Gyerekjáték [VKook/TaeKook] -Befejezett-

5. fejezet

Jungkook POV
Ébresztőm idegesítő hangjára felkapom kómás fejemet, majd kinyújtva karomat kinyomom azt. Visszaejtem a párnára a fejemet egy halk nyöszörgést kieresztve ajkaim közül, ezzel jelezve saját magamnak és a világnak, hogy mennyire utálom a reggeleket. Mégis muszáj felkelnem két okból is: hogy lányom eljusson az óvodába, és nekem se lenne valami jó, ha elkésnék, hisz Namjoon, mint minden főnök, ugyanúgy megdorgálna a késésért.
Fájó szívvel emelem ki magam a puha ágyból, és becammogok a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magam. A tükör elé állva végigmérem kócos hajamat, még eléggé álmos arcomat, és gyűrött pólómat, majd egy hangosat szusszantva kezdek neki valami emberi lényt varázsolni magamból.
Miután mindennel végzek és elviselhetően nézek már ki, bekopogok kislányomhoz, hiába van nyitva az ajtó. Látom, ahogy a takarója alatt mocorogni kezd, amit csak egy mosollyal reagálok le.
- Jó reggelt, Csillagom! - lépek az ágyához, hogy egy puszit nyomva homlokára rendesen felkeltsem. Amint ki akarok egyenesedni, Hyerin átkarolja a nyakamat, ezért akaratlanul is felemelem. Természetesen átkarolom, apró testét magamhoz szorítva, ő pedig ásítozva bújik bele nyakamba.
- Aludni akarok - dünnyögi a nyakamba, és ujjával az ágyára mutat. - Tegyél vissza.
- Én is sok mindent akarok - kuncogok, és leültetem a foteljába, ami a ruhásszekrénye mellett helyezkedik el, majd kinyitva a faajtókat végignézek temérdek mennyiségű ruháján.
Két kínkeserves hiszti, és egy földön fetrengős vergődés után már kiffuladva állok Hyerinnel az oldalamon, hogy elindulhassunk végre a napi dolgaink elvégzéséhez.

- Jeongguk?
A mély orgánumra megfordulok, és érdeklődve nézek Taehyungra, aki egy mappát tartva a kezében az ajtóban áll, miközben a befelé igyekvő gyerekekre vigyorogva köszön egy "jó reggelt"-tel.
- Csak Jungkook. Igen?
- Esetleg kitöltötted a papírokat?
- A kocsiban hagytam a mappát...- húzom el a számat, ahogy realizálom a helyzetet.
- Nem probléma - villantja elő doboz-mosolyát, mitől nekem is mosolyognom kell. - Esetleg még ki tud menni érte? Vagy délután is ráér beadni, de mint tegnap mondtam, péntekig van ideje, csak jobb lenne ugye minél előbb.
- Nem, délután majd beadom, köszönöm, hogy szóltál, hyung - nézek órámra, majd egy gyors csókot nyomva az eddig padon ülő lányom arcára behesegetem a csoportba, és elrohanok, ugyanis késésben vagyok.

A hajam lassan kihullik, ahogy az előttem álló modellány próbál felszeszedni, hiába utasítottam vissza már kismilliószor. Irritál, ahogy a haját dobálja, és a melleit kitolja az így is elég szűk ruhából amit hord, a dörgölőzésről és fogdosásról nem is beszélve.
- Noona, kérlek...- nyüszítek már kínomban, de azért se hátrál ez a nő.
- Oh, Jungkookie, elég a Daeun, de már mondtam - kuncog irritálóan magas hangján és végigsimít az oldalamon, le egészen a derekamig. Nagy levegőt veszek, és hirtelen elkapom az idősebb nőt a derekánál fogva, hogy közelebb húzzam.
- Szóval, Daeun - szólítom meg mély, duruzsoló hangon immár nevén, mitől a szava is elakad. - Ez nem fog menni. Fölöslegesen próbálkozik egy olyan embernél, aki már foglalt és hű a párjához.
Elengedem, ő sokkosan kibotorkál a szobából, én meg lerogyok a székre az előbb készűlt fotókat nézegetve.
- Kopp-kopp - nyit be valaki, mire én csak intek Hoseoknak, hogy jöjjön ide.
- Mondd... - sóhajtok fáradtan.
- Az a kába csaj tőled jött? Megint eljátszottad azt?
- Kénytelen voltam - túrok hajamba. - Minek köszönhetem a látogatásod?
- Háromnegyed négy, és te még itt vagy? Van egy lányod az óvodában, nem?
Mikor felfogom mit is mond, felugrok, és az órára pillantva meglátom, hogy barátomnak igaza van. Kapkodva összeszedem a cuccaimat, a fájlokat elküldöm Namjoonnak, és egy gyors kérdés után, miszerint barátom marad vagy jön, már ott se vagyok az épületben.

