Gyerekjáték [VKook/TaeKook] -Befejezett-

15. fejezet

Jungkook POV 
- Taehyung, egy kicsit emeld feljebb a fejed, aztán támaszkodj rá Hoseokra. Egy kicsit balra... Jó, így tökéletes!
Hevesen kattogtatom a gépet, miközben a két férfinak további utasításokat osztok, ők pedig szó nélkül követik őket. A két idősebb egyszerűen hihetetlenül mutat egymás mellett, velük született szépségük is tökéletesen passzol egymáshoz, így szerintem olyankor is lövök pár képet, ahol épp pózt váltanak, vagy csak mikor összenevetnek, esetleg egymással szórakoznak. Taehyung, mintha csak a kamera elé született volna; mindenhogy tökéletes, nem zavartatja magát, és a kezdetleges feszültsége is hamar elveszett, szóval mondhatni, lazán kezeli az egész modellkedést. Már a harmadik ruhaösszeállításnál tartunk, amikor szünetet kiáltok, így a két modellem is ki tudja fújni magát.
- Nagyszerűek vagytok! - dicsérem meg őket, és mosolyogva nézem az eddig készült képeket.
- Mi a helyzet? - paskolja meg valaki a vállam, én pedig tovább mosolyogva nézek rá Chanyeol hyungra.
- Inkább veled mi a helyzet? Hogy megy a te fotózásod?
- Összevontam a két srácot, Nam rábólintott. Hyunjinnal nincs gond, tényleg nagyon tehetséges. De Baekhyun... - sóhajt fáradtan, és megdörzsöli homlokát. - Mintha el lenne varázsolva. És ahányszor hozzászólok, soha nem néz rám.
Elgondokozom szavain, és miután leesik a tantusz, próbálom vigyoromat visszatartani.
- Pedig nagyon tehetséges modell. Nekem nem szokott ilyen lenni, általában magabiztos. Úgy tűnik, te kivétel vagy - emelgetem szemöldököm, Chanyeol meg csak megforgatja szemeit.
- Én se vagyok hülye, egyből leesett, hogy miért ilyen, csak nem éppen jókor. Most mást néztem ki magamnak, de ezt te is tudod.
Kezeim kissé ökölbe szorultak. Igen, a fotózás előtt, miután elküldtem Hoseokot és Taehyungot, az idősebb megemlítette, hogy Taehyung szinte már természetfeletti szépségén az ő szemei is megakadtak. És ki vagyok én, hogy ebben megállítsam?
- Végre itt vagyok - esik be az ajtón Namjoon váratlanul. - Chanyeol, jó is, hogy megtaláltalak. Baekhyun keres téged, szóval jobb, ha mész.
- Már megint mit akarhat? - nyög fájdalmasan az említett, majd egy gyors "Üdvözlöm Taehyungot"  és intés után morogva kimegy a termemből.
- Ki a modell? - tér rá Nam a lényegre, szemöldökeit összeráncolva.
- Kim Tae...- be se fejezem mondatom, de ő már a kamerát kiveszi a kezemből, és a képeket nézve szemei tányér méretűre kerekednek. -...hyung.
- Jungkook, ha te erre képes voltál, komolyan neked adom át a céget a jövőben.
- Mi? Miért? - értetlenkedek, de ő már meg is indul az öltöző felé, és egy szó nélkül lép be, én pedig követem hevesen mozgó főnökömet.
- Kim Taehyung!
Az említett épp nekünk háttal ivott, de Namjoon hangjától összerezzen, és kikerekedett szemekkel fordul meg.
- Te mégis mit keresel itt? - vonja azonnal kérdőre az idősebb a friss modellemet, aki csak tátogni képes mindenen. - Engem rendszeresen visszautasítasz, de rá pár nappal már a cégem épületében kell rádtalálnom, mint modell? Egyáltalán honnan ismered Jungkookot?
