Gyerekjáték [VKook/TaeKook] -Befejezett-

20. fejezet

Jungkook POV
Mosolyogva hallgatom a mellettem ugráló, kezemet szorongató lányomat, aki épp nagy boldogan azt ecseteli, hogy ma milyen pónis képet festett ki az egyik kis barátnőjével az oviban, egészen addig, amíg a várva várt személy ajtajához nem érünk.
- Szeretnél te kopogni? - veszem karjaimba Hyerint, aki nagyokat bólogatva dörömböl a falapon, miközben vigyorogva néz rám. - Ha ki is nyitják az ajtót, akkor ügyes voltál...
- És ha nem?
Taehyung hangjára az ajtóra nézek, amit ezek szerint némán nyitott ki, mivel egy apró neszt se hallottam az irányából. Mosolyogva dől neki vállával az ajtófélfának, és csillogó szemeivel minket néz. Persze, Hyerin egyből visítva nyújtózkodik felé, mintha egész nap nem vele lett volna összezárva, de meghagyva neki az örömöt átadom őt az idősebb karjaiba.
- Akkor még gyakorolnia kell - vonok vállat, majd hozzá lépve észrevétlenül egy apró csókot váltunk, amit persze egy vigyorral díjaz.
- Anyáék már nagyon várnak - biccent befele, és megindul a nappali felé, én pedig becsukva magam mögött az ajtót tipegek utána. A kanapén egy negyvenes éveinek közepén járó nő foglal helyet, ölében egy kisfiúval, míg a másik, kissé idősebbnek tűnő csemete előtte ülve nézi a mesét, közben pedig a nappaliasztalon lévő gyümölcstálból csipegeti a felkockázott falatokat.
- Anya, bemutatom neked Jeonggukot és a lányát - csap azonnal a közepébe Tae, így anyukája mosolyogva ránk pillant. Szemei ugyanúgy csillognak, ahogy Taehyungé, és mosolya se sokkal különbözik.
- Szervusz, Jeongguk - rakja le az öléből a kisfiút, és feláll, hogy kiegyenesedve üdvözölni tudjon, bár még így is van majdnem másfél fej magasságkülönbség közöttünk. - Az én nevem Jieun. A férjem most nem tudott eljönni, de ő is minden bizonnyal üdvözöl.
Meghajolva üdvözlöm én is őt, ezidő alatt pedig két fiatalabbik fia is mellé áll, kissé zavartan bújva anyjuk lábához, ugyanúgy, ahogy Hyerin bújik el Taehyung nyakában az ismeretlenek látványa miatt.
- És, titeket hogy hívnak, kislegények? - kérdez rá kihívóan Tae a két fiú nevére, akik csak bosszúsan néznek rá, én pedig csak rosszallóan. Ne szóljon bele a bemutatkozásunkba, ez most jelenleg egy férfis dolog hármunk között.
- Az én nevem Taeyang - nyújt kezet férfiasan az idősebb. - 13 éves vagyok!
- Én Taehyun vagyok, 11 éves - nyújt kezet a kisebbik már kevésbé magabiztosan, de mindkettőt mosolyogva megrázom. Taehyun azonnal visszabújik Jieun lábához, míg a fiatalabb bátyja érdeklődve méreget engem.
- Hány éves vagy? - fonja össze ujjait a háta mögött, és nem éppen úgy néz ki, mint aki most akarja befejezni a párbeszédet kettőnk között.
- Idősebb nálad - felelem először komolyan, de szemforgatását látva egy halk kuncogás szakad ki belőlem. - 21 éves vagyok.
- És ki a szépséges hercegnő? - lép közelebb a legidősebb fiához az asszony, mire Hyerin csak jobban elbújik Taehyung nyakába. Minden figyelmemet nekik szentelem, és mosolyogva nézem a kezdeteknél mindig szégyenlős tündéremet, ahogy összeráncolt szemöldökkel méregeti Taehyung mosolygós anyukáját. A nő türelemmel vár, és közben halkan megjegyzi, hogy alig hasonlít rám a lányom, ezzel belőlem egy horkanást kiváltva.
- Szépen, Kicsim, tudod - simogatom meg a hátát, majd mint valami profi színész, az én kis királnyőm nagy levegőt vesz, és magabiztosan, mégis angyalian mosolyogva mutatkozik be a vele szemben álldogáló nőnek.
- Hyerin - vigyorog rá Jieunra, akinek az arckifejezéséből ítélve azonnal ellopta a szívét. Kezét felemeli, három ujját kiegyenesítí, és rám nézve, miután bólintok, büszkén mutatja, hogy ő hány éves is.

