Fantôme (I. rész) [Szünetel]

VI.

Wolf annyira idegessé vált, hogy elfelejtett arra figyelni, mennyire zavarja a fülét a többiek által csapott zaj, és hogy mennyire zúg a feje a több tucat lény szagától. A körmét tépdeste, száját rágta, néha bevette egyik ezüstszín tincsét a szájába és azt rágcsálta. Egyáltalán nem figyelt arra, amit mellette Eric és a barátai tárgyaltak. Daniel a páholy korlátjára könyökölve nézelődött, az alattuk elterülő diákokat figyelte, míg Eric és Ginger egy-egy vörös bársonnyal borított párnákkal ellátott, aranyozott székben foglalt helyet. A boszorkány néha aggódva odapillantott a sarokban, a földön ülő félvérre, aki ügyet sem vetett a társaságára, vagy a színpompás teremre. Szeretett volna körbenézni, elámulni a terem szépségén, de túlságosan is felkavarta őt az, amit Peter mondott neki. Ijedten kapta fel a fejét, amikor Ginger melléje ült a vörös szőnyegpadlóra és kedvesen rámosolygott.

– Mi a gond? Tudok segíteni? – kérdezte reménykedve, amire Wolf feljajdult és arcát a tenyerébe temette.

– Bárcsak! De nem lehet, nekem végem! Popper meg fog nyúzni!

– Ugyan, mégis miért tenne ilyet? – legyintett a nő mosolyogva. – Popper nevelt fel, nemigaz? Egy tünemény.

– Te csak azt hiszed, hogy egy tünemény – nézett fel rá a farkas egy sötét pillantás közepette. A vészjósló hangsúlyra már Daniel is felfigyelt és kíváncsian hátranézett a válla felett.

– Ezt meg mire mondod? – értetlenkedett a tündér.

– Arra, hogy Popper addig aranyos, amíg én szóba nem kerülök – felelte morogva. – Huszonöt vagyok és még mindig úgy kezel, mintha hároméves lennék! Számba sem merem venni, hogy hányszor akart lebeszélni arról, hogy balett szakos legyek. Kicsi korom óta rágja a fülem, hogy tönkre teszem magam ezzel, de kutya bajom. Ezek után jött, hogy meg akartam tanulni bokszolni, mert úgy éreztem, hogy nem tudnám megvédeni magam. Ezen végképp összevesztünk – sóhajtott fel miközben a fejét fogta. – A kocsiját nem vezethetem, buliba sosem járhattam, az ember barátaimmal meg kellett szakítanom a kapcsolatot, amikor eljöttünk Dedvirnből és még napestig sorolhatnám – fakadt ki végül, majd csizmájából előhúzott egy tőrt. – Ezt is csak azért tarthatom magamnál, mert nem tud róla... még egy konyhakést sem ad a kezembe, mert megvágnám magam vele.

– Én erre már azt mondom, hogy nem normális – fordult oda hozzájuk Daniel, amire vörös hajú barátja felkaron vágta őt. – Au – kapott oda az érintett területre a tündér, míg a manó kék szemei villantak egyet. – Csupán azt akartam mondani, hogy az öreg valamiért betegesen túlaggódja magát.

– Nem mertem neki soha mondani, de voltam már emiatt dokinál – szólalt meg halkan a félvér miközben ismét a körmeit tördelte. – Nagyon szeretem őt, félre ne értsétek, de... néha úgy érzem, hogy láncra vagyok verve mellette. Suli előtt most egy félévet a magam ura voltam életemben először, eleinte nagyon rémisztő volt, de a végére már egész jól hozzászoktam, habár mindennap telefonáltunk így is. Megértem, hogy aggódik és fél elengedni, de...

– Ez a te életed – szólt közbe halkan Ginger is, majd vigasztalóan megsimogatta Wolf felkarját, aki hálásan elmosolyodott. – Beszélj vele erről, biztos meg fogja érteni.

– Köszönöm és bocsánat, hogy mindezt most rátok zúdítottam – nézett fel a többiekre, akik aprót legyintettek.

– Nekünk bármikor, bármit elmondhatsz, főleg, hogy a régi barátokkal már nem tartod a kapcsolatot – mosolygott rá Daniel megértően, majd lehuppant Wolf mellé ő is. – Csinálhatnánk egy ilyen estét, szépen bemutatkozunk és kibeszéljük a dolgainkat. Mondjuk így: Sziasztok, Daniel vagyok és szívesen aláfeküdnék az egyik professzornak.