudja, hogy a rámen csak frissen jó.
- Akkor maradunk - mondom zavartan. - Hogy mosolyoghat valaki folytonosan és ilyen szépen...- motyogom orrom alatt, remélve, hogy Taehyung nem hallja meg, de a mai nap úgy tűnik pechem van.
- Tessék? - mosolyog rám továbbra is az idősebb, mikor megüti fülét mormogásom.
- Semmi - mondom zavartan, és inkább leülök az asztalhoz.

- Ki tanította Hyerint pálcikával enni?
Meglepődök kérdésén. Épp vacsora után mosogatunk el, és eddig csöndben pakolásztunk, törölgettünk, így kérdése váratlanul ért.
- Én és anyum. Tán valami gond van vele?
- Nem, nem - kuncog kérdésemen, bár semmi szórakoztató nincs kérdésemben. - Nagyon szépen bánik vele. Szebben, mint a korabeliek.
- Oh - lepődök meg. - Hát...köszönjük szépen, Taehyung hyung
- Nem az óvodában vagyunk, nyugodtan tegezhetsz. Simán a Tae hyung is megteszi.
- Azért nem vagyok tiszteletlen. A formalitás minimálisan kell. Meg, ígyis-úgyis a hyungom vagy - mosolygok rá, de az ő arcán most először látok mást is a mosolygáson kívül. Meglepetten néz rám, de pár másodperc után az ő ajkai is felfele görbülnek.
- Akkor legalább csak hyung.
Bólintok egyet, hogy jelezzem, felfogtam amit mondott.
- Kész is vagyunk. Hyung, miben tudom meghálálni, hogy vigyáztál Hyerinre?
Azonnal felteszem neki a kérdést, hisz nem akarom, hogy azt higgye, kihasználtam. Valamivel meg kell fizetnem a kedvességét, hogy a munkakörén kívül bevállalta a lányomat.
- Ugyan, kérlek. Ez semmiség - legyint, amint elrakta az utolsó pálcát is a fiókba.
- De, így én érezném magam rosszul. Munkán kívül vállaltad, mert az apja egy felelőtlen barom. Valamivel meg szeretném hálálni.
- Addig úgyse hagysz békén amíg valamivel ki nem engeszteltél, igazam van? - dől csípőjével a pultnak és mellkasa előtt összefonja karjait. Én pedig próbálom nem feltűnően végigmérni az egész testét.
Bólintok, mire megforgatja szemeit.
- Bárhonnan is vesszük, pénzt nem fogadok el.
Újabb bólintást kap tőlem, majd egy pillantást vetek a még mindig TV előtt ülő lányomra.
- Egy kávét elfogadok, ha az neked megfelel. Mondjuk a hétvégén valamikor.
- Vasárnap az tökéletes - mosolygok, és ő is bólint megerősítésképp. - Kincsem, gyere, induljunk haza.
Hyerin szemeit  dörzsölve jön oda hozzánk, így tudom, már kezd fáradt lenni, ergo, hamarosan nyűgös is lesz. Felhúzom a cipőmet, majd felveszem karjaimba a már félig bóbiskoló csöppséget.
- Kinyitom - lépett Taehyung az ajtóthoz, és kitárta a falapot, én pedig biccentve megköszönöm.
- A kávéról még beszélünk - mosolygok rá. Az ő ajkaira is visszaszökik szokásos mosolya, majd intve egyet becsukja utánunk az ajtót, én pedig fáradtan sóhajtva elindulok a lift felé.