- Abban az óvodában és csoportban dolgozom, amibe a lánya jár - hajtja le a fejét a leszídott. Én, Hoseok és a többi ember döbbenve nézzük a jelenetet, ahogy főnökünk szinte teljesen kikelve magából, kezeivel hevesen gesztikulálva magyaráz a szintén hevesen beszélő Taehyungnak.
- Nekem ennyire nehéz lett volna kinyögnöd egy igent? Jungkookah! - fordul hirtelen felém főnököm, de én csak felemelem magam elé védekezően a kezeimet.
- Ez nem az én harcom.
- Istenem...- dörzsöli meg feszülten orrnyergét Namjoon, és egy sóhaj után már nyugodtabban szólal meg.
- Csak azt mondd el nekem, hogy hogy vetted rá, hogy a kamera túloldalára álljon. Legközelebb én is ezt vetem be - néz rám, Taehyung meg csak még egyet kortyol vizéből, a kisebb összekapástól kipirult arccal. Eközben Namnak elmondom, hogy egy kis kérlelés, nem több kellett, és ez a szépség be is adta a derekát egy napra.
- Egyébként megkérdezhetem honnan ismeritek egymást? - nézek felváltva a két sértődöttre.
- Tudod, hogy házas vagyok, és azt is, hogy férjem van - bólintok, hyungom pedig vádlón Taehyungra mutat, aki inkább elfordulva tőlünk Hoseokkal beszél. - Szóval, neki, pontosabban a legkisebb öccsének az ismerőse.
Megvilágosodva bólintok, majd az órára pillantva visszahívom a két modellem, miszerint vége a szünetnek.
- Megnézed akkor már a fotózás végét?
Namjoon sóhajtva bólint, és miután elmagyarázom a beállásokat, neki is kezdek a fotózásnak, amit most már főnököm társaságában teszek.
További több órás munka után délután fél hármat mutat az óra, én pedig megkönnyebbülten kiáltom ki a munkaidő végét.
- Menjetek átöltözni, mára végeztünk - mosolygok a két férfira, ők pedig beszélgetve indulnak meg az öltözőbe.
- Tökéletes képek, mint mindig - vereget vállon Nam, és már mutogatja is, melyik képek szerinte azok, amiket el kell majd küldeni.
- Jeon Jungkooktól mi mást vártunk?
Chanyeol hangjára megfordulunk, és szembe találjuk magunkat a mosolygós colossal, ahogy lazán lépked felénk.
- Hol hagytad a modelljeidet? - kérdezem tőle szemöldökömet felvonva, erre maga mögé mutat, ahol az ajtóban épp most esik be Baekhyun, mögötte pedig Hyunjin nevet szerencsétlen hyungján.
- Jönnek, mint a pincsik - von vállat, ajkát félmosolyra húzva, majd mikor Baek és Hyunjin hozzánk érnek, Chanyeol otthagyja nekünk őket, és Baekhyunt kezdi faggatni, hogy milyen az újonc, hogyan ítéli meg a fiatalabbat, mint modell. Rájuk hagyva a dolgot megyek Chanyeol után, és amikor épphogy belépünk az öltözőbe, egy csattanás kiséretében már csak Hoseok vonyítását halljuk, de a látvány jobban lefoglal minket. Hoseok és Taehyung félmeztelenül csapkodja egymást, minta gyerekek lennének, és hol Tae sziszeg hangosan, hol Hoseok vinnyog, hogy mekkora fájdalmai vannak. Míg Taehyungnak az oldalán van egy hatalmas folt, addig Hobinak a háta közepén egy piros tenyérnyom ékeskedik.
Vigyorogva küldik el egymást a búsba, majd amikor észreveszik, hogy én is, és Chanyeol is tátott szájjal nézzük őket - nekem még társul mellé egy kihagyott szívdobbanás is-, gyorsan felkapják magukra pólóikat, eltakarva előlünk felsőtestüket.
- Elvannak a gyerekek, ha játszanak - vigyorgok rájuk, Hoseok pedig egy egészen elegáns mozdulattal mutatja fel nekem a legjelentőségteljesebb ujját, ami minden nyelven ugyanazt jelenti.
