Csak veled képzelem el!

ⓣⓦⓔⓝⓣⓨ-ⓝⓘⓝⓔ

⚡️ ᴜᴛᴀᴛ ᴛöʀ ᴍᴀɢáɴᴀᴋ ᴍɪɴᴅᴇɴ sᴢᴏʀᴏɴɢásᴏᴍ,  ᴀᴢ össᴢᴇs ʟᴇɴʏᴇʟᴛ ᴋöɴɴʏᴇᴍ, ᴀᴢ össᴢᴇs ᴄsᴀʟóᴅásᴏᴍ.⚡️

Me: Beszéljük meg kérlek!
Me: Sajnálom!
Me: Ryan!
Semmi válasz. Úgy érzem soha nem fog megbocsájtani. Rossz lesz így bemenni a suliba. Újra máshova fog ülni. Ezzel pedig még jobban magamat fogom hibáztatni. Hiányzik. Iszonyatosan. Látni akarom. Csak látni, hogy ő hogy érzi magát. Szenved? Vagy esetleg teljesen jól van? Nem bírnám ki, ha mással látom.

⚡️⚡️⚡️

-Jobban vagy?-simított végig a hátamon Will.
-Nemlegesen megráztam a fejem, majd leültem a helyemre. A fülembe bedugtam a fülhallgatót és egy ismeretlen lejátszási listát indítottam el. Ryan érkezésére akaratlanul is felkaptam a fejem. Kialvatlan volt az arca. Felém vette az irányt. Leült a helyére, majd mintha ott se lennék előkapta a telefonját és teljesen belemerült. Legszívesebben magamhoz ölelném. De nem lehet. Elcsesztem és ezen semmi sem változtat.

⚡️⚡️⚡️

Egész nap nem szólt hozzám, nem nézett rám. Hihetetlenül fáj. Hajnali 2 van. Már 11 óta kint fekszem egy pólóbn és rövidnadrágban, ami a novemberi időben nem túl tanácsos. A csillagokat nézem az égen. Kezem a testem mellett pihen. Fázom, de nem érdekel. Visszaestem abba a gödörbe, amiből nehezen másztam ki. Ryan segített ebben. És most, hogy mindent elszúrtam, a hiánya vissza lökött. Nem eszem. Inni se iszom eleget. A tanulmányom romlik. Csak Ryanre gondolok. Sétálni indulok. Hajnalban senki nem jár erre. Kinyitom a kaput és kilépek rajta. Megbotlok a járda szélén. Nincs erőm felállni. Csak ülök az út szélén. Szótlanul. Lépteket hallok magam mögül. Nem törődöm vele.
-Ashley?-jön egyre közelebb.
-Ryan?-szemeim könnybe lábadnak.
-Mit csinálsz itt?-húz fel maga mellé.
-Gondolkozok.-nézek a távolba.
-Mégis min gondolkozol, ami nem ér rá holnap?
-Hogy miért vagyok itt?-néma csend. Gyötrő percek.
-Mert szükségem van rád!
-Tessék?
-Azért vagy itt, mert szükségem van rád.
-Rám?
-Csak is rád Ashley!-lépett közel hozzám, majd ajkai egyéváltak az enyémmel.
-Gyere be. Megfázol.- mondta miután elvált ajkaimtól.
-Ha nem zártam volna ki magam bemennék.
-Úgy gondoltam hozzám.-melegség járta át a szívemet. Megindultam, de majdnem összeestem. Ryan megtartott és a kezemnél fogva vezetett be a házba. A szobájába érve leültetett az ágyra, majd ő maga is leült mellém.
-Mi lett veled?-nézett mélyen a szemembe.
-Hogy érted?
-Csont és bőr vagy. Miattam van?-feszült meg az álkapcsa. Lehajtottam a fejem. Hirtelen felállt melőllem. Az asztalához sétált és belevert a falba. Odaléptem hozzá, lefogtam a kezét. Tiszta seb volt mindenhol. Újra könnyek folytak le az arcomon. Elrántotta a kezét és szorosan magához ölelt.
-Hozok valamit enni.-szólalt meg.
-Nem vagyok éhes.
-Muszáj enned. Kérlek!-simított végig az arcomon. Ott álltam egyedül az asztal mellett. Egy csomó kép hevert egy füzet alatt. Én voltam rajtuk. Amikor valamin nevettük Ricel, amikor bealudtam órán. És még sok másik. De egy képen akadt meg leginkább a szemem. Ott álltam törölközőben az ablakom előtt. Az első naptól kezdve figyelt.
-Meghoztam a szendvicset.-amint meglátta mit tartok a kezemben lesápadt.-Ashley én...-nem hagytam hogy befejezze.
-Az első naptól kezdve?
-Az első perctől!-lépett közel.
-Miért pont én?
-Mert csak veled képzelem el az életem!-csókolt meg újra. Boldog vagyok. Mellette csak az lehetek. Hihetetlenül hálás vagyok neki, amiért itt van mellettem. Szeret és törődik velem. Ő a fény az életemben. Csak vele képzelem el a jövőm! Szeretem!

Vége!

Hát ezt is lezártuk! Imádtam ezt a könyvet írni. Szívesen folytatnám még, de úgy érzem már nincs értelme tovább húzni. Köszönöm, hogy végig követtétek Ashley és Ryan történetét!❤️

Nagyon boldog újévet kívánok nektek!❤️