Csak veled képzelem el!

ⓕⓞⓤⓡ

⚡ áℓмαιηквαη σℓүαη vιℓágвαη נáяυηк, αмι csαк α мιéηк. ⚡

Már 10 perce ment az óra, amikor Ricék röhögve estek be az ajtón.
-Mr.Frewen. Hol voltak ideáig?-intézte a kérdést Ric felé.
-Elnézést tanárnő. De otthon maradt a cuccom és haza mentünk érte.
-Ne próbálkozzon. Üljenek le.-intett feléjük sóhajtva.
Ryan mosolyogva indult meg felém.
-Mit csináltatok eddig baba?
-Matek órán ülünk. Okos vagy, találd ki magad.
-Még mindig harapós vagy.-mosolygott a képembe.
-Megtennéd, hogy befogod?-néztem rá könyörgően.
-Csak a te kedvedért baba.-kacsintott, majd írni kezdett a füzetébe.

Borzasztóan hosszú 8 tanórán vagyok túl. Ráadásul egész nap Ry idióta arcát kellett bámulnom.
-Mehetünk?-állt meg mellettem Ric.
-Persze.-álltam fel a folyosó egyik padjáról.
-Kint vár ránk Ryan.
-Szuper.-forgattam meg a szemem.
-Na Ash. Kibírod.
-Nem, nem bírom ki!
-Kérlek.
-Ahj. Utállak.
-Tudom.-nevetett fel.-Sokszor hangoztatod.
A suli parkolójában Ry ott állt a kocsija mellett és ránk várt.
-Sziasztok.-köszönt nekünk mosolyogva.
-Ezt inkább hanyagoljuk. Csak vigyél haza.-néztem rá komolyan.
-Bocsi baba.-pattant be ő is mellém, majd Ric is beült hátra. Ry kirakta elsőnek Ricet majd engem is hazaszállított.
-Kösz.-csaptam be az ajtót.
-Igazán nincs mit.-szemforgatva elindultam a házam felé és szó szerint beestem az ajtón. Minek kell az ajtóban hagyni a dobozt?! Ry hangosan felnevetett a hátam mögül. Én csak nemes egyszerűséggel felmutattam a középső ujjamat és bevágtam az ajtót. A dobozt kikerülve felbaktattam a szobámba. Táskámat egyszerűen az asztalom elé dobtam és az ágyba vetettem magamat. Egy könyvet a kezembe véve szippantottam magamba azt a kellemes illatot, majd a sorokat falva elmerültem a könyvben.

Mire feleszméltem már nyolc óra volt és hangosan csapódott be az ajtó. A szekrényemre lerakva a könyvet lesétáltam a lépcsőn, ahol anyu a bőröndökkel szenvedett. Boldogan rohantam oda a karjaiba vetve magamat.
-Hiányoztál.-pusziltam meg.
-Te is nekem kincsem.-mosolygott rám.
-Segítsek valamit?-érdeklődtem.
-Nem kell, köszönöm. Apád?
-Fent van.-mutattam az emelet felé. Anyu elindult felfele, majd pár perc múlva együtt sétáltak le a lépcsőn.
-Jó lesz a spagetti?-kérdezte anya mindkettőnket. Egyetértően bólintottunk és a konyhába vettük az irányt.

Két óra múlva már az ágyban feküdtem és próbáltam felkészülni a holnapi napra.