- Mennem kell, dolgom van. Puszilom az én tündérem! - kapja fel a táskáját, de még mielőtt elmenne, egy pimasz kérdéssel megállítom.
- Randid van ezer év után? Ezt is megérjük?
- Ja - horkan fel szarkasztikusan barátom. - Randim van anyámmal az orvosánál. Mily' romantikus! - pillog rám, és egy intés után ott is hagy.
- Akkor holnap ötkor.
Erre a mondatra ránézek a hátra hagyott párosra. Chanyeol és Taehyung épp számot cserélnek, és mosolyogva beszélnek egymással.
- Hyung, haza vigyelek? - szakítom meg köztük az idilli pillanatot, ezért Chanyeol kissé bosszúsan néz rám, főleg amikor másik hyungom bólint, és egy szelíd mosoly kíséretében elköszön a magasabbtól.

Taehyung POV
Mosolyogva ülök be Jungkook mellé a kocsiba, miután átverekedtem magam Namnál. Mielőtt eljöttünk volna, még elkapott, és egy nem rövid magyarázás után megígértem neki, hogy vészhelyzetben, vagy szökőévente egyszer, de leszek a modellje. Csakhogy megnyugodjon a lelke, na meg persze, hogy ne ezt kelljen hallgatnom Jin hyungtól az életem hátra levő részében.
- Na, hogy tetszett? - kezdeményez a fiatalabb beszélgetést, mikor már a parkolóból kanyarodunk ki. Meglepően szórakoztató volt a modellkedés, tényleg nagyon jó volt, főleg Hoseok hyung mellett, mégis...
- Nagyon élveztem, de nem tudnám minden nap csinálni - válaszolok továbbra is mosolyogva. Ez az igazság. Nekem a gyerekek az életem, nem a kamera.
- A lényeg, hogy tetszett.
Pár perc néma csend után Jungkook leparkol a ház elé, amelyben lakásom található, én pedig egy intés és egy köszönet után ki is pattanok a kocsiból.

- Meg se lepődöm. Hogy itt vagy - dobom le sóhajtva a cuccom a konyhaasztalra, és a kanapémon szuszogó Jiminre nézek. - Na, milyen volt az óvoda?
- Már nagyon hiányzott. Milyen volt a modellkedés? - vigyorog rám, tekintetét elszakítva a filmről.
- Meglepően...jó. Jimin - lépek mögé érdeklődve, szemöldökömet összeráncolva. - Ha nem alszol, és egyedül vagy itthon, akkor mi az Isten nyila szuszog ilyen hangosan? Talán meg vagy fázva?
Az idősebb megmerevedik mondatomra, és lehajtja a fejét, mint aki már készen áll egy jó nagy adag lecseszészre.
- Ne legyél ideges, oké? Nem tudtam mást csinálni!
- Mit csináltál már megint? - lépek elé, és ekkor meglátom az ölében szuszogó szőrgombócot. - Remélem nem tervezed itt hagyni nálam.
- Haza nem vihetem! Mi van, ha megeszi a cicámat? - néz rám kétségbeesetten, nekem pedig nem csak rajta, de a kutyán is megesik a szívem. - Egy dobozba ki volt rakva az egyik utcán, nem hagyhattam ott.
A kutya felnéz rám, kócos szemei fáradtan csillognak. Az egész állat sötét, mélybarna szőrzettel van megáldva, kivéve mancsai és a kis pofája, ugyanis ott világosbarna. Azt nem is kell mondanom, hogy csak egy nagy kupac szőr, Jimin keze is, ahogy simogatja, majdnem csuklóig eltűnik a kutya bundájában.
- Megzabállak - emelem ki barátom öléből az ebet, aki egy tenyeremben kényelmesen elfér, úgy ölelem magamhoz, és kezdem babusgatni. Egy pillanat alatt megváltozik a véleményem. A kis nyavalyás gyorsan belopta magát a szívembe.
Jimin egy "jól végeztem a munkám " tapsolással fel is áll, és egy csókot dobva felém a levegőbe elhagyja lakásomat, én pedig az est további részében a kutyát nyúzom.