Négy óra után öt perccel már az óvodához parkolok le, és nyugodtabban szállok ki a kocsiból, a papírokat már magammal cipelve. Végigsétálva a folyosón bekopogok a csoportba, majd be is nyitok. Végigtekintve a gyerekeken nem találom lányomat, így értetlenkedve fordulok az asztalnál ülő Euntak kisasszonyhoz.
- Szép jó napot! - hajol meg mosolyogva. - Hyerin Taehyungal és pár gyerekkel a pihenő szobában van. Ha itt elmegy jobbra, ott lesznek - mutat a szekrények felé, amik között elbújt egy ajtó. Megköszönve lépkedek óvatosan végig a parkettán, utána lassan benyitok a kissé sötétebb szobába.
- Hyerin? - néz fel rám az ajtó mellett üldögélő Taehyung mosolyogva. Bólintok, mire ő feláll és a matracon pihenő gyerekemhez sétál, úgy kezdi el keltegetni őt. Lányom hümmögve kel fel, karjait kinyújtva, Taehyung pedig automatikusan emeli fel az apróságot. A félhomályban lépkedve ér hozzám, majd mosolyogva átadja lányomat, ki még kómásan bújik bele nyakamba
- Remélem, nem baj, hogy lefektettük egy órácskára. Kissé nyűgös volt a drága - suttogja még mindig mosolyogva, miközben a rajtam szuszogó apróság hátát simogatja. Megrázom a fejem, újra megköszönöm, hogy idecipelte Hyerint, majd leadva a papírokat ki is száguldok az óvoda falai közül.
Hazaérve csend fogad, szóval van egy sejtésem, ami be is igazolódik ahogy az asztalon talált cetlin is áll; édesanyám leutazott Gwangmyeonba  a bátyámhoz a hét további részébe, ugyanis Seoyeonnak megindult a szülés.
Benézek a hűtőbe, amiben van pár edény maradék, meg pár zöldség.
- Hyerin, szeretnél ráment enni?
Hyerin szemei azonnal felcsillantak és már az ajtóban állt, hogy indulásra készek legyünk. Kuncogva nyitom ki neki az ajtót, mire ő boldogan szalad a kocsihoz.
Ritkán eszünk instant ételt, mivel édesanyám mindig főz. Ha az ő főztje mellett instant kaját próbálunk enni, akkor akkora cirkuszt csap, hogy amerikában még az elnök is az ágy alá bújik szégyenében.

- Milyet kérsz? Van csirkés és marhás is - a két dobozzal a kezemben állunk lányommal a bevásárló központ kellős közepén. Kevesen vannak, hisz lassan zár a bolt, de mi még mindig itt állunk a választék felett és azon rágódunk, milyet vegyünk. - De van currys, és takoyakis is.
- Takoyaki meg csirke!
- Nem, csak egyet választhatsz - rázom meg a fejem, amin kislányom elgondolkodik.
- Akkor Takoyaki!
- Én hozok egy csirkéset - rakom be a kosárba a két tésztát. - Mi lenne, ha ven...
Hatalmas ricsajra fordulok hátra. A folyosó végén, ahol állunk a föld tele van szétszórt dobozokkal. Egy férfi guggol le szitkozódva, ahogy a kis dobozokat szedegeti, és próbálja visszarakni őket a helyükre.
Lányom lelkiismeretesen odafut az idegenhez, hiába próbálom elkapni, szinte kicsusszan ujjaim közül.
- Segítek! - hallom vékonyka hangját. - Oppa!
- Oppa? - megyek utána szemöldök ráncolva. Taehyung guggol kislányom előtt és szedegeti a leborított dobozokat. - Mi történt?
- Ah, jó estét! - mosolyog fel rám a férfi. Hogy tud mindig ilyen gyönyörűen mosolyogni? - Kissé ügyetlen voltam.
Fáradtan megdörzsöli arcát, én pedig minden további szó nélkül segítek neki összepakolni.
Éppen,hogy kész lettünk, a telefonom eszeveszetten csörögni kezd, ezzel mindannyiunkra ráhozva a frászt. Kikapom zsebemből a készüléket, és főnököm nevének láttán elkap a rossz érzés.
- Igen?
- Jungkook-ah...- hangja alapján egyszerű beazonosítanom, hogy nincs jó kedve. - Mondd el nekem kérlek, hogy a mai fotózásról Daeun képei miért nem az én emailomban, hanem a kukában végezték?
- Tessék? - egyenesedek ki egy pillanat alatt. - De hisz elküldtem...
- Igen, a kukába. A legjobb az lenne, ha most szépen bejönnél a céghez, és visszavarázsolnád a képeket a gépre, ugyanis Jongdae az egyetlen ember, aki még ért ehhez, de ő épp egy másik kontinensen sütkérezik.
- Indulok.
Idegesen hajamba túrok, majd lányomra és a még mindig guggoló Taehyungra nézek.
- Baj van? - kérdez rá a férfi, ahogy kiegyenesedik.
- Eléggé. Be kell mennem a céghez, mert adódott egy kis gond, viszont Hyerint nem lenne előnyös most bevinni...
- A nagymamája?
- Lent van a bátyámnál Gwangmyeonban.
- Esetleg... - érinti meg a vállam. - Addig nálam lehet Hyerin. Mennyi időről lenne szó?
Döbbenten nézek rá. Nem sózhatom csak úgy a nyakára a gyereket, csak mert én balfasz voltam.
- Nem, valahogy megoldom...
- Ne viccelj! - legyint. - Pár órácskába nem halunk bele, ugye Hyerin? - néz az eddig némán minket bámuló kislányra, aki most csillogó szemekkel néz rá.
- Kincsem, baj lenne, ha egy kicsit Taehyung oppával kéne maradnod? Be kell mennem a munkahelyemre...
- Oppa, átmegyünk hozzád? - kezd el izgatott lenni kislányom. Taehyung csak mosolyogva bólint, mire Hyerin átkarolja a lábát örömében.
- Akkor köszönöm szépen! - nézek rá hálásan, majd egy puszit nyomok lányom arcára, és kifutok a boltból.