Egy kellemes délutánt eltöltve Taehyung családjával korán útjukra is engedjük őket, ugyanis Geochang nem a szomszéd házban van. Nagyon kellemes volt Taehyung anyukájával beszélni, ugyanolyan mosolygós és életvidám, mint legidősebb fia, és azt mondta, nagyon örül, hogy Taehyunggal egymásra találtunk, minden hátsó szándék nélkül.
Persze a fiúkkal is beszéltem, így tudtam meg, hogy Taeyang karatézik, és épp ma volt meccse - ezért tudták Taehyungot is meglátogatni, míg öccse inkább a kosárlabdát részesíti előnyben, viszont neki még Daegun kívül nem volt messzebb versenye.
- Még ugye beszélgetünk majd? - néz rám hatalmas boci szemeivel Taehyun, ami ezek szerint egy családi vonás, ugyanis mind a három fiú ezekkel a szemekkel rendelkezik , de az feltűnt, hogy nem az édesanyjuk után örökölték.
- Ha anyukád Taehyung hyungal telefonál, pattanj oda mellé, és akkor beszélhetünk, rendben? - borzolom össze haját újdonsült barátomnak, ami miatt nevetve próbál elmenekülni előlem, de átölelve felemelem, így csak kapálózni képes. A kis kölyök szerintem eléggé megkedvelt a délután folyamán, mert miután megdicsértem a dínós pulcsiját, beleült az ölembe, és nagy beleéléssel magyarázott különböző dínókról, és addig le se lehetett szedni rólam, amíg Hyerin el nem hívta őt, hogy megnyúzzák szegény Yeontant.
- Fiúk, indulunk! - szól rájuk kissé erélyessebben az anyjuk, ők pedig kiszaladnak a lakásból. Szinte látom, ahogy Jieun haja két ősz hajszállal gazdagodik, majd egy sóhajtást kísérve megöleli és megpuszilgatja nagyfiát, engem és Hyerint pedig szorosan magához ölel, mintha mi is rég nem látott rokonai lennénk. Hyerin bőszen integet nekik, amíg be nem csukódik mögöttük az ajtó, majd egy ásítást követve kérlel, hogy felemeljem, ugyanis a nagy játszásban teljesen kifáradt.
- Örülök, hogy a családom ennyire kedvel - néz rám mosolyogva a másik angyalom, és egy puszit nyom ajkaimra, amit persze azonnal viszonzok. - Hyerinnek is tetszett, hogy van két gyerek a családban valahol, akikkel tud majd játszani.
- Az biztos - nevetek halkan, ugyanis kislányom a szuszogásából ítélve elaludt a karjaimban. - De mi is megyünk, későre jár már az idő.
Tae bólogatva segít felöltöztetni a kinti hűvös ellen alvó lányomat, és még egy kicsit hosszabbra sikeredett csók után utunkra is enged minket.

Másnap reggel morogva nézem Hoseokot, ahogy minden egyes percben a telefonját nyomkodja, miközben tudtommal dolgozunk, mert a puma felkérte őt modellnek az új kollekcióhoz, viszont két napon belül el kell küldeni a cégnek a képeket, ami ezzel a tempóval a jövő év végéig se készül el.
- Hoseok? - pislogok rá kedvesen, de nem reagál, így türelmemet elveszítve kikapom a kezéből a telefont, és a zsebembe mélyesztem, barátom felháborodott tekintetét teljesen figyelmen kívül hagyva.
- Ehhez nem volt jogod, te dög - vicsorog rám, és lehet ettől meg kéne ijednem, de egyáltalán nem hat meg, ahhoz túl jól ismerem. Vállamat megvonom, és a fényképezőgépet beállítva a rendes szögbe a kamera elé tessékelem immár nem chatelő, hanem duzzogó és sértődött barátomat.
- Ha volt, ha nem, munka van, majd szünetben írogathatsz annak az akárkinek. Két napja beszélni se lehet veled, mert a telefont bújod folyamatosan. Hogy lehet ennyi mindenről beszélni, ráadásul megállás nélkül? - vonom kérdőre, egyben osztom is ki atyaisan, miközben kattogtatom a képeket róla utasítások közepette.
- Ennyire vészes nem lehet - fújtatja saját igazát, de én csak szemet forgatva ráhagyom.
- Kivel ismerkedtél meg? - csenek azért egy halvány mosolyt ajkaimra, hisz ez remélhetőleg valami komoly lesz, nem pedig egy kis repedt sarkú, aki csak barátom pénzére hajt. Kérdésemre épp válaszolna, de abban a pillanatban Nam toppan be az ajtón, meglepetésemre nem egyedül, hanem a párjával, Jinnel. Suttogva még megjegyzem Hoseoknak, hogy az előbbiekről még beszélünk később, majd mosolyogva fordulok a két idősebb felé, akik ezek szerint végignézték, ahogy egy kisebb activityt rendezek le modellemmel.
- Hyung, rég láttalak! - örülök meg azonnal a legidősebbnek, aki vigyorogva köszönt minket.
- Jungkook-ah, van egy megbízásunk péntekre - mosolyog Nam is, miközben átad egy papírt, amin az adatok vannak megadva, hogy hova is tervezzem az adott napot. - Taehyung kérdezte, hogy kölcsön kérheti e az egyik jószívű fotóst péntekre, ugyanis aki általában a képeket készítí, csúnyán lebetegedett a hétvégén, és nem éppen  látszik javulni az egészsége.
- Én ajánlottalak fel téged, természetesen - villantja ki nyertesen fogsorát Jin hyung először rám, aztán férjére, aki szemetforgatva bólogat. Sértődöttségén Jin jót nevet, és az arcára egy apró csókot nyom engesztelésképp, amire persze párja azonnal megenyhül egy laza mosoly kíséretében.
- Persze, elvállalom, aznapra úgyis csak Hyunjin lenne nekem egy divatmagazinhoz, azt pedig bárki meg tudja csinálni - bólogatok. Belegondolok, hogy egész nap Taehyunggal lehetek, igaz, nem ölelhetem, és nem is csókolhatom meg, se semmi ilyesmi, -majd otthon a négy fal között, ahol nincs más, csak magunk vagyunk, élvezve a másik jelenlétét- de legalább láthatom az én angyalomat, és egyelőre ennyivel meg is elégszem. Egyelőre.

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyit késtem, de személyes okok miatt nem tudtam részt hozni. Viszont most kellemest olvasást kívánok